Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1982-02-20 / 4. szám

Ülünk a rózsadombi ház nappalijában, a kertben, a hatalmas fenyők alatt Astor, a német juhász kutya nyargalászik. A páratlan kilátás horizontján a ködben föl­­sejlő Margitsziget és a hegyek lábáig terjesz­kedő Óbuda látszik. Itt fenn még minden ha­vas, az ablakpárkányon szalonnakatonák a fe­keterigóknak. A szoba sarkában húzódó zon­gorán kartondobozokban fényképek, plaká­tok, műsorfüzetek — egy énekesi pálya do­kumentumai. — Szüleim debreceni munkásemberek vol­tak, négy gyereket neveltek tisztességben. Ne­kik köszönhetem, hogy nem kallódtam el, hogy táplálták a hitemet. Meglehet, hogy szokványos a fordulat, de gyermekkoromtól énekesnőnek készültem. Volt egy néprádiónk, amelyet nyaranta egy hokedlin kitettünk az udvarra, mert azt hallgatták az udvarbeli szomszédok is. Nahát, én akkor tanultam meg először a Traviatát, hallásból. Kereske­delmi érettségim van, és amikor nem tudtam éneklésből megélni, akkor gépírónőként dol­goztam, de doboltam is egy női zenekarban. Meglehetősen rögös út vezetett a Zenéművé­szeti Főiskoláig. A diploma megszerzése után Gáspár Margit szerződtetett az Operettszín­házhoz, de időközben már énekeltem az Ope­rában is a Varázsfuvola Éj-királynőjét. Ez az a szerep, amely mind a mai napig végigkí­sért az életemben. Felnyitja az egyik doboz tetejét, amelyben a pályakezdés képei rejlenek. A már megsár­gult, gyűrött szélű képeken a szülők, a test­vérek tekintenek ránk, arcának rezdülésén látom, még most is mély emlékeket kavar­nak. Az egyik fotón mélyen dekoltált tüll­­ruhában... — Ebben a ruhában nagyon sokszor kon­certeztem. Éppen a napokban számoltam ösz­­sze, hogy a Filharmónia szólistájaként csak­nem ezerkétszáz alkalommal léptem pódium­ra. Nemegyszer olyan eldugott helyen az or­szágban, és olyan körülmények között, hogy az előadás után a hallgatók felszóltak a szín­padra, menjek már le, hadd nézzék meg a ru­hámat, a cipőmet. Még ma is emlékszem az arcukra, de ők sem felejtettek el, hiszen elő­fordult, hogy tíz év után ismét visszatértem abba a községbe, és emlékeztek rá, milyen ru­hában énekeltem azelőtt. Máig megőriztem ezeket a ruhadarabokat, mint pályám emlé­keit. Ahogy lejjebb ásunk a képek sűrűjében, előkerülnek a külföldi vendégszereplések al­kalmával nyomtatott plakátok, újságcikkek. — Pályám egyik legtermékenyebb korszaka volt, amit a Német Demokratikus Köztársa­ságban töltöttem. A Kari Marx Stadt-i és a Drezdai Operában nagyon sok szerepet kap­tam, és sok lehetőséget, hogy tanulhassak. Amikor visszajöttem Magyarországra, szer­ződtetett az Állami Operaház, és ismét csak az Éj-királynője szerepében debütáltam. A da­rab azóta is műsoron szerepel, közeledik há­romszázhetvenötödik előadásához. Tíz év után érdemes művész kitüntetést kaptam . . . — Elégedett ember? — Azt hiszem, igen. Nem vagyok világ­sztár, de mindig sikerem volt. Majláth Júliá­tól Huszka Jenőn át Szokolay Sándorig sok zeneszerző kifejezetten nekem ajánlotta mű­veit. Felvételeimért háromszor kaptam nívó­díjat a Magyar Rádióban. Az elmúlt évben félórás portréfilmet készített velem a Magyar Televízió. Ez utóbbit jó néhány külföldi or­szág már megvásárolta. Legutóbb Giuseppe Patane karmesterrel dolgoztam, a mester nagy megelégedésére. Ha így felsorolom elé­gedettségem lehetséges okait, akkor kijelent­hetem: elégedett vagyok. Nagyon sokat szok­tam dolgozni. Reggelente tornázom, ének­órákat veszek, fellépéseket vállalok. Csak így érhettem el azt, hogy olyan szerepeket is rám osztanak, amelyeket nálam jóval fiatalabbak már nem tudnak megoldani. Az egyik doboz kizárólag csak a Magya­• • 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom