Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-03 / 7-8. szám
JANIKOVSZKY ÉVA Ki szeretne ilyen unokát? Az úgy volt, hogy magyarórán, amikor éppen az - Erna néni helyettesített, bejött az osztályba egy néni, és meghívott minket a kertvárosi szociális otthonba. Az otthon idős lakói nagyon várnak benneteket, hogy csengő kacagásotokkal egy kis derűt lopjatok megfáradt szívükbe. így mondta, mert igyekeztem szó szerint leírni, és szerencsére az Attila is, aztán amikor a néni kiment, összehasonlítottuk és stimmelt. Az Attila egyedül a derűt nem értette, oda tett egy kérdőjelet, amin persze muszáj volt röhögni. Erre az Erna néni, akinek a szívébe, úgy látszik, nem kell derűt lopni, beírta az ellenőrzőnkbe, hogy minősíthetetlenül viselkedünk. A lányok persze rögtön kezdték tervezni, hogy milyen műsorral menjünk, hogy nevessenek az öreg nénik meg bácsik, a Micimackóék meg mindjárt felajánlották a farsangi műsorukat, mert nekik az is van. És mivel nekünk nem volt, megszavaztuk, hogy adják elő. A szociális otthonban tényleg örültek nekünk, csak akkor szomorodtak el egy kicsit, amikor a Bunder bejelentette, hogy meglepetésül egy kis műsorral fogjuk őket szórakoztatni. Egy egészen pici néni meg is kérdezte, hogy muszáj-e, mert minden vendég elszórakoztatja őket egy kis műsorral, aztán elrohan, pedig ők inkább beszélgetni szeretnének, de arra senkinek sincs ideje, csak a műsorra, pedig műsor az van nekik a tévében is, ha kell. Jutka erre elkezdett a napköziről mesélni, és elmondta, hogy ezen a héten mi volt ebédre. Ez is érdekelte őket, de kiderült, hogy még jobban szeretnek úgy beszélgetni, hogy ők beszélnek. Megmutatták nekünk az otthont, a szobákat, ahol laknak és megnéztük, hogy egy bácsi milyen várat épített gyufaszálból, egy másik meg milyen szép narancsfát nevelt cserépben. Már narancs is nőtt rajta, de sajnos nem most. Aztán lementünk a társalgóba, ahol egy néni cimbalmozott nekünk, csak az volt a kár, hogy egy másik meg énekelt hozzá. Aztán az egészen pici néni elmesélte az egész életét, úgy, hogy közbe se kellett kérdezni. A Zsombó dühöngött is, hogy nem hozta el a magnóját, mert a néni ugyan nem volt veterán, de átélte az első meg a második világháborút, és csudára emlékezett mindenre. Aztán megmutatták nekünk a családi fényképeiket, mert kiderült, hogy majdnem mindenkinek van sok gyereke meg unokája, csak éppen nagyon messze, vagy sok a dolga. Egyedül a cimbalmos néni mondta, hogy neki sajnos nincs, pedig éppen ilyen unokát szeretett volna, mint én. A Jutka szerint neki is ezt mondta, de én nem hiszem. Mert az igaz, hogy nagyon rosszul lát szegény, de nem annyira. Én mindenesetre megígértem neki, hogy máskor is eljövök hozzá beszélgetni, pedig nem is akarok cimbalmozni, mint a Jutka. Otthon a nagymama kérdezte, hogy na mi volt, én meg mondtam, hogy semmi, mi lett volna. Aztán utánam jött egy ronda nyers hússal, hogy nézzem meg, milyen szép rövidkarajt kapott, és mit csináljon belőle, de én nem néztem meg, mert a kézilabdát néztem a tévében, és mondtam, hogy mindegy. Amikor vége lett a fejtörőnek, és leültem volna tanulni, akkor megint jött, hogy képzeljem, a rádióban volt ma egy műsor, amiben az ő volt számtantanárnője emlékezett vissza, és éppen azokra az évekre, mire mondtam, hogy tessék már engem hagyni tanulni, mert az én számtantanárnőm meg most szerzi az emlékeit, és holnap dolit irat. Csak este vettem észre, hogy a nagymama beáztatta az úttörőingemet, pedig holnap is abban kell menni. Erre kicsit begurultam, és megmondtam neki, hogy szerintem egy ing azért van, hogy hordják, és nem azért, hogy neki legyen mit mosni. Erre elkezdett sírni, hogy reggelig még megszárad, én meg bementem a szobámba, mert nem bírom, ha ok nélkül bőg. Éjjel nagyon fújt a szél, és nem tudtam aludni. Eszembe jutott a cimbalmos néni, aki éppen ilyen unokát szeretne. Aztán a nagymama is, akinek ilyen van. Már nagyon késő lehetett, amikor fölkeltem, és kimentem a konyhába. Először akartam neki egy cetlit írni, hogy ne tessék haragudni, aztán mégsem írtam. Inkább megnéztem, hogy nagyon szép hús, rántani tessék. RÉBER LÁSZLÓ RAJZAI 51
