Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-01 / 9. szám
Az egyetemes magyarság lelki egységét szolgáljuk Mint erről már korábban beszámoltunk, tavaly külföldön élő magyar protestáns lelkészek csoportja látogatott haza. Közöttük volt Kulifay Imre református lelkipásztor, aki most párizsi otthonából foglalja össze a magyarországi látogatás élményeit, emlékeit. — Mióta szolgál a franciaországi magyar protestánsok között? — Egyike vagyok a legrégebb idő óta külföldön szolgáló magyar lelkipásztoroknak (közel ötven éve élek Párizsban). 1928—30-ig a Párizsi Protestáns Theológiai fakultáson tanultam ösztöndíjjal, és e közben rendszeresen látogattam az észak-franciaországi bányavidék (Lens, Roubaix) magyar protestáns dolgozóit, majd négy évig Budapesten, a Kálvin téren és a Fasorban végeztem segédlelkészi szolgálatot. 1934 szeptemberétől a magyarországi protestáns egyházak hivatalos kiküldötteként Párizs központtal a Franciaországi Magyar Protestáns Egyház lelkipásztora lettem, s azóta megszakítás nélkül végzem ezt a szolgálatot. 1945—57-ig a belgiumi magyar protestánsok lelkigondozását is elláttam (Brüszszel, Liége). 1945—70-ig a Francia Rádió párizsi magyar nyelvű adásainak keretében protestáns elmélkedéseket tartottam. — A háború befejeztével végiglátogattam 30 000 magyar hadifoglyot, akik Franciaország táboraiban szétszórva raboskodtak, amíg a francia hatóságokkal és az amerikai főparancsnoksággal hazaszállíttatásukat megszerveztem. Ebben a szolgálatban igen sokat segítettek a Németországból Magyarországra menekült francia hadifoglyok, akik ezzel is ki akarták fejezni hálájukat azért az emberséges bánásért, amelyben Magyarországon részesültek. Különösen nagy dolog volt 2000 magyar gyermek idő előtti haza telepítése; és — hogy felejtessük velük a hadifogolytáborok fájó emlékeit — hazautazásuk előtt a francia hatóságok segítségével megmutattam nekik Párizs műemlékeit, szépségeit. — 1981 augusztusában részt vettem a külföldön szolgáló magyar protestáns lelkipásztorok magyarországi találkozóján. Hálával tartozunk azoknak, akiknek fáradozása, gondoskodása lehetővé tette a hazai és a külföldi magyarság között az építő találkozások létrejöttét. Ezáltal azok, akik egymás kezét keresték, nem csak az egymásért mondott imádságokban, hanem valóságosan is összejöhettek. Ha távol kerültünk is, sohasem szakadtunk el! Távolságokon és különbségeken felül ugyanis van egy ezer szálból fonódó összetartozás. Magyarságunk nem útlevéltétel, ha más országokban élünk is, vagy más országnak vagyunk is állampolgárai, magyarságunkban nem érezzük magunkat kisebb rendűeknek, mint otthon élő testvéreink. Éppen ezért a külföldön élő magyarok származástudatának a befogadó hazában is tovább kell élnie, hogy honfitársaink kulturális örökségüket az egyetemes emberiség hasznára és a magyarság megbecsültetésére fordítsák. őseink hite nem préselt virág, hanem élő és éltető erő a helytálláshoz. Itt méltán hangsúlyt kapnak azok az otthoni nyilatkozatok, amelyek a külföldi magyarságot értékes és számottevő tényezőnek nyilvánítják. — Milyen tapasztalatokat szerzett a hazai egyházak körében? — Jóleső érzés töltött el, látva hazai egyházaink eleven életét, hitbuzgóságát, szeretetszolgálatait és áldozatkészségét. A keresztény egyházak nagy világközösségében, az ökumenikus mozgalmakban a magyarországi protestáns egyházak hosszabb elszigeteltség után ma már értékes lelki kapcsolatokat építettek ki. Mi, külföldön szolgáló lelkipásztorok, fel tudjuk mérni azt, hogy a keresztény egyházak lelki közössége milyen valóságos segítség a népek közeledése és békessége érdekében. A magyar egyházak teológiai kutatásai és munkái is általános elismerést vívtak ki külföldön. — Milyen benyomásokat szerzett a honi életről? — Utunk során értékes tapasztalatokat nyertünk, elismerésre méltó eredményekkel találkoztunk. Láttuk a magyar teremtő erő nyomán kibontakozó fejlődést a városokban és a falvakban. Ez még szembetűnőbb, ha számbavesszük, hogy milyen mélypontról, milyen óriási háborús károk, veszteségek és romok szakadékaiból kellett felemelkedniük! Jólesett hallani, milyen gonddal keresik a lehetőségeket az életszínvonal emelésére, a hiányok pótlására és miként építgetik az utat egymás megértése és megbecsülése felé. Sok jóakarattal találkoztam. Ez azért biztató, mert a testvéries és emberséges jövendő csakis ennek a kölcsönös jóakaratnak az alapján épülhet fel. —a— indig, valamennyi szereplésére ilyen gondosan és hosszasan készül? — Általában igen. És úgy érzem, hogy most különösképpen szükségem van a gyakorlásra, mert nem érzem magam elég biztosnak. Nehéz volt eljönnöm és vállalnom — bármennyire is megtisztelő volt —, ezt a meghívást. Azt hiszem, sokan tudják, hogy a fiam elvesztésével milyen rettenetes katasztrófa ért bennünket. Talán érthető, hogy ilyen csapás után nemcsak magához a koncertezéshez, de még az erre való felkészüléshez se éreztem magamban elegendő erőt. Márpedig nekem a fellépéshez legalább kéthárom héten át tartó napi tízórás gyakorlásra lett volna szükségem, hogy az izmaimat, a kezemet, a memóriámat úgy felkészítsem, ahogyan kell; hogy nyugodtan ki tudjak ülni a pódiumra, és elő tudjak adni két órán keresztül. Nekem a szó legszorosabb értelmében nagyon nyugodtnak kell lennem, hogy a produkcióm úgy sikerüljön, ahogyan szeretném. És ez nemcsak a memóriámon múlik, ugyanis én nem kottából, hanem emlékezetből játszom. A kezemnek, valamennyi izmomnak, az egész testemnek, szóval az előadásmódomnak olyannak kell lennie, hogy úgy lássék, mintha a művek ott helyben születnének meg a kezem alatt. Hát ezért nem hangversenyeztem nagyon hosszú ideig, és ezért nem álltam és állok ki szívesen a pódiumra. De az első koncert már lement, talán a második is lemegy majd. Remélem, sikerülni fog. Az első koncert, persze, nem „lement”, hanem óriási siker volt. Nem hiszem — olvasva a korabeli beszámolókat —, hogy a művész által oly szívesen és gyakran előadott művek szerzőjét, Liszt Ferencet melegebb fogadtatásban részesítették volna 1865. augusztus 15- én, amikor itt, a Pesti Vigadó hangversenytermében Szent Erzsébet legendája című oratóriumát személyesen vezényelte, mint 1982- ben Cziffra Györgyöt. De ez a két koncert más módon is kötődik a XIX. századi magyar zeneszerző-zongoraművész óriás emlékéhez. Egyrészt a műsorral, mert Cziffra természetesen Liszt-műveket is zongorázott, másrészt pedig abban, hogy a második est honoráriumát a művész a Liszt Ferenc Társaságnak ajánlotta föl. — Ez a fölajánlás összefügg egy titkos kívánságommal: nagyon-nagyon szeretném, ha Liszt Ferenc hamvai visszakerülnének Magyarországra. Tudom, ez nem lesz könnyű, mert ebbe sem az osztrákok, sem a németek nem egyeznének bele, hiszen ők osztráknak, illetve németnek tartják Liszt Ferencet. Pedig mi jól tudjuk, hogy magyar volt, bár az az igazság, hogy tényleg édeskeveset tartózkodott Magyarországon. Persze annak idején Magyarország csak gyarmata volt a nagy osztrák koronának, így kisebbségnek számítottunk nemcsak politikai, hanem kulturális szempontból is. Úgyhogy Franz Liszt, szegény, az ő csodálatos új koncepciójával nem sokra ment volna, ha Magyarországon marad. Neki feltétlenül külföldre kellett kerülnie ahhoz, hogy érvényesüljön, mert..hogyan is mondják.. senki sem lehet próféta a saját hazájában. Félreértés ne essék, nem akarok párhuzamot vonni Liszt Ferenc és a magam pályafutása között, hiszen én csak szolgálója vagyok az ő művészetének, de nekem is el kellett hagynom annak idején az országot, hogy ma, visszatérve ide, ilyen szeretettel és elismeréssel fogadjanak. Arra gondolok, hogy be kell futnia a művésznek egy bizonyos karriert és túl kell haladnia egy bizonyos évszámot ahhoz, hogy a bölcső úgy fogadja vissza, mintha már a sírban lenne egy kicsit. Megsértettem a vendégjogot, és ellentmondtam: Emlékszem, pedig vagy harminc esztendeje történt, hogy amikor Pécsett Bartók Második zongoraversenyét hirdették a plakátok, a város közönsége éppen úgy megrohamozta a pénztárakat, mint 1982-ben Budapesten, mert a mű interpretálója Cziffra György volt. A külföldön élő magyar protestáns lelkészek 1981 -es hazalátogatásuk során felkeresték a rákóczifalvai termelőszövetkezetet. Középen sötét öltönyben Kulifay Imre fotó: gAbor Viktor 14
