Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-09 / 1. szám
Bérvitáink — Ne is kérdezzen kérem erről a bérügyről! Amióta a gyárban differenciálnak, képtelen vagyok rávenni a munkásaimat, hogy letakarítsák saját gépeiket. Értem őket — csak azért fizetünk, amit a teljesítménybérben a normára beállítunk — hát ami nem fér bele az órájukba, azt nem csinálják. — Mit szólok az újfajta pénzelosztáshoz? Csak azt: nagyszerű! Végre van értelme hajtani. Nekem például 1200 forinttal nőtt meg átlagosan a havi keresetem. Igaz, kifáradok estére, dehát megtérül az erőfeszítés. — Nézze, nehéz erről nyilatkozni. S épp most, hogy a bérdifferenciálást felfüggesztettük az Egyesült Vegyiművekben. Nem tehettünk mást. Úszott volna az egész nyereség. Pedig csak azt tettük, amit lehetett! * — Mire gondol? — Arra, hogy a műhelyekben, a csarnokokban több a feszültség. Akinek nőtt a keresete, az persze elégedett, akié maradt, az nem. Akinek meg csökkent — az kifogásolja az új rendszert, mondván, képtelenség összehasonlítani a különböző feladatokat, tehát képtelenség igazságosan elosztani a jövedelmet. A riport elején már idéztem néhány véleményt, s ez az igazgatót látszik igazolni. A sistergő kazánok között járva hallottam történeteket arról, hogy a kis közösségek most már — a munkahelyi béke érdekében — ellene vannak a különbségtételnek. Mintegy igazolván azt a tételt, hogy az új gazdasági módszereknek nem csupán kívülről kell megteremteni a feltételeit, hanem belülről, a fejekben is. Az Egyesült Vegyiművek ma a hazai vegyipar Jellemző vélemények sorakoznak jegyzetfüzetemben. Legelső a művezetőé, a második a gépmunkásé, a harmadik a szakszervezeti bizalmié. A szakmai kategória csak annyiban szorul magyarázatra, hogy a bértömeg-gazdálkodás tulajdonképpen olyan teljesítménybérezési módszer, amelynek lényege, hogy a munkát fizetik, s nem az embert. A norma szempontjából lényegtelen az, hogyan teljesítik — ha kevesebb az egy főre eső bér, vagy ha több. 1981-ben több vállalat tért át erre a formára. Az eltelt esztendő azokat igazolta, akik úgy vélték, nem lesz sima ügy az áttérés. — Mi történt tulajdonképpen? — kérdem Vad Jánostól, az Egyesült Vegyiművek vezérigazgatójától. — A mi vállalatunk az utóbbi évtizedben épült ki igazán korszerű vegyiüzemmé. Modern gépsorokkal, szemre is szép gyártelepekkel. Talán nem szerénytelenség hozzátennem, — ezzel az Egyesült Vegyiművek már kibírja az összehasonlítást néhány hasonló, tőkés országbeli mosószergyárral. Amiben még elmaradás volt — van — az, hogy a nálunk dolgozó emberek termelékenysége elmarad a fejlett tőkés üzemeké mögött. Dehát ez nem sorsszerűén van igy! Kerestük és keressük a megoldást a javításhoz, hiszen ezen is múlik, hogy a magyar gazdaság versenyképes lesz-e a nemzetközi színtéren; mennyiért tudják megkapni a nélkülözhetetlen, mindennapi cikkeket a magyar vásárlók. — Az 1981. évi szabályozó módosítás a javításhoz teremtett indulópontot. Míg régen a felsőbb hatóságok, a rendeletek szabályozták az éves, átlagos béremelés mértékét, a változás után a bérezésre rendelkezésre álló öszszegből szabadabban honorálhattuk a dolgozókat. A teljesítmények szerint... Vagyis, érdekeltté tettük abban, hogy minél kevesebben oldjanak meg a korábbival egyező, vagy nagyobb feladatokat. Ez arra ösztönzi a vállalkozó kedvű embereket, hogy igyekezzenek minél kevesebb munkaerővel megbirkózni munkájukkal — így több juthat a borítékba. Visszatekintve az elmúlt hónapokra, túl gyorsan sikerült előre lépni, túl sokan távoztak a vállalattól, következésképpen túl nagy béreket kellett kifizetni. Pillanatnyilag a bérnövekedés mértéke meghaladja a tizenegy százalékot, és ez már olyan adóterheket ró a cégre, hogy a vállalati nyereséget is veszélyezteti. Persze ez csak az egyik — bár a legsúlyosabb — probléma. Van más is. 6
