Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-20 / 4. szám
Ülünk a rózsadombi ház nappalijában, a kertben, a hatalmas fenyők alatt Astor, a német juhász kutya nyargalászik. A páratlan kilátás horizontján a ködben fölsejlő Margitsziget és a hegyek lábáig terjeszkedő Óbuda látszik. Itt fenn még minden havas, az ablakpárkányon szalonnakatonák a feketerigóknak. A szoba sarkában húzódó zongorán kartondobozokban fényképek, plakátok, műsorfüzetek — egy énekesi pálya dokumentumai. — Szüleim debreceni munkásemberek voltak, négy gyereket neveltek tisztességben. Nekik köszönhetem, hogy nem kallódtam el, hogy táplálták a hitemet. Meglehet, hogy szokványos a fordulat, de gyermekkoromtól énekesnőnek készültem. Volt egy néprádiónk, amelyet nyaranta egy hokedlin kitettünk az udvarra, mert azt hallgatták az udvarbeli szomszédok is. Nahát, én akkor tanultam meg először a Traviatát, hallásból. Kereskedelmi érettségim van, és amikor nem tudtam éneklésből megélni, akkor gépírónőként dolgoztam, de doboltam is egy női zenekarban. Meglehetősen rögös út vezetett a Zenéművészeti Főiskoláig. A diploma megszerzése után Gáspár Margit szerződtetett az Operettszínházhoz, de időközben már énekeltem az Operában is a Varázsfuvola Éj-királynőjét. Ez az a szerep, amely mind a mai napig végigkísért az életemben. Felnyitja az egyik doboz tetejét, amelyben a pályakezdés képei rejlenek. A már megsárgult, gyűrött szélű képeken a szülők, a testvérek tekintenek ránk, arcának rezdülésén látom, még most is mély emlékeket kavarnak. Az egyik fotón mélyen dekoltált tüllruhában... — Ebben a ruhában nagyon sokszor koncerteztem. Éppen a napokban számoltam öszsze, hogy a Filharmónia szólistájaként csaknem ezerkétszáz alkalommal léptem pódiumra. Nemegyszer olyan eldugott helyen az országban, és olyan körülmények között, hogy az előadás után a hallgatók felszóltak a színpadra, menjek már le, hadd nézzék meg a ruhámat, a cipőmet. Még ma is emlékszem az arcukra, de ők sem felejtettek el, hiszen előfordult, hogy tíz év után ismét visszatértem abba a községbe, és emlékeztek rá, milyen ruhában énekeltem azelőtt. Máig megőriztem ezeket a ruhadarabokat, mint pályám emlékeit. Ahogy lejjebb ásunk a képek sűrűjében, előkerülnek a külföldi vendégszereplések alkalmával nyomtatott plakátok, újságcikkek. — Pályám egyik legtermékenyebb korszaka volt, amit a Német Demokratikus Köztársaságban töltöttem. A Kari Marx Stadt-i és a Drezdai Operában nagyon sok szerepet kaptam, és sok lehetőséget, hogy tanulhassak. Amikor visszajöttem Magyarországra, szerződtetett az Állami Operaház, és ismét csak az Éj-királynője szerepében debütáltam. A darab azóta is műsoron szerepel, közeledik háromszázhetvenötödik előadásához. Tíz év után érdemes művész kitüntetést kaptam . . . — Elégedett ember? — Azt hiszem, igen. Nem vagyok világsztár, de mindig sikerem volt. Majláth Júliától Huszka Jenőn át Szokolay Sándorig sok zeneszerző kifejezetten nekem ajánlotta műveit. Felvételeimért háromszor kaptam nívódíjat a Magyar Rádióban. Az elmúlt évben félórás portréfilmet készített velem a Magyar Televízió. Ez utóbbit jó néhány külföldi ország már megvásárolta. Legutóbb Giuseppe Patane karmesterrel dolgoztam, a mester nagy megelégedésére. Ha így felsorolom elégedettségem lehetséges okait, akkor kijelenthetem: elégedett vagyok. Nagyon sokat szoktam dolgozni. Reggelente tornázom, énekórákat veszek, fellépéseket vállalok. Csak így érhettem el azt, hogy olyan szerepeket is rám osztanak, amelyeket nálam jóval fiatalabbak már nem tudnak megoldani. Az egyik doboz kizárólag csak a Magya• • 20
