Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-01 / 9. szám

i

KÖZLEMÉNYEK

A pannonhalmi bencés gimnázium legelső évfolyama ez év május 28— 29-én rendezi meg 35 éves érettségi találkozóját. Keresik egykori osztálytársaikat: Czapáry Miklóst, akinek utolsó ismert címe (1977-ből): 371 Mt. Pleasant Rd., Toronto, Kanada; Lóránt Lászlót, akinek korábbi címe: 2626 S. Belvoir Rd. University Cleveland OH 44118. USA, valamint Márky Mihályt, aki valószínűleg mint urológus szakorvos Franciaországban él.

*

Az Aranyosi-féle felső kereskedelmi iskola 1922-ben végzett növendékei 1982. július 31-én, délután 3 órakor a budapesti Berlin Étteremben tartják meg 60 éves érettségi találkozójukat. Külföldről is minél több jelentkezőre számítanak. Levélcím: Hidasi-Hadi Márton, 1042 BUDAPEST, József Attila u. 60. Tel.: 893-251; Nasser Károly, 1081 BUDAPEST, Kiss József u. 14. II. em. 2. Tel.: 332-120; Spolvint János, 2600 VÁC, Vám u. 14.; Tamási-Grasshoffer Richárd, 1139 BUDAPEST, Tahi út 40. ,

*

A budapesti Ponty utcai felső kereskedelmi iskola 1938-ban érettségizett tagjai találkozót rendeznek. Egykori osztálytársaik közül a ma Ausztráliában élő Kőszegi László és Kocsis L. Tivadar, valamint Kibédy Kurt, New Jersey-ből, jelentkezését várják az alábbi címre: Jankovics Endre, BUDAKALÁSZ, Széchenyi utca 79. 2011. Az érettségi találkozót 1982. május 8-án rendezik a második kerületben, a Ponty utca 4-ben.

*

ötvenéves érettségi találkozó megrendezése céljából keressük osztálytársainkat, akik a Veres Pálné leánygimnáziumban 1924-ben az „a” osztályban kezdtek, és 1932-ben érettségiztek, vagy közben kimaradtak. Váczyné Hodászy Ida, Budapest XIII., Hegedűs Gyula u. 8.

*

A budapesti Vas utcai felső kereskedelmi iskola IV/B. osztályában 1942-ben érettségizettek 40 éves találkozóját 1982. június 5-én tartják. A külföldön élő osztálytársak jelentkezését örömmel várják. Fekete Erik, 1182 Budapest, 614. utca 10. Tel.: 223-405.

Halálozás

Bernáth Aurél kétszeres Kossuthdíjas festőművész, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze 86 éves korában elhunyt.

*

Életének 69. évében meghalt Jékely Zoltán kétszeres József Attiladíjas költő, író. műfordító, Áprily Lajos költő fia.

*

Dr. Jóború Magda, dr. Ajtai Miklósné. a neveléstudományok kandidátusa, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, több hazai és külföldi társadalmi és tudományos szervezet vezető tisztségviselője 64 éves korában meghalt.

KEREKASZTAL

BLOOMINGTONBAN

Tíz évvel ezelőtt. 1972-ben kötött egyezményt a magyar Kulturális Kapcsolatok Intézete és az USA-beli International Research and Exchange Board (IREX) az amerikai és a magyar elméleti közgazdászok együttműködésének támogatásáról. A tizedik évfordulón Bloomingtonban. az Indiana University — 1980- ban alapított — magyar tanszékén tartják az egyezmény alapján létrejött közös kutatások hetedik kerekasztal-konferenciáját. A konferenciára utazó magyar tudósok vezetője Simái Mihály akadémikus, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatóhelyettese. Tőle kérdeztük elutazása előtt, mi lesz a konferencia központi témája?

— Talán közös kutatások helyett célszerűbb párhuzamos kutatásokról beszélni. Fokozatos fejlődés után jutottunk el odáig, hogy az utóbbi időben bizonyos témákat már párhuzamosan kutatunk, s ezeken a konferenciákon összevetjük egymás eredményeit, következtetéseit.

— Gondolom, egy egyezmény önmagában nem elég ahhoz, hogy egy évtizeden át életben tartson egy együttműködést...

— Véleményem szerint három előfeltétele volt. hogy idáig eljuthassunk. Először is olyan szakemberek közreműködésére volt szükség. akik mindkét ország gazdaságát és általában a kelet-nyugati kapcsolatokat jól ismerik. Másodszor létre kellett jönnie az Egyesült Államokban egy olyan szakértői csoportnak, amely magas szinten és tudományos objektivitással foglalkozik a magyar gazdasággal. Harmadszor pedig az érdeklődést fenn kellett tartani mindkét oldalon.

— Mi lesz a mostani tanácskozás programja?

— Tulajdonképpen két konferenciáról beszélhetünk, egymás után megrendezve. Az egyik a KKI—IREX alapította kerekasztalkonferencia. a másik a magyar tanszék megrendezésében tartandó tanácskozás. Ez utóbbinak fő témája: „A magyar gazdaság problémái a nemzetközi gazdaságban” lesz. Ezen több neves magyar gazdasági szakember részt vesz, például Nyers Rezső. A kerekasztal-konferencián három központi témánk lesz. Az első: a világgazdagsági fejlődés távlatai az ezredfordulóig. Jómagam is foglalkozom ezzel a témával, saját kutatásaim eredményeit is ismertetni fogom. Egy másik téma: a vállalati szféra reagálása a világgazdaság változásaira. Végezetül a harmadik súlypont a közgazdaságtudomány reagálása a világgazdaság változásaira.

— Van közvetlen haszna is ezeknek a tanácskozásoknak. Két. méreteiben. rendszerében, világgazdasági szerepében egyaránt különböző ország szakemberei „kívülről” vizsgálják egymás gazdaságát — kritikusan, objektiven. Ez nagyon fontos adalék a „belső” közgazdászok számára, amit további kutatásaikban fel tudnak használni, a tapasztalatokat át tudják adni a gyakorlati közgazdaságnak is.

S. P. J.

Véleményem szerint...

„Csak a szokványos statisztikában ne bízzatok!” — kezdte legelső óráját egykori egyetemi statisztikatanárom, s rögtön meg is indokolta, miért. „Ha beállítunk egy embert egyik lábával százfokos, lobogó vízbe; másik lábával jeges vízbe, a statisztika az a tudomány, amelyiít kimutatja, hogy emberünk éppen jól érzi magát.”

Nagyon sokszor jutott eszembe ez a mondás, a mostanában középpontba került népesedési viták kapcsán. De eszembe jutott az is, amit statisztikatanárunk négy szemeszteren át próbált tudatunkba sulykolni: már tudniillik, hogy ez a tudomány sohasem a számok, hanem az emberi viszonyok összefüggéseit keresi.

Nem bízom például azokban a némileg demagóg ízű érvelésekben, amelyek fölvillantanak ötven-hatvanéves születési statisztikát, mellétesznek egy mait, és utána kárörvendő gúnnyal rávágják: „Na ugye?!” Ezekhez a statisztikákhoz ugyanis szorosan hozzátartozna egy másik is: egy egészséges, életerős csecsemő születésekor a várható átlagos életkora. Sem a társadalom, sem a család szempontjából nem mindegy, ugyanis, hogy a megszületett gyermek megéri-e a felnőttkorát vagy pedig gyermekként pusztul el, roszszultápláltság, tüdőbaj, hiányos orvosi ellátás következtében. S a felnőttkort meg nem érő gyermeknek nem lesznek saját gyermekei sem — a hiány hatványozódik. Éppen ezért nem tudom megrendülés nélkül olvasni Kovács Imre vészjósló szavait, 1938-ból (A kivándorlás): „A következő negyedszázadban a bölcsők lassan kiürülnek, és a magyarság szaporodása labilisabbá válik. A születések csökkenése állandó, és fokozatos lesz; a halálozás görbéje is lefelé tendál, de nem olyan mértékbem mint a születéseké, és a kettő egyszer majd találkozik. Akkor a nemzet szaporodása megáll, és nemsokára rá a lélekszám apadása is megkezdődik. Az idősebb korosztályok tartalékai ugyanis csak 1960-ig biztosítják a szaporodást, azontúl a születési ezrelék rohamosan fog aláhanyatlani. Egykés országban ez másként el sem képzelhető és mi 1936 óta egykés ország vagyunk. Népességünk állományának vesztesége persze tekintélyes lesz. 1938-tól, évenként csak 160 000 újszülöttre számíthatunk, tehát százezerrel kevesebbre, mint a háború előtt. Az évenkénti százezer magyar meg nem születése felér olyan veszteséggel,

mintha három évenként két Szeged nagyságú város vagy tízévenként Budapest összes lakossága kivándorolna.”

Ezt írta Kovács Imre, és nem láthatta előre a második világháború pusztításait a fiatal magyar férfiak körében; nem láthatta sok-sok magyarországi zsidó család, összesen vagy hatszázezer ember kiirtását; nem tudhatott a világháborút követő és az 1956-os kivándorlási hullámról. Ezek a veszteségek pedig nemcsak önmagukat jelentik, hanem húsz-harminc évenként hatványozottan megismétlődnek.

„Ma egy-egy gyermek megszületése előtt, ceruzával a kezükben számolnak a szülők, és ha az összeadás kedvezőtlen, akkor — nem lesz gyermek. Ilyen körülmények között még a gyermektelenségi adót is szívesebben megfizetik, mint a gyermek felneveléséhez szükséges költségeket.” — írja Kovács Imre. Ezek a szavak kíméletlenül emlékeztetnek a mára, noha némileg más megvilágításban. Ma is számolnak a szülők, ez természetes, de ma már nem azt számolják: jut-e elegendő pénz ennivalóra, ruhára, orvosra; sokkal inkább, hogy a gyermek születése után is lehet-e gondolni nagyobb lakásra (vagy egyáltalán új lakásra), külföldi nyaralásra, autóra. Nem magyar jelenség ez. David Riesman már az 1950-es években jól ismert tényként írja le azt az összefüggést, hogy az egy főre jutó nemzeti jövedelem növekedésével csökken a sokgyermekes családok száma. Ö ezt a városiasodás, a kiterjedt mobilitás következményének tartja. És akkor még nem volt elterjedt az antibébi tabletta. '

Azt hiszem, modem rabszolgaság volna a szülőket, az anyákat kényszeríteni — bármilyen meggondolásból is —, az új generáció világrahozására. Ösztönözni, persze, lehet is, kell is. Gyermekgondozási segéllyel, jobb lakáskörülmények teremtésével, a gyermek és az édesanya biztosabb társadalmi támogatásával.

A gyermekek és a többgyermekes családok támogatása nem lehet kampányfeladat. Csakis a hosszú távú, ha úgy tetszik: „intézményesített” támogatási rendszer lehet hatékony: az a felfogásmód — és éppen a magyar állami vezetés legutóbbi, néhány intézkedése a példa rá —, amely szerint minden, széles tömegeket érintő kérdésben (például a lakásgazdálkodásban) megkülönböztetetten veszik figyelembe a fiatalok, a többgyermekes családok érdekeit.

Véleményem szerint a nemzet gyarapodása (demográfiai értelemben is) elsősorban az élet minőségének kérdése. Ehhez hozzá tartozik az életkörülmények javulása is, a gazdasági biztonság is, az egyre szélesedő kulturális látóhatár is. És nem utolsósorban a túlzásoktól mentes, egészséges, nemzeti tudat. Az átlagos életkor a kétszeresére emelkedett a század első harmada óta, ez tehát körülbelül hetven esztendő. Ha megfelelő és elegendő célok töltik ki ezt a hét évtizedet — ez a legjobb ösztönző a népesség kiegyenlített utánpótlásához.

3