Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-08-21 / 17-18. szám

lia. A férfiak valamennyien tehenészek, az asszonyok a műanyagüzemben dolgoznak, és ezek is, azok is szabad idejük egy részét vagy töredék munkaidőiket a háztájiban hasznosítják.

*

Az elnök vázolja, milyen ennek a családi munkamegosztásnak a termelőszövetkezeti háttere:

— Az ötszázötven aktív tagból. mindössze nyolcvanan foglalkoznak mezőgazdasággal és állattenyésztéssel. A termelésirányítók, szervezők és kiszolgálók száma

54. A többiek — több, mint négyszázan — az ipari üzemágakban dolgoznak.

Az egykor csődbe ment szövetkezet ma kitűnően prosperál. Igaz, földterületre nézve az utolsók — a legkisebbek — között a helye, de termelési és jövedelmi mutatói szerint tavaly már az első 180 téesz között volt, az élbolyban tehát, az 1300 termelőszövetkezet közül.

De nemcsak az a fontos a megbékélés szempontjából, hogy a tagok tisztes jövedelmet húznak a közösből is, a háztájiból is, s hogy ezért az iparba átállt ingázók újra felvételüket kérték az Úttörőbe. A megbékélés alapját az teremtette meg, hogy ezeknek a visszatérteknek — mivel a foglalkozási választék megnőtt — nem kellett arra a munkahelyre belépniük, ahonnan egykor kiléptek.

— Lehetővé vált, hogy ezek a sértett, illetve magukat megsértettnek vélt emberek vagy családjuk új munkakörben, új feltételek között, új közösségben dolgozzanak, és hogy ne kerüljenek naponta újra és újra összeütközésbe azokkal, akikkel régebben konfliktusuk volt.

így magyarázza az elnök az ellentétek elcsitulását. A gyűlölködés teljes (vagy csaknem teljes) eltűnése pedig a nemzedékváltásnak köszönhető. A téeszben már többségben vannak a második, sőt a harmadik nemzedékhez

MEGBÉKÉLÉS

2. Rakodógép segíti a kazalépítést

ink nemzedéke egy bizonyos idő eltelte után már kijött egymással. Azokban az öregekben élt tovább, esetleg él még ma is rejtve valamiféle sérelem, akik egykor igen-igen vagyonosak voltak. De hány ilyen akadhat manapság? A háromezer bogdányiból tíz vagy húsz.

— így igaz — erősíti meg a felesége. — Én csak egyetlen egy megjegyzést hallottam. A férjem nagyanyja panaszolta az anyósomnak, hogy mindkét menye „Ungarin” lesz.

— És így is lett — nevet Szili Márton —, mert a bátyám felesége is színmagyar, Mezőkövesdről települt át ide.

*

Sas Endréné nyugdíjas tanárnő. Őslakos. Apósa az őslakosok szövetkezetének volt valaha az elnöke. Ismeri az egész falut, vagy mint tanítványát vagy mint szülőt. Ö aztán pontosan tudja, talán még az anyakönyvvezetőnél is inkább, hogy gyakori-e a Sziliékéhez hasonló „vegyesházasság”.

— Jószerivel más sincs, csak ilyen! Ma már alig akad dunabogdányi legény, aki a faluból választana magának feleséget, vagy idevaló lány, £ ki helyben menne férjhez. A fiatalok a középiskolában, az üzemben vagy a vállalatnál találják meg a párjukat. Azt pedig senki sem nézi, hogy kinek milyen anyanyelvű az apja, anyja, nagyapja, nagyanyja, vagy hogy őslakosok-e a szülők.

Ugyanezt megerősíti a főagronómus is:

— Én, aki nem vagyok idevaló, meg se tudom ítélni, hogy a tagok közül ki az őslakos, ki a telepes, ki a sváb, ki a magyar. Nagyon nagy volt itt a keveredés. Legfeljebb csak a nevekből deríthető ki valami, az hogy apai részről ki milyen származású.

És hozzáteszi még:

— De ki kíváncsi rá?!

GARAMI LÁSZLÓ

1. Szénabegyűjtés

tartozók. Közel százötven például azoknak a száma, akik még nem lépték túl harmincegyedik életévüket. És ők már nem szenvedték végig a háborút, nem élték át közvetlenül a ki- és betelepítés gyötrelmeit, nem kaptak és nem is osztottak sebeket. Mi okuk lenne hát arra, hogy marják egymást?!

Az öregek pedig látják, mi több, belátják: így a jobb.

Itt van például a kilencéves Gabi ‘szüleinek az esete.

Szili Márton nagyszülei az 1928-as gazdasági válság idején költöztek át Dunaföldvárról a fővárosba. Fiúk, Márton édesapja, Gabi nagyapja, a bogdányi kőbányában talált géplakatosi állást, és tekintélyes iparosként, elvehette feleségül Knáb Rózát, egy sváb gazda leányát.

Aztán betört Bogdányba is a háború. A Knáb család fejét, Róza néni apját, a hitleri német haderőhöz vonultatták be, ma már nehéz lenne kideríteni, miért. A következmény: amikor hadifogságból visszatért, kitelepítették Nyugat-Németországba, a földet és a házat, amely az ő nevén volt, de amelyben a Szili család is élt, elkobozták. Mártonra és szüleire meg testvéreire tehát nehéz esztendők következtek.

De nehéz volt Takács Erzsébet és szülei sorsa is. Egyik napról a másikra idegenbe áttelepülni, más házában meghúzódni, gyű-3. Szili Mártonná és kisfia, Gabika

lölség közepette élni — bizony nem lehetett könnyű.

Takács Erzsébethez azonban, aki akkor két esztendős volt, már alig-alig verődtek el a gyűlölködés hullámai. És így volt ezzel alighanem a többi gyerek is.

— Egymással szemben laktunk, egy osztályba jártunk, együtt játszottunk. Ott, az iskolában kezdődött. Emlékszem, egyszer nagy betűkkel kiírtak bennünket a táblára a többiek: „Szili Marci és Takács Erzsi jegyesek” — így kezdi mesélni Sziliné házasságuk történetét.

— Ez már a nyolcadikban volt — egészíti ki a férje.

— Aztán az iskolai tablón is egymás mellé kerültünk. Ez persze véletlen volt, de falun ezekről a véletlenekről is beszélnek az emberek. Én aztán elmentem gondozónő-képzőre, ő meg Pestre került ipari tanulónak. Amikor megjöttem, rögtön meghívott szilveszterezni. Végül is összeházasodtunk.

— És nem szólt ellene senki?

— Őszintén szólva az én családom egy kicsit ferde szemmel nézte a dolgot — böki ki Szili Márton —, mert az Erzsi se nem sváb, se nem bogdányi, de nagyobb ellenállást vagy nyílt ellenkezést nem tapasztaltam.

— Talán mert szintén „vegyes” a családja, hiszen az édesapja szintén bevándorolt.

— Nemcsak ezért. A mi szüle-24