Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-20 / 4. szám
SZÓRAKATÉNUSZ MÚZEUM A múzeum előcsarnoka A címben szereplő furcsa szó egy régi, a gyerekek körében évtizedek óta változatlanul népszerű kiszámolóban fordul elő: „Antanténusz, szórakaténusz . . Nyilván ez a népszerűség az oka annak, hogy a Kecskeméten a közelmúltban megnyílt gyerekjátékmúzeum ezt a múzeumok komolyságához nem illő, mégis igen találó nevet kapta. A Szórakaténusz Múzeum — amely a magyar naiv művészetek múzeumának tőszomszédságában kapott helyet — tulajdonképpen játéktörténeti kiállítás. Megtalálhatók itt — az ókortól századunk elejéig — valamennyi korszak jellegzetes játékai. (A napjainkban gyártott babák, logikai játékok, építők, kerékpárok számára tízszer ekkora épület is kicsi volna.) A múzeumban a régi játékokon kívül más meglepetés is várja a kisfiúkat és a kislányokat. A földszinten játékkészítő műhelyek működnek. Itt a kicsik sajátkezűleg készíthetik el a múzeumban látott és megkedvelt játékokat, természetesen ifjú népművészek irányításával és segítségével. A múzeum részletes bemutatására egy későbbi számunkban még visszatérünk. (P) Játékok századunk elejéről FOTO: KARÁTH IMRE — MTI ÍZ-FESZTIVÁL KÖNYVESPOLC Az idén gasztronómiai események is szerepelnek a budapesti tavaszi fesztivál március 19-től 28-ig tartó programjai között. Egy sor fővárosi étterem hívogatóbbnál hívogatóbb alkalmi ételkínálattal várja vendégeit, s a különleges ízek keltette jó hangulatot a legtöbb helyen nótaszó és muzsika is emeli majd. A Vörösmarty cukrászda (V„ Vörösmarty tér 7.), osztrák cukrászati napokat rendez, bécsi süteményekkel és kávéval. A Mátyás Pince (V. Március 15. tér 7.) Vas megyei specialitásokból állítja össze étlapját. Az Arpádhíd étteremben (XIII., Váci út 132.) hajdúsági főszakács dirigál a konyhán, itt kóstolhatjuk majd meg a debreceni tűzdelt májat vagy a hortobágyi ürügulyást. 20-án Sándor, József, Benedek-napi bál, egy héttel később pedig a világhírű labdarúgó öregfiúk vacsoraestje színesíti az Árpád-híd étterem programját. A Berlin-étteremnek (V. Szt. István krt. 13.) Veszprém megyei konyhája lesz, ahol egyebek között veszprémi hallevest készítenek halastáskával, valamint szarvasfiiét Isztimér módra. Az Opera étterem (VI. Népköztársaság útja 44.) szerb és sváb ételkülönlegességekkel készül — szerb gulyásleves, Dinári májas rizs, Tolnamözsi paraszttál, Bikali lencsés csirke —, valamint palóc és alföldi ételeket is felvettek az étlapjukra: Rátóti ürücomb puliszkával, Palóc pulykapecsenye, Kakasgulyás csipetkével, csörögefánk. A Thököly étteremben (XIV. Thököly út 80.) március 21-én gyertyafényes tavaszi vacsoraestet tartanak, neves magyarnóta énekesek felléptével és erdélyi fogásokkal, mint például a Mustos pecsenye, a Maros-menti töltöttborda vagy az Aranyhordó palacsinta. Jó étvágyat! —b— Két évvel ezelőtt angol nyelven jelent meg, és most magyarul is olvasható, Gergely Pál gördülékeny, érzékletes fordításában Doráti Antal könyve, magyar címén az Egy élet muzsikája. A nemrégiben hetvenötödik születésnapját ünnepelő — és ebből az alkalomból Magyarországon magas kitüntetésben részesülő — világhírű dirigens, aki több mint fél évszázada él külföldön, ebben a páratlanul érdekes kötetben pályája emlékeit idézi föl. Nem életrajz ez a szó klasszikus értelmében, hanem kellemes és tanulságos epizódok gyűjteménye. Neves muzsikusok portréját rajzolja meg benne, például Fritz Buschét, aki Dorátit a világkarrier felé elindította, s aki akkor a drezdai operaházat irányította, majd Toscaniniét, Furtwánglerét, Richard Straussét, Sztravinszkijét, Rahmanyinovét vagy a könnyedebb muzsika művelői sorában Ábrahám Pálét. Doráti Antal egész eddigi életpályájára humorral tekint vissza; ez a megértő derű árad ennek a rendkívül olvasmányos és élvezetes könyvnek szinte minden sorából. Mulatságos anekdoták színesítik — mindenekelőtt tanítómestereiről, Bartókról, Kodályról, Weiner Leóról, s másokról is — a kötetet, amelyben a hazájába sűrűn visszatérő, Bartók és Kodály művészetét külföldön is állandóan népszerűsítő karmester egy gazdag és értékes élet sok-sok emberi és művészi tapasztalatát osztja meg olvasóival. GABOR ISTVÁN DORATI ANTAL (Részlet a kötetből) . . . Weiner Leó ötvenedik születésnapját — még a „régi jó békeidőkben’’, 1939 előtt — nagyszabásúan akarták megünnepelni. Ezt számos barátja közösen határozta el anélkül, hogy őneki a legcsekélyebb gondot okozta volna bárki a tiszteletére rendezendő díszvacsorával, melynek színhelye egy igen előkelő — a „felső 400” tagjai közé tartozó — család méltóságteli öreg palotája volt. Több, mint száz meghívott volt jelen, és fölvonult a nagy feudális múlt minden hivatalos pompája-dísze — libériás lakájok, ragyogó pincérek, maitre d’hotel, a legfinomabb ezüst evőeszközök, értékes porcelánok, hatalmas trakta, a legválogatottabb borok, a vendégek különleges eleganciájáról nem is beszélve —, ilyen már csak Kelet-Európa „ál-Párizsaiban” volt látható. Weiner Leó a háziasszony főrendi özvegy jobbján ült. Alighogy kényelembe helyezte magát a székén, fölemelte a kanalát és gondosan törülgetni kezdte fehér damaszt szalvétájával, ahogy ezt az általa látogatott nemmindig-tiszta vendéglőkben megszokta. A háziasszony elsápadt, súlyos pillantást vetett a maitre d’hotelre, aki szigorúan ránézett a főpincérre, mire az megvető pillantással illette a pincért, az pedig rámordult a lakájra, aki sápadtan másik kanalat hozott, futva. Leó professzor, alighogy megpillantotta az új kanalat, fölkapta és tisztogatni kezdte az asztalkendőjével. Ugyanaz a színjáték megismétlődött a háziasszonytól a lakájig, csak még nagyobb sietséggel és izgalommal. Amikor a harmadik kanál tisztogatása is kezdetét vette, a pantomim már hisztérikus méreteket öltött. Megérkezett a negyedik kanál is; Leó ekkor a lakáj felé fordult, és napsugaras derűvel azt mondta neki: Mit gondol fiam, én fogom megtisztítani az egész nyavalyás ezüstkészletét? 26
