Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-03 / 7-8. szám
1. Budakeszi, Petőfi u. 18. Mezei Mária háza 2. Tizenöt évesen 3. Seribe: Egy pohár víz, a Művész Színházban 4. „Örökké" - Belvárosi Szinház 1938 5. Illés Endre: Méreg (Ajtay Andorral, 1942-ben) 6. „Művészpár" - Pesti Szinház 1938 (Páger Antallal) 7. Egy 1941-es kép 8. Egy „jellegzetes” ifjúkori kép 9. Mása, Csehov: Három nővér-ében (Dayka Margittal és Gombaszögi Fridával) 10. A Niagara előtt hogy tiszta, kedves, jó lélek a nála hat évvel idősebb özvegy, és most a nagy bajával odaszaladt hozzá és megkérte, legyen anyahelyettes nálam és kicsit talán nála is és az is volt, neki is és nekem is. Mindig úgy hívta, az „anya”. De szerelmes az utolsó pillanatáig az Anyámba volt, a vörös hajú, fehér bőrű, szép fiatal Anyámba, aki akkor halt meg, amikor boldog volt. Nagy árat fizettek ők ketten érettem. Az egyik az életét. a másik a boldogságát. Szeretném, ha ezt az útiköltséget nem adták volna hiába. * Az iskolában jeles tanuló voltam. Jeles, mert Apám így akarta. De nehéz is lett volna elviselni, ha valaki más előttem jár, több, különb, mint én. Néha a félévben hármasokat hoztam haza: de a finisben mindig mellszélességgel győztem és kiharcoltam a jeleseket. Szép, magas szoprán hangom volt és az ünnepélyeken énekeltem. Szavaltam is. Akkor már valami forróság támadt körülöttem. Sokan hittek bennem. Azt a bizonyos iskolai kiválasztottság diadalát gyakran éreztem. És ha kérdezték, azt mondtam, színésznő leszek. Harmadikos voltam és a tornateremben Jókai-ünnepélyt rendezett az Árpádházi Szent Erzsébet leánygimnázium. Egy elsős lány szavalt. Egy kislány. Egy boci. Ahogy az első sorok elhagyták a száját, elsápadtam. Aztán amikor befejezte, odaléptem hozzá: — Hogy hívnak, kislány? — Muráti Lili. — Tehetséges vagy. — Tudom. Az orrát magasra feltartotta és úgy nézett rám. Aztán én szavaltam és akkor ő jött hozzám. — Téged hogy hívnak? — Mezei Mária. — Te is tehetséges vagy. — Tudom. Akkor álltunk egymás mellett pár percig és hallgattunk. Én szólaltam meg: — Színésznő leszek. — Én is. * A színháztól, attól a rejtelmes furcsa világtól akkor kezdtem megijedni, amikor ráeszméltem arra, hogyha valami nagy dolog ér, jó vagy rossz, kuka leszek, nem tudok beszélni. Holott éreztem, a színésznőnek kicsit mindig kívül kell lennie a dolgokon, nem szabad, hogy az érzések úgy záporozzanak rá, hogy moccanni se tudjon alatta. Az ízlésem fejlődött; már nem rajongtam ok nélkül és a szegedi színház nézőterére gyakran olyan unott fölénnyel ültem be, ahogy Pesten a főpróbaközönség szokott. Egyszer az ifjú Darvas Lili jött vendégszerepelni Szegedre. A Frou-Frou-ban láttam. Egy másodpercre sem vettem le róla a szememet. Sírtam, nevettem. Környezetemet egy pillantásra sem méltattam; ha kérdeztek, nem feleltem. És amikor vége lett a felvonásnak, szinte félájultan rohantam ki az esőbe és onnan a kiskapuba, végig az ismeretlen öltözőfolyosón, a holdkórosságig megmámorosodva, de ösztönösen megérezve, hol is lehet. Akkor felrántottam az ajtót, és míg könnyeim peregtek elmaszatolt arcomon, dideregve csak néztem Őt. ő meg csak nézett rám és kérdezgetett, mit akarsz, kislány? Nem feleltem és szó nélkül kimentem. Szaladtam a sűrű záporban, hogy újra ott legyek, amikor szétnyílik a függöny és a csoda folytatódik. Amikor az édes, ábrándos, kanyargó Tiszát, az ifjúság angyali folyóját később viszontláttam, sárgásnak és piszkosnak tűnt. Sok dologgal jár így az ember. Ha ésszel tudom is, hogy Darvas Lili milyen nagy művésznő, később soha nem kíséreltem meg, hogy még egyszer megnézzem. Féltettem a tiszta és szent áhítatot, ami így végigkíséri életemet, ha a nevét szétmorzsolom a számban. * . . . van bennünk egy kis hang, ami, ha megszólal: engedelmeskednünk kell. Akkor nincs rész-43