Magyar Hírek, 1982 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-20 / 4. szám
gük, hogy a programban előírtakat végrehajtsák, de joguk, hogy a munkát és a pénzt úgy osszák el egymás között, ahogyan ők igazságosnak látják. A keltetőüzemmel például 1981. január elsején szerződést kötött a termelőszövetkezet vezetősége. Ebben előírták, hogy az üzemrész 13 millió naposcsibét köteles átadni az év végéig, s ezért egymillió hatszázezer forint munkadíj jár. Ezt a több mint másfél milliót az év során olyan havi részletekben és olyan személyenkénti elosztásban kapták, ahogyan azt a kiscsoportnak legalább 51 százaléka saját kezű aláírásával havonta javasolta. Ezt a pénzt még akkor is kifizette volna a pénztár, ha az üzemrész veszteségesen működött volna, mert ez a garantált bér, baksai nyelven szólva a „bér egy”, ami látszólag nem ösztönző, hiszen mindenképpen jár. Ez persze nem egészen igaz. Először azért nem, mert a kiscsoport tagjai maguk állapítják meg, hogy a tervezett munkához hány emberre van szükség. Ha úgy döntenek, mint a keltető eredetileg tízfőnyi brigádja, hogy a feladatra nyolc ember is elegendő, akkor nem tízen, hanem nyolcán osztoznak a garantált béren. Kovács József né és Urbánszky Sándorné elmondták, hogy nekik, egyedül a munkaerővel való takarékosság miatt, havi 550 forinttal növekedett az utóbbi másfél évben a keresetük. De ösztönző azért is a „bér egy”, mert a tagok valóban a végzett munka, a felhasznált idő, illetve a teendők nehézségi foka szerint osztják el egymás között a pénzeket. E csoportok ugyanis valóban kicsinyek, ezért nemcsak vezetőik — akik egyébként szintén kiscsoport-tagok —, hanem az „egyszerű” tagok is át tudják tekinteni a teljes évi programot, az egész munkafolyamatot, állandóan szemmel tarthatják egymást, s így a pénz elosztása is igazságos lesz. De a csoporttagoknak nemcsak jutalmazni, hanem büntetni is van joguk. Éppen aznap, amikor náluk jártam, derült ki, hogy a keltető egyik dolgozója nem teljesítette feladatát, nem válogatta át az elszállításra váró naposcsirkéket. — Olvasta a programot? — kérdezte tőle Némedy Attila, a keltető főágazatvezetője. — Olvastam. Több szó ezután nem is esett köztük. A keltető vezetője már a többiekhez fordult: — Mi legyen? — A szokásos — hangzott kórusban a válasz. — Ezerötszáz! Aztán az egész brigád, mind a nyolcán nekiláttak, és mire a teherautó a keltető elé állott, már minden rendben volt, rakodhattak, a szállítmány időben indulhatott. A nyolc ember pedig megosztozott a hanyag társuktól levont 1500 forinton. Az igazi ösztönző azonban mégis a „bér kettő”, amit a tervezetten felüli nyereségért kapnak a kiscsoportok tagjai. A terven felüli nyereség ugyanis háromnegyedrészben a kiscsoporté, 25 százalékban pedig a teljes szövetkezeté. E hetvenöt százalék háromnegyedét a tagok egymás között felosztják, negyed részét pedig saját üzemrészük fejlesztésére fordíthatják, s hogy mire, azt ismét a kiscsoport tagjai döntik el közösen. Hogy ez a „bér kettő” milyen erőteljesen ösztönöz a gazdaságosabb termelésre, az észszerű takarékosságra, arra csak egy példát: A keltelő 1977-ben épült, s az induláskor két traktort kapott szállítási célokra. Amikor bevezették a nyereségérdekeltségi rendszert, és a traktorért, az üzemanyagért már fizetni kellett, mégpedig nem is keveset, hanem napi két-háromezer forintot, akkor egyszerre kiderült, hogy elég lesz kétnaponta egyetlen traktor is. * Ez tehát az érem egyik oldala: a kiscsoportok erősen érdekeltek abban, hogy minél kisebb befektetéssel minél nagyobb nyereséget érjenek el. — Ma már senki sem azt nézi, mennyi a munkaideje és mikor jár le, hanem azt, hogy tisztességesen elvégezze a feladatát — állítja Némedy Attila. — Ma már senki sem sokallja a munkát, inkább azt kérdik, mit kellene csinálni még. Sőt, ők maguk mondják meg, mit kellene tenniük. De ugyanő az érem másik oldalát is megmutatja : — A baj az, hogy a csoportokat csak a saját nyereségük érdekli, és mivel a pénz csak a saját tevékenységükből származik, vajmi kevéssé érdekli őket az egész kollektíva vagy a többi csoport munkája, érdeke. Kaiser László ugyanezt így fogalmazta meg: — Az új bérezési szisztéma újfajta érdekellentéteket szított. A keltetőnek például érdeke, hogy minél kevesebb legyen a kiadása, ezért spórol a traktorral. Igen ám, de ezzel a gépüzem többletnyereségét veszélyezteti. És nemcsak a különböző üzemrészek kerülhetnek így szembe egymással, hanem a kiscsoportok és a szövetkezeti érdeket képviselő téeszvezetőség is. Erre egy példa, ismét a keltetőből, ahol éppen akkor, amikor ott jártam, volt nagy felzúdulás, mert az elnök megtiltotta, hogy a szerződés szerint akkor esedékes (és valóban szükséges) munkaköpenyeket megvásárolják. A pénzre — és a téesz minden mozgatható fizetőeszközére — ugyanis az ócsárdi ipari üzemágnak volt szüksége, hogy határidőre elkészíthesse a leszállítandó 15 000 elektronikus feszültségszabályozót. Persze még így sem volt jogos a pénz „befagyasztása”, mert ezzel a vezetőség szerződésszegést követett el. És ezzel utaltam is az új bérezési rendszer bevezetésének eevik legkényesebb pontjára. A vezetés feladata ugyanis ebben az új bérezési rendszerben — amely a termelőegységek számára jóval nagyobb önállóságot, az egyén számára pedig sokkal több jogot jelent — alapvetően megváltozik. — Nekünk vezetőknek sem könnyű az átállás — vallja Kaiser László. — Megszoktuk a közvetlen irányítást. Pedig most már azt várják tőlünk, hogy a technológiát korszerűsítsük, a munkakörülményeket javítsuk, és hogy a végrehajtást, a végtermékek minőségét ellenőrizzük ... De utasítani sokkal egyszerűbb. Könnyebb például letiltani a köpenyvásárlást, mint időben és reálisan megtervezni a beruházásokat. Szóval sokat kell még dolgoznunk ... * Amikor az Ezüstkalászban jártam, szerda volt. Csak ezen a napon fogad a gazdaság látogatókat, annyian járnak ugyanis ide, az új bérezési rendszert tanulmányozni, hogy ha állandóan tárt ajtóval várnák a vendéget, munkára nem is jutna idő. Ezen a szerdán hat csoport volt Baksán tapasztalatcserén, és nemcsak a szomszédságból, hanem kettő Pest megyéből, egy pedig Borsodból. Mert gyorsan híre ment, hogy az Ezüstkalász a kísérlet első évében, 1980-ban, hatmillió forinttal több nyereségre tett szert, mint az ezt megelőző nyolc év átlaga volt. És e hatmillióból több mint négy és felet azokban az üzemrészekben termeltek meg, amelyek már a nyereségérdekeltségi rendszer alapján bérezték tagjaikat. Hogy mi jutott ebből a négy és fél millióból az egyes téesztagoknak? Üzemrészenként és tagonként meglehetősen nagy volt a szóródás: háromezer és tizenhatezer forint között mozgott a „bér kettő” azoknál, akik részt kértek a kísérletből. És hogy hányán kértek részt? 1980-ban 237-en. De 1981-ben már 383 tag dolgozott önelszámoló kiscsoportban az 570-ből. GARAMI LÁSZLÓ 1. Az új bérezési rendszer egyik bevezetője: Kaiser László üzemfejlesztő közgazdász 2. A tenyésztojások válogatása és előkészítése a keltetéshez 3. A tojásokat behelyezik a keltetőbe... 4. ... folyamatosan ellenőrzik ... 5. ... amíg ki nem kelnek 11
