Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-10 / 1. szám
A legtöbb ember úgynevezett díszpintyet nyert. A díszpinty abban különbözik a közönséges pintytől, hogy ha kimondják, eléje egy dísz szócskát tesznek. Mikor nézi az ember, nem jön rá, hogy díszpinty; ki kell mondani, hogy erre a tudatra ébredjen. Azért a díszpintynyerők dühösek is voltak, s izgatottan hadonásztak. Végre kiáltja valaki az emelvényen: — 127. — Én örültem, mert még egy számomat sem húzták ki. — Itt vagyok! — kiáltám. — Micsoda állat esik rám? — Az oroszlán. — Az oroszlán? — hebegtem kissé elsápadva. — Igen, az oroszlán — felelte vissza a hang —, talán nem tetszik? Lehorgasztott fejjel közeledtem az emelvény felé. A nép, a díszpintyes nép, tisztelettel nyitott utat, a messzebb eső anyák fölemelték kisdedeiket és mondták: Ott megy az a bácsi, aki az oroszlánt megnyerte. Káröröm ült az irigyek arcán. Az Állatkert igazgatója szigorúan végignézett, mikor átvette tőlem a sorsjegyet. — Azonnal átveszi az oroszlánt, vagy a lakására küldjük? — kérdé. — Átvehetem .. . azaz tán jobb volna, ha a lakásomra küldenék ... különben nekem mindegy ... az ördögbe, hadd gondolkozom. — Min akar gondolkozni? — Kérem ... először esik meg rajtam ... sosem nyertem még oroszlánt.. . — Elviszi vagy nem viszi? — mordult rám az igazgató. Halálsápadt voltam. Végigtapogattam a zsebeimet, és végül így hebegtem: — Bocsánat... elfelejtettem magammal ketrecet hozni..., hogy is feledkezhettem meg róla? Ketrec nélkül útnak indulni!. . . — Ne ötöljön-hatoljon! — Vigye el az oroszlánt! — kiáltott a nép. — Kérem alássan, a dolog úgy áll. .. az oroszlán nem engem illet, én az összes nyerendő állatokról lemondtam Laura kisaszszony javára ... Vigye el ő! — Nyomorult! — sziszegte Laura. — Ez a hála? (Hála? Az uzsonnáért kilenc forint hatvan krajcárt fizettem, és még ő sziszeg háláról!) — Isten önnel! — kiáltá Laura, és egy szekerész főhadnagy társaságában eltávozott. (Különös, hogy anélkül, hogy a hadügyminiszter általános mozgósítást rendelne el, mindenhová kerül egy katona!) — A dologra! — kiáltott az igazgató. — Mi lesz az oroszlánnal? Megtört testemet egy pokoli ötlet villanyozta föl. — Jó, hát küldjék az oroszlánt a lakásomra. Az igazgató meghökkenve nézett rám, s csöndesebb hangon szólt: — Be van uraságod rendezve oroszlán fogadására? — Hogyne! Van egy külön bejáratú utcai szobám, két ablakkal, teljesen bebútorozva. — Ez nem elég ám a puszták királyának! — Szokjék le erről a hangzatos cimről, s akkor majd elég lesz neki. Az igazgató egész közel lépett hozzám, s reszkető hangon szólt: — Tudja-e, hogy az oroszlán embere vő? — Tudom. — Hát azt tudja-e, hogy az eltartása háromezer forintba kerül évenként? — Tudom. — Hát azt tudja-e, hogy mi ötezer forin-. tért vettük? — mondá síró hangon. — Tudom. — Tönkre akar tenni? — Tönkre. — No jó! — ordítá elkékülve. — Hát hogy hívják, és hol lakik? (Most jön a pokoli ötlet.) — Szalonnás Józsefnek hívnak. József körút 8. szám alatt lakom, és szabómester vagyok. — Holnap reggel nyolckor ott lesz az oroszlán! — bömbölték az összes állatkerti szolgák. — Elvárom! — vágtam vissza hetykén, és a tömeg tapsai közt távoztam. (Ez a Szalonnás pedig nem más, mint az én szabóm. Ahogy én az oroszlánt ismerem, Szalonnás úr fogja a rövidebbet húzni, ami a részletfizetések jövő alakulására nézve kedvező hatást fog gyakorolni.) KÖNYVESPOLC Angol falukutató az Alföldön A „Cambridge University Press Changing Cultures” (Változó kultúrák) című sorozatban jelent meg egy fiatal angol tudósnak a tipikus Duna—Tisza közi magyar faluról irt monográfiája: C. M. Harm: „Tázlár: a village in Hungary”. 1980. A 27 éves szociográfus a cambridge-i egyetem néprajz tanszékének kutatója. 1976-ban egy évre Budapestre érkezett, hogy megtanuljon magyarul, ami olyan kitűnően sikerült, hogy később több mint egy évet töltött egy magyar faluban, és itt hatszáz lakossal készített interjúkat arról, hogyan élnek 1945 óta. A Kiskőrös, Soltvadkert és Kiskunhalas között fekvő Tázlár nevű falu az Alföld történelmi, gazdasági és társadalmi változásainak vizsgálatára különösen alkalmas volt. Sokféle népi összetételű lakossága három tanyakörzetből alakított szakszövetkezetei. A modern szocialista mezőgazdaság szerkezeti átalakulásának jó példája Tázlár. A XVIII. században szlovákokat és németeket telepítettek be, az első viliágháború után erdélyi magyarok is költöztek ide. így lett a falu a tanyaközpontok központja. A hazai földrajzi, gazdasági, néprajzi sőt nyelvészeti kutatások eredményei nyomán az 1945 utáni újjáépítés és újszerű szerveződés szerkezeti és tartalmi elemeit meggyőzően ábrázolja. A mindennapi élet mozzanatain keresztül rámutat az emberi viszonylatok új és bensőséges alakulására. A jó megfigyelőkészségről tanúskodó és minden apróságot megértőén mérlegelő fiatal tudós munkája az alföldi faluban és tanyavilágban bekövetkezett változásokat úgy tudja megmagyarázni, hogy ennek az egyetlen falunak a példáján az országos átalakulásokat is meg lehet érteni. Bajomi Lázár Endre új könyve a magyar—francia kapcsolatokról Magyarország külföldi kulturális kapcsolatainak történetét a két világháború között a budapesti, a debreceni, a pécsi, a szegedi és a kolozsvári egyetemen intézetek kutatták, miként erről az értekezések sorozata tanúskodik. Az utóbbi negyedszázadban kutatóintézetekre való munkát végzett el Bajomi Lázár Endre. A harmincas évek közepétől kezdve Párizsban részt vett a francia radikális mozgalmakban, megismerkedve a francia politikai és szellemi élet korabeli nagyságaival. 17 évi párizsi tartózkodás után, amikor hazatért, Párizs magyar vonatkozásainak lett a krónikása és ugyanakkor a modern francia irodalom történésze és tolmácsa. Mozgalmas párizsi élete során sok olyan érdekes nyomra akadt, amely a francia történelem, irodalom és művészet nagyjainak magyar kapcsolataira vonatkozott. Fizikai és szellemi fáradságot nem kímélve, keresztül-kasul járta Párizst, Fraciaországot, majd a hazai levéltárakban folytatta kutatásait. Elsősorban a szabadságmozgalmak kölcsönös személyi kapcsolatait igyekezett földeríteni. A magyar szabadságharc számos vezető alakjának a La Manche-szigetein töltött életéről és működéséről gyűjtött össze detektívregénybe illő riportsorozatot. Sőt, megtalálta a világhírű Türr István rokonságát is. Könyvében bemutatja egyebek között a második világháború mártírját, a francia becsületrenddel kitüntetett ragyogó esszéíró Hevesi Andrásit. (Bajomii Lázár Endre: Airpadinne. Kalandozások a magyar—francia kapcsolatok múltjában. Szépirodalmi Kiadó, 1980.) GÁL ISTVÁN 19
