Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-06-13 / 12. szám
I I I i «>0 II I Kultúra —■ tudomány NEMZETKÖZI FOTÓPÁLYÁZAT A Magyar Állami Operaház balettegyüttese nagy sikerrel szerepelt Mexikóban, ahol bemutatta Bartók Béla: A csodálatos mandarin című balettjét. A főszerepeket Dózsa Imre és Pongor Ildikó táncolta FOTO: BENKÖ IMRE — MTI Hungarológiai kongresszust rendeznek augusztusban Budapesten. A Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság I. nemzetközi hungarológiai k ngresszusán két fő témában (a Magyarországon kívüli filológiai oktatás, illetve a magyar vers) mintegy százötven előadás hangzik el. A találkozót azért rendezik meg, mert egyre több külföldi kutató foglalkozik hungarológiával, s számukra a hazai nyelvészekkel, irodalomtörténészekkel és néprajztudósokkal szakmai összeköttetést kívánnak megteremteni. A négynapos kongresszuson — amelyre még várják a további tudományos kutatók jelentkezését —, a magyar mellett angol, francia, német és orosz nyelven hangzanak el előadások és hozzászólások. A tudományos tanácskozás anyagát később kötetben is megjelentetik. Az Európai Hírügynökségek Szövetségének (Alliance) vezetősége Budapesten tartotta ülését, amelyen többek között részt vettek a belga, a finn, a francia és az olasz hírszolgálati irodák vezetői. A japán állami televíziós társaság delegációja, Tomokazu Sakamoto vezetésével Budapesten tárgyalt a magyar televízió és a rádió vezetőivel együttműködési és ko produkciós kérdésekről. * Magyar hetet rendezett Szicíliában a magyar Művelődési Minisztérium, a Római Magyar Akadémia, valamint a szicíliai autonóm tartomány több hivatalos szerve. Palermóban. Messinában, Cataniában és Siracusában a Magyar Állami Népi Együttes és a Győri Balett lépett fel. Több városban filmhetet is tartottak. * Cs. Szabó László, az Angliában élő magyar író budapesti tartózkodása során találkozott a Magyar PEN Club tagjaival, s részleteket olvasott fel most készülő könyvéből. '* Vercors francia író a Magyar PEN Club meghívására Budapesten járt. A magyar származású világhírű szerző műveiből olvasott fel a klub tagjainak. Az Orto Verde spanyol idegenforgalmi lap az általa alapított idegenforgalmi és vendéglátási díjat idén a Pannónia Szálloda- és Vendéglátó Vállalatnak ítélte. * Székelyföldi fazekasok munkáiból rendeztek kiállítást a Chinoin Gyógyszergyár nagytétényi művelődési házában. Az egyik leghíresebb székelyföldi népművész családról, Páll Antalról és Katalinról Köröndi székely fazekasság címmel a napokban könyv jelent meg. i* Az oxfordi Clio Press és az Amerikai Bibliográfiai Központ közös kiadásában megjelenő, a földkerekség összes államát bemutató világbibliográfiai sorozatban most jelent meg a Magyarországról szóló kötet. * Magyar, jugoszláv és osztrák orvosok határ menti találkozóját rendezték meg Szombathelyen, a Vas megyei, Mura-vidéki és stájerországi körzeti orvosok részvételével. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal és az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat nemzetközi fotópályázatot rendezett „Budapest, a Duna gyöngye” címmel. A pályázatra 42 nemzetközi hírű fotóst hívtak meg Európa országaiból. A fotósok egy hetet töltöttek Budapesten. Elkészült képeiket idén ősszel a nagy magazinok, hírügynökségek vezetőiből és szakértőiből álló nemzetközi zsűri fogja, értékelni. A pályázat anyagából 1982 tavaszán kiállítást rendeznek Budapesten. '* Az idén augusztusban tizennegyedik alkalommal rendezik meg a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemet, amelyen a hazai és a külföldi építészek, az urbanisztikával foglalkozó szakemberek cserélik ki nézeteiket a városépítészet egy-egy időszerű kérdéséről. Az idén a fő téma: „Az építész .szerepe és felelőssége a települési környezet alakításában” lesz. A hagyományokhoz híven a hivatalos program mellett, számos kulturális rendezvény és kirándulás várja a vendégeket. A rendezők nemcsak a szakemberekre számítanak, hanem az urbanisztika iránt érdeklődőket is szeretettel várják. A részvételi szándékot az alábbi címen jelezhetik: Savaria Nyári Egyetem, 9701 Szombathely, Forgó utca 1. Az érdeklődők részletes programot kapnak. BAY ZOLTÁN TISZTELETI TAGSÁGA A magyar származású amerikai fizikus professzort, aki több mint harminc éve dolgozik Amerikában, tiszteleti tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia idei közgyűlése. Az erről szóló oklevelet az Akadémia tudósklubjában Szentágothai János akadémikus, az MTA elnöke nyújtotta át. Bay Zoltán professzort tiszteleti tagjának választotta az Eötvös Loránd Fizikai Társulat is. A Magyar Állami Népi Együttes Cataniában FOTO:MEZEY BÉLA Bay Zoltán professzor (balra) átveszi az oklevelet Szentágothai Jánostól FOTO: GABOR VIKTOR 3