Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-12-24 / 25-26. szám
Az utolsó rendi országgyűlés berekesztése után a Batthyány-kormány tagjainak többsége nagy ügybuzgalommal és abban a meggyőződésben látott munkához, hogy a márciusi törvényeknek az életbe való átültetése nem fog különösebb akadályokba ütközni. Ez a feltételezés azonban túlságosan derűlátó volt — elsősorban azért, mert a bécsi udvar ellenforradalmi törekvéseinek alábecsülésén alapult. Hiszen az udvar (amely márciusban kényszerűségből meghátrált ugyan, de csorbítatlanul megőrizte hatalmi eszközeinek — igy fegyveres erőinek is — java részét), a márciusi rendezést korántsem volt hajlandó végérvényesnek elfogadni. Igaz, a Habsburg-ellenes tábor Magyarországon akkor már jóval erősebb volt, mint — mondjuk — a 18. század végén, s ezért az ország többé semmi esetre sem volt visszataszítható korábbi alávetettségébe. Annyi erővel azonban Magyarországon még ekkor sem bírt a Habsburg-ellenes tábor, amennyi tartósságot szerezhetett volna olyan nagymérvű belkormányzati önállóságnak, amilyet márciusban kétségkívül képes volt megteremteni, de csak a kivételesen kedvező körülmények pillanatnyi összejátszása folytán. S az udvar részéről fenyegető ellenforradalmi veszélyt egyelőre persze elleplezték a Habsburgok alkalmi nehézségei. Hiszen a császári hadsereg legjobb egységeit márciustól fogva hosszú hónapokon át lekötötte a teljes elszakadásukért küzdő észak-itáliai tartományok függetlenségi harca, s jó ideig magában Bécsben is újabb meg újabb forradalmi tömegmegmozdulások robbanlak ki. A magyarországi változások előtti végérvényes behódolásra azonban ezek a nehézségek sem bírták rá az udvart, ellenkezőleg: egy titkos udvari konferencia már március 26-án leszögezte, hogy az uralkodóháznak átmenetileg barátságosságot kell ugyan mutatnia a Batthyány-kormány iránt, „jobb idők jöttével” azonban tüstént le kell majd csapnia Magyarországra is. A Batthyány-kormánynak pedig apránként már ezt megelőzően is egyre több gondja akadt — idehaza. Gondot okozott mindenekelőtt a parasztkérdés kiéleződése. A paraszti tömegek ugyanis eleinte kitörő örömmel fogadták a jobbágyfelszabadítást, de azután mind hevesebben kezdték követelni, hogy mentesítsék őket a jobbágytelki állományon kívüli földjeik használata fejében rájuk háruló, azaz a szó szoros értelmében nem úrbérieknek minősülő szolgálatkötelezettségeiktől is, amelyeket a pozsonyi törvényhozás érintetlenül hagyott. És a követelésekkel gyakran erőszakos szolgálatmegtagadási mozgalmak, sőt földfoglaló próbálkozások is párosultak. A kormány viszont nem vállalkozhatott arra, hogy olyan további engedményeket tegyen a föld népének, amelyek újabb terheket hárítanának az álamkincstárra, mivel igen gyorsan nyilvánvalóvá lett, hogy a rendelkezésére álló pénzeszközök elégtelensége miatt még az úrbéri szolgáltatások eltörlése fejében kifizetendő kármentesítési összegek törlesztése is a vártnál sokkalta jobban el fog húzódni, s ez egymagában is módfelett elkedvetlenítően hatott a birtokosnemességre. A forradalom vezérkara tehát egyelőre mereven szembehelyezkedett a paraszti törekvésekkel ; ami viszont a parasztságra hatott elkedvetlenítően, s felidézte azt a veszélyt, hogy a liberális nemesség előbb-utóbb ismét el fogja veszíteni a paraszti tömegek rokonszenvét és támogatását. Ennél is nagyobb gondot okozott azonban a kormánynak a nemzetiségi kérdés rohamos kiéleződése. A liberális és radikális nemzetiségi politikusok java része ugyanis, 2 Történelmünk képekben 47. ISHK FÉLIG IMII H1EG n csomó eivAgim A negyvennyolcas forradalom fészekrakása 12
