Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-12 / 12. szám
A Kodály-emlékmúzeum megnyitása előtt r SARIKA EGY NAPJA Ha egyetlen pillanatba sűríteném emlékezetemben Kodály Zoltánné Péczely Saroltánál a múltkoriban tett rövid látogatásomat, egy kedvesen mosolygó tündért látnék magam előtt, aki halkan lépdel a szőnyegen szobáról szobára, és minden ott tartózkodót megajándékoz valamivel. Ez a lírai kép nem is most alakult ki róla bennem, már évekkel ezelőtt fogant, a Háry János bemutatójának 50. évfordulójára írandó összeállításomhoz gyűjtve anyagot, ilyen, a mostanihoz hasonló kedves mosollyal és teljes bizalommal kölcsönözte a dalműhöz kapcsolódó pótolhatatlan értékű hatalmas dokumentációt. Amikor a Budapesten megalakult Nemzetközi Kodály Társaság tiszteletbeli elnökeként vázolta az intézmény célkitűzéseit, szelíden, de nagyon határozottan mondott két dolgot. Az egyik: hogy nem elég Kodály pedagógiai módszerét jól-rosszul utánozni, hanem egységes koncepció szerint, a különböző nemzetek népzenéjének sajátosságaitól függően, tudatosan kell alkalmazni. S a másik: hogy a Kodály Társaság nemzetközi, és mi magyarok nem akarjuk kisajátítani. A mostani találkozást több te-. lefonbeszélgetés előzte meg. Sári hosszasan sorolta tennivalóit. (Ha sebtében papírra vetem a mondottakat, kész is a riport.) Egy prózai megállapítás: „Annyi időm sincs, hogy levágassam a hajam.” Márpedig látogatásunk célja (sok olvasónk kívánságára) megtudakolni, hogy érzi magát Sárika ebben a nevezetes időszakban, hogyan győzi szusszal a centenáriumi év megannyi szép, de feltehetően fárasztó megbízatását. S miként egyezteti össze hivatásával, az énekléssel? A beszélgetésre olyan napot választottunk, amikor a reggeli órákban nem rohan el sem hivatalos értekezletre, sem fogadásra, sem iskolalátogatásra. Azt csinálja otthon, amit akar, egyszóval: él nagyszerű függetlenségével, amelyről társaságban annyi szó esik. Kicsit baljós előjel: a nappaliból áttessékel a zeneszobába, mondván, oda mindjárt jönnek. A könyvtár is foglalt, az íróasztal mellett egy fiatalember dolgozik. — Készül a Kodály-bibliográfia. Sári halkan behajtja az ajtót, és előkerül a sűrű bejegyzésekkel ékesített naptár. Erről számol be, a maihoz hasonló szabadnapjáról. — Tegnap reggeltől késő délig népzenekutatók dolgoztak a nappaliban. Rendszeresen járnak ide. Mindig megmondják, milyen anyagra van szükségük, és én kiszolgálom őket. Délelőtt a Nemzeti Múzeum igazgatója volt itt a munkatársaival. Alaposan körülnéztek a lakásban, megállapították, hogy a leendő múzeum megnyitásáig milyen restaurálási munkálatokat kell elvégezni. A tapétát szerencsére nem kell levenni. Szeretném, ha a születésnapon, december 16-án megnyílna a múzeum; bár lehet, hogy nem is múzeumnak nevezzük. Annyi bizonyos, hogy az egésznek valamilyen más jellege lesz, amin még sokat kell töprengeni, amit még ki kell találni. Hangulatos műhelynek, otthonos munkahelynek képzelem, ahol a vendég leülhet a zongorához, dolgozhat, kutathat, ha úgy tetszik, megihat egy kávét, tetszés szerint járhat-kelhet, igénybe veheti a csodálatos könyvtárat. A lényeg: aki majd belép ide, érezze: ez volt az a hely, ahol Kodály élt és alkotott. — Ebédig még három megbeszélésem volt. Az egyik: dr. Legány Dezső zenetudóssal, aki Kodály levelezésével foglalkozik: ebben az évben jelenik meg az első kötet. Azután filmesek kerestek fel, Kiss József rendezővel az élen. Készül ugyanis egy Kodály életét összefoglaló film, erről beszélgettünk. Szeretnének belőle több kópiát csinálni, hogy a világon mindenhová el lehessen küldeni. Később egy háromtagú társasággal tárgyaltam. A Petőfi Irodalmi Múzeumból kerestek fel, velük kötöttem szerződést. A több ezer Kodály-fénykép rendezésében ők fognak segíteni. Az összes fényképet nem lehet megjelentetni, feltétlenül válogatni kell. De ahhoz, hogy válogatni lehessen, az anyagot — még ha rendben is van — véglegés rendbe kell tenni. — Mindezek után megebédeltem. Pihentem kicsit, jógáztam, öltözködtem, és elmentem Lehotka Gábor orgonahangversenyére. Kodály Csendes Miséjét is előadta. így zajlott íe tehát Sárika pihenőnapja. Ám ez a .tömör beszámoló, helyszíni tudósítás sem volt zavartalan. Sárika egy-egy mondata közben csöngött a telefon. Azután az előszobaajtón csöngettek. Befutottak a népzenekutató lányok. Miután Sárika kiszolgálta őket, jegyzeteikkel letelepedtek a 1. Népzenekutatók között 2. A könyvtárszobában partitúrákkal 3. Hangverseny előtti énekpróba. A zon goránál Lantos István FOTÓ: GESZTI ANNA 4. Koncert Nyíregyházán FOTO: MEZFV BEI.A 22
