Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-20 / 4. szám
Törtére lmunk képekben 51. KOSSUTH MJ05 HZ EmiGRntióBnn A szabadságharc leverése után a török Porta nyújtott menedéket Kossuthnak és néhány ezer menekülő társának. A védelem azonban inkább személyes volt, nem politikai. Kossuthot és híveinek kis csoportját előbb a bolgár földön, Sumlában telepítették le, majd 1850 tavaszán — figyelembe véve a kiadatását követelő orosz és osztrák kormány ingerültségét — a kisázsiai Kütahyába száműzték. A világtól csaknem légmentesen elzárva, Kossuth új felkelés és új, demokratikus alkotmány kidolgozásán fáradozott, míg végül, 1851 szeptemberében, az európai és amerikai közvélemény rokonszenvét jelképező Mississippi fregatt ki nem szabadította a száműzetésből. A népszabadság hősét páratlan ünneplés fogadta az olasz, a francia, az angol kikötőkben, valóságos diadalmenetben vonult be Londonba, Manchesterbe, Birminghambe. .. Ünneplésben és csodálatban mindent felülmúlt az 1852. évi amerikai körútja. A különösen emlékezetes New York-i, philadelphiai és bostoni fogadáson az újkor Demoszthenészének, a magyar Washingtonnak, a Jézus Krisztus utáni legnagyobb embernek nevezték; Washington és Kossuth alakjában a Nyugat és a Kelet szabadságának összetalálkozását üdvözölték. 1852. január elején, Lafayette óta az első külföldiként, fogadta a szenátus és a képviselőház. A kongresszus két házától, képzeletben a hajdani római szenátus előtt állva, valóságos cicerói szárnyalású beszédben az Egyesült Államok aktív támogatását kérte a magyar szabadság kivívásához. E merész ábránd az akkori viszonyok között nem valósulhatott meg, a Fehér Háztól Kossuth csak udvarias szavakat kapott. A féléves amerikai út alatt a magyar ügy számára mégis óriási népszerűséget és jelentős anyagi támogatást szerzett. Az emigráció első éveiben Kossuth közvetlen céliának a felkelés újraszervezését és a szabadságharc folytatását tekintette. Londonban telepedett le, szoros kapcsolatot tartott Mazzinivel, az európai forradalmárok vezérkarával, onnan irányította a hazai titkos szervezkedést. Még nem látta át, hiszen a kortárs ritkán észleli azon nyomban a történelmi klíma megváltozását, hogy a forradalmak és felkelések kora hosszú időre lezárult. Csak a sorozatos kudarcok és súlyos veszteségek nyomán ébredt rá: ki kell várni a kedvező alkalmat, amikor a Habsburg-abszolutizmus nemzetközi és belső helyzete megrendül. Ez az alkalom az ötvenes évtized végén, az olasz— osztrák háború kitörésekor érkezett el. A háború felvillanyozta a széteső emigrációt. 1859-ben Kossuth, Teleki László és Klapka létrehozták a Magyar Nemzeti Igazgatóságot, afféle emigrációs kormányt. Kossuth megállapodást kötött III. Napóleon francia császárral, hogy a magyar függetlenség támogatása fejében itáliai légiót szervez, de hazai felkelésre csak francia vagy olasz seregek megjelenése esetén ad jelt. A háború azonban gyors olasz—francia győzelmek után hirtelenjében befejeződött anélkül, hogy Itáliát egyesítették, Magyarországot megsegítették volna. Olaszország teljesen felzaklatott, de csak félig felszabadított állapotában a forrongás fészke lett; Kossuth tehát Genovába, majd Torinóba költözött, hogy a sorsfordító események közelében lehessen. Magyar tisztek, katonák nagy számban vettek részt Garibaldi 1860. évi felszabadító hadjáratában. Derekasan verekedtek Palermo megvételénél, a Nápoly melletti harcokban. Türr István tábornokká avanzsált, Garibaldi egyik helyettese lett. Ugyanakkor Kossuth katonai szövetséget kötött az alakuló olasz állam kormányával, Cavourral, a közös felszabadulásra. 1860 nyarán a külső segítség reálisnak látszott, a Kossuth által irányított hazai forradalmi szervezkedés is felívelt. A következő évben azonban a remények lelohadtak; az Ausztria elleni háború elmaradt, Cavour meghalt, végül a magyar légiót feloszlatták. Emigrációs tevékenységének harmadik szakaszában Kossuth reményét nem a hatalmak ígéreteibe, hanem a dunai kisnépek szövetkezésébe vetette. Az 1862- ben nyilvánosságra hozott Dunai Szövetség terve szerint Románia, Szerbia, Horvátország és Magyarország konföderációra lépne egymással; közös lenne a külügy, a hadügy és a gazdaság irányítása. Ezt a szövetségi tanács intézné, és a közös parlament ellenőrizné. „Egység, egyetértés, testvériség magyar, szláv és román között — íme ez én legforróbb vágyam, legőszintébb tanácsom. Íme, egy mosolygó jövő valamennyiük számára!” Ez a jövő felé mosolygó szép terv azonban az akkori kül- és belpolitikai viszonyok között, az akkori tudati szinten megvalósíthatatlan volt. Minthogy a kossuthi utópia nem adott reális alternatívát, a magyar vezető réteg zöme lassacskán elfogadta az Ausztriával való megbékélést: a kiegyezést. 12
