Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-01 / 9. szám
RÉSZLETEK A HOZZÁSZÓLÁSOKBÓL Dr. Zsebeik Zoltán: Aki az országot elhagyta, sokféle okból mehetett el; ha az illető nem követett el a hazája ellen valami törvénybe ütközőt, akkor úgy kell tekinteni, mint aki kivándorolt külföldre, olyan magyar személy, akit mi magyarnak ítélünk, és hozzánk tartozónak vélünk mindaddig, amíg ő ezt nem zárja ki. Itt térek rá a cserkészmozgalomra. Dr. Zsebők HH Zoltán Ügy gondolom, számosán ülnek itt velem együtt, akik cserkészek voltak fiatal korukban. A cserkészmozgalom elképesztő erőt jelentett az ifjúság számára. A cserkészmozgalom óriási vonzó erő a maga romantikájával. Természetesen a cserkészmozgalomnak is lehettek olyan nem kívánatos kinövései Magyarországon, amikor például 1943-ban, vagy 1942- ben Kisbarnaki Farkas Ferenc a cserkészszövetséget megkaparintotta, és mindjárt azzal kezdte, hogy elhagyni mindent, ami eddig volt, katonasapkát a gyerekek fejére, és „félrajoszlop jobbra”, az a legfontosabb, pedig a cserkészetnek nem ez a lényege. Hadd mondjam el: kívánom, hogy az itt elhangzottak az előttünk álló esztendőben megvalósulhassanak, valóra válhassanak. Azt hiszem, jó reménységekkel kezdhetünk hozzá ehhez a munkához, még akkor is, ha ellentmondásos és nehéz világpolitikai helyzetben élünk. Dr. Hanák Péter Dr. Hanák Péter: A sok kiváló javaslat mellett, hadd hívjam fel az elnökség figyelmét — és ez mondjuk szakmai ártalom, lehet, de így van —, hogy a gyakorlati tevékenységet időnként szükséges valamilyen módon megalapozni. Elnökünk nagyon világos elvi alapot jelölt meg: milyen változások vannak a világban. Ha jól értem, azt abban lehetne öszszefoglalni, hogy megváltozott a nemzetfogalom és a nemzethez való tartozás kritériuma. Mi a XIX. századi nemzetfogalommal dolgoztunk általában a század elején: a magyar kisebbségként vagy elnyomott nemzetként szerepelt, mint a lengyelek annak idején. A helyzet jelentősen megváltozott. Nem akarom ismételni, amit elnökünk elmondott. Megváltozott rendkívül nagy mértékben a nemzetközi mobilitás, a nemzetközi migráció folytán. Másrészt pedig valaha a nemzethez való tartozás teljes egyértelműséggel jelentkezett: valaki vagy magyar volt, vagy cseh volt, vagy román volt, és e falat nagyon nehéz volt átlépni. Most angolul beszélő magyarok is léteznek: a harmadik generáció tagjai angolul beszélő, Amerikában lakó amerikai állampolgárok, amerikai beágyazottsággal, és mégis tartozhatnak hozzánk. A szocialista országokban vannak romániai állampolgárok, jugoszláviai állampolgárok és a magyar nemzethez tartozhatnak. Ügy gondolom tehát, hogy a nemzethez való tartozás kritériuma, a nemzetfogalom, az, hogy ki tartozik ma a magyarsághoz, olyan dolog, amelybe ugyan nem szeretnék most belebocsátkozni, de megállapítom, hogy nagyon sok sávú kötődés ennek fokát tekintve is, és a kötődés belső konfliktusait tekintve is. Hadd hívjam fel a figyelmet három gyakorlati mozzanatra. Intézetünkben Pach Zsigmond Pál akadémikus vezetésével van egy nagy munkacsoport, amely a mai nemzetfogalommal foglalkozik és ezt igen alapos tudományos kutatással, sok intézettel együttműködve próbálja kidolgozni. Világos, hogy a mai nemzettudat felmérése egyben a nemzethez való hozzátartozás kritériuma. Javasolom, hogy egyrészt a különböző tudományok és intézetek összefogásával, a külföldön élők bevonásával próbáljuk meg újra megfogalmazni a nemzethez tartozást, a magyarsághoz tartozást. Biztosan lesz itt nagyon sok kettős kötődés, sőt kétszer kettős kötődés. A kétszer kettős kötődésen azt értem, hogy például az erdélyi magyarok a Romániában élő magyarság tagjai, a nyugatnémet állampolgár magyarok egyrészt tagjai a Német Szövetségi Köztársaságnak, másrészt pedig nemzetünk külföldön élő tagjai. Azt gondolom, s ez a második, amit mondani akarok, hogy a szövetségnek az lenne a helyes álláspontja, hogy ezeket a kettős és többes kötődésből fakadó, elkerülhetetlen konfliktusokat nem élezni kell, hanem segíteni kell megoldani; nem állandóan nehéz választások elé kell állítani a külföldi magyarokat, hanem segíteni kell feloldani a kettős kötődés elkerülhetetlen konfliktusait, a lelki válságokat, tudati válságokat. A harmadik kérdés az, hogy a Magyarországhoz való tartozáson kívül a szövetség, a Magyarok Világszövetségének nyelve ismeri azt a kifejezést is, hogy valaki „lojális” a mai Magyarország iránt. Én a lojalitást ugyan fontosnak tartom, de azt hiszem, jobb lenne egy olyan meghatározás, amely nem politikai kategóriával, hanem kulturális kategóriával fejezné ki a magyarságot. Azt gondolom tehát, hogy a magyar kultúrával, nyelvvel, a kulturális közösséggel való lojalitást, vagy az azzal kapcsolatos, a magyar kultúrában, nyelvben megtestesülő hazafiságot kellene kritériumnak megtenni. Az évszázadok alatt, történetileg kialakult magyar kultúrában megtestesülő magyar hazafiság az, amit azt hiszem, kritériumként kérnünk kellene. Ez tágabb fogalom lenne már. Dr. Káldy Zoltán Dr. Káldy Zoltán: Bognár elnök urunk, Gosztonyi főtitkár urunk referátuma nagyon ölelkezett egymással. Az elvi és gyakorlati vonalak egymásra találtak. Szeretnék nagyon hangos igent mondani mindarra, amit mindketten elmondtak. Örülök annak, hogy a régi kapcsolatokat erősítjük száz egyesülettel, közösséggel, ugyanakkor szintén nagyon szeretnék biztatni új kapcsolatok keresésére, új utak törésére. Nem magunkat kell — bocsánatot kérek, hogy egyházi szót használok — evangelizálni, tehát olyanokat, akik már úgy is velünk tartanak: ez nagyon könnyű dolog, hogy még tovább evangelizálom, és megint csak tovább, a többi tag viszont kimarad. Ez beltenyésztést hoz létre, egy kis múzeumi levegőt hoz létre. Én nagyon szeretem a múzeumokat, de ebben az esetben a múzeumi légkör, a múzeumi elzárkózás semmiképpen sem viszi előre a világunkat. Dialogizálni természetesen úgy lehet, ha az embernek van álláspontja, mert amennyiben nincs álláspontja, akkor nincs miről dialogizálni. Mivel a mi álláspontunk tiszta, világos, mint magyaroknak, ebben a társadalmi rendben élőknek, ezt a társadalmi rendet igenlőknek, tudunk dialogizálni a külföldiekkel is. Ha nekik is van álláspontjuk, nem baj, kölcsönösen tanulunk egymástól. Voltak szívesek említeni a külföldi magyar egyházakkal való kapcsolat bővítését. Ezt külön is hálásan köszönöm. Azt gondolom, hogy a magyar egyházak ezen a vonalon igyekeznek megtenni azt, amit meg tudnak tenni. Az a gyanúnk, hogy még többet tudnánk tenni, ha mi is kicsit bátrabbak lennénk, és bizonyos előítéleteket legyőznénk. A nyáron a finnországi Iisalmiban megrendeztük a finn—magyar—észt teológiai konferenciát. Meghívtunk oda külföldi magyarokat is, olyanokat, akik velünk direkt kapcsolatot még nem létesítettek, de itt indirekt kapcsolatba kerültünk velük. Jöttek Angliából, Svédországból, természetesen Finnországból, és nagyon jó légkörben, építően voltunk együtt. A másik: most májusban tiszteletbeli teológiai doktorrá avatjuk az amerikai magyar evangélikusoknak a vezetőjét, úgy mondják nálunk, hogy főesperesét, Brachna Gábor clevelandi lelkészt. Ez lesz az első külföldön élő magyar evangélikus lelkész, akit a budapesti teológiai akadémia díszdoktorrá avat. Jellemző, hogy a másik díszdoktorunk az a Voipio Márton, azaz Martti Voipio finn lelkész, aki 40 éve erősíti a magyar—finn kapcsolatokat. Kitűnően beszél magyarul, és éppen a magyar nyelv ápolásában végzett munkája is rajta van a mérlegen akkor, amikor őt díszdoktorrá avatjuk. Végül: mivel Gosztonyi főtitkárunknak volt bátorsága megemlíteni messzi terveket, 1984-et talán nekem is szabad megemlítenem, amikor is a Lutheránus, vagy ha úgy tetszik Evangélikus Világszövetség Budapesten tartja VII. nagygyűlését. Ez a nyugati többségű evangélikus világszervezet szocialista országba jön el, és ez lesz az első keresztyén, ezen belül evangélikus nagygyűlés szocialista országban. Dr. Király István Dr. Király István: Néhány elméleti kérdést a magam részéről is szeretnék felvetni. Nagyon örültem annak, amit Káldy püspök úr mondott. Ugyanazt éreztem, hogy a szövetség távlatban csinálja a maga politikáját. így a lehető legjobb politikát csinálja, főleg magyar szempontból, mert a békés egymás mellett élés egy kis népnél nemzeti ügy is. Azt hiszem, ehhez felesleges a kommentár. Ezt mindnyájan érezzük. Súlya egy kis népnek csak a békés egymás mellett élés körülményei között van. A másik elvi kérdés, amely felmerült, a lojalitás. Azt hiszem, hogy ezzel kapcsolatban inkább csak árnyalatnyi az eltérés. A lojalitás szerintem, nem maradéktalan egyetértés, hanem toleráns megértés. A toleráns megértés ebben az értelemben, nemcsak politikai kategória. Nyilvánvaló: ha úgy értelmezem, hogy maradéktalan egyetértés, akkor nincs helye. Szerintem általában az