Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-12-24 / 25-26. szám
dr. Gárdonyi Zoltán, dr. Kiss Kálmán, Forrai Miklós, Kadosa Pál zeneszerző, egyetemi tanár, dr. Újfalussy József, a Zeneakadémia rektora FOTÓ: NOVOTTA RÓBERT ben az Osztrák Kulturális Intézet meghívására vett részt a Liszt Ferenc Társasággal közösen rendezett Osztrák—Magyar Liszt- Szimpozionon. Kimagasló Liszt-kutatásaiért — különösen Liszt sajátos magyar vonatkozású művészetének feltárásáért és elismeréseként — a Liszt Ferenc Társaság elnökétől, dr. Kiss Kálmántól, a Magyar Rádió elnökhelyettesétől, a Társaság díszplakettjét, Borsos Miklós bronzremekét vette át, Liszt születésnapjának 170. évfordulóján, 1981. október 22-én. Édesanyja, Weigl Mária, Bartók Bélával egyidejűleg volt a Zeneakadémián Thomán István — a kiváló Liszt-tanítvány — zongoranövendéke, ahol Bartókkal együtt megkapta a Liszt-díjat. Édesanyja zongorakottáiba ceruzával bejegyzett utasítások máig őrzik a Thomántól eredető instrukciók nyomait. Ezeket a dokumentumjellegű utasításokat különösen akkor értékesítette, amikor Szelényi István Liszt-kutatóval elvállalta a Zeneműkiadó Vállalat és a Kasseli Bärenreiter-Verlag által közösen közreadandó új Liszt-kiadás, a Neue Liszt Ausgabe szerkesztését. A valamennyi Liszt-művet tartalmazó, több mint száz kötetre tervezett sorozat meglepő sok újat mutat be a korábban megjelentekhez képest. 1970 óta 12 kötet jelent meg, ezek javarésze több kiadásban fogyott el és a világ bármely részén megtalálható. A szerkesztés gondos és igényes feladata ma már Sulyok Imre és Mező Imre vállán nyugszik Gárdonyi készséges tanácsai alapján. A jubiláns doktori értekezése Liszt életművének magyar vonatkozásaival foglalkozik. Kodály Zoltán tanítványaként még 1929- ben felbecsülhetetlen értékű levélben kapott tanácsokat az értekezés szempontjaihoz és tudományos módszeréhez. A levél leglényegesebb sorai a Liszt-szimpozionon szólaltak meg először a nyilvánosság előtt. FORRAI MIKLÓS Kodály Zoltán levele Gárdonyi Zoltánhoz (részlet) „Ha már ma elég jól ismeri Liszt minden idevágó művét, akkor talán igy lehetne megfogni egy kisebb területet, Liszt magyar stílustörekvéseit. Fő volna a magyar munkák elemzése, mégpedig feldolgozásuk — hiszen magyar zenéjének többsége az. Viszonya az eredetihez, továbbá az eredetiek stíluselemeinek viszonya a feldolgozásokhoz és nem magyar stílusú műveihez. Ezekből kiderül, mit tartott ő magyarnak, vagy magyarosnak. A népzenét valóban nem ismerte, csak foszlányaiban, amennyiben a híres cigányoktól hallott egyet s mást. Honnan merítette ő a magyaros frazeológiát? Főképp a Bihari stb. tánczenei stílusból, amelyeknek elemei még nincsenek megvizsgálva. De az itt közömbös. Ezekből az elemzésekből kiderülne, hogy Liszt a cigányok játékából és a kezébe került nyomtatványokból végeredményben magyar zenét ismert meg, ha annak csak egy rétegét is. Ezt könyvében eredetinek hitte, ami semmit nem változtat ezen a tényen. Még a cigány szerzőktől eredő darabok sem a cigány népzenén alapulnak, hanem a magyar nemesi dalkincsen, igen kis. részben a régi népzenén is, szöveges dalokon is, a tánczenén, aminek összefüggése a bécsi tánczenével még vizsgálatlan. Olyan stádiuma ez a magyar zenei nyelvnek, mint a Kazinczy-kor germanizmusokkal kevert stílusa, amire újat, magyarabbat hozott Vörösmarty, még újabbat, azaz régebbit és magyarabbat Arany és megint Ady. A magyar stílus nem kőszobor, hanem eleven, növő-változó ...” óta munkálkodik azon, hogy népi hagyományaink és kulturális életünk megismerése által hozzásegítsen egymás jobb megértéséhez. Az illetőt Jean Mezeinek hívják, 1950 óta él Kanadában, 1956- tól huszonhárom éven át volt a Radio Canada Magyar Osztályának vezetője, ahol napi félórás adásban ragadta meg a lehetőséget, hogy a Kanadában élő magyarok s az óhaza közt kapcsolatot teremtsen. Hogy olyan finom, láthatatlan szálakkal, mint a magyar költészet és zene, összekösse napi félórára az óceán innenső és túlsó felén élő honfitársakat. Jean Mezei — vagy tán megengedi, hogy a továbbiakban így írjam: Mezei János — nemcsak Magyarország és Kanada közt teljesít kultúrmissziót. Három éve a kanadai rádió francia hálózatának Affair Public osztályán nemzetközi tanácsadó, műsorszerkesztő. Gondosan őrzi a Magyar Hírek beszámolóját a magyarországi kanadai estről, s nyomban utána mesél a viszonzásról, a Kanadában megtartott magyar estről is. Érdeklődöm, mi mindent ismertek meg a magyar kulturális életből a kanadaiak és a Kanadában élő honfitársak az évek során. — Sok művész fordult meg itt az óhazából s valamennyien sikert arattak. Szőnyi Olga és Faragó András A kékszakállú herceg várát adták elő. Vendégszerepeit nálunk Szabó Csilla, akivel rádióriport is készült. Vikár László járt itt s tartott előadást a magyar zenéről, bemutattunk magyar filmeket, például Déry Tibor—Makk Károly Szerelem című alkotását és Heltai, Karinthy, Molnár Ferenc műveket. — Minek tulajdonítja a meleg fogadtatást? — Bizonyára azt hiszi, elfogult vagyok. Sőt, elfogult lehetne a többi magyar kolléga is ebben a hatalmas intézményben. Kérdésére teljes objektivitással azt válaszolom: a titok a minőség. Ügy gondolom, ez a magyar egyetemeknek köszönhető, ahol a szaktudást széles alapképzés támasztja alá. így aztán a magyar szakemberek mindenütt megállják a helyüket, sőt szinte valamennyien kiemelkednek tudásuk, képességeik révén. A magyar szellemi teljesítmények a magasabb minőség jegyében születnek, s nálunk ezt értékelik és elismerik. Hadd említsek egy példát a sok közül. Mit gondol, mi volt nemrég Kingstone-ban az atomfizikusok értekezletének második hivatalos nyelve? A magyar. Nem azért, mert világnyelv, hanem mert a magyar fizikusok világszínvonalat képviselnek. És vajon elfogultság-e, ha a legközérthetőbb, legnemzetközibb területre, a zenére hivatkozom? Bartók és Kodály neve itt is fogalom, s jól ismertek a világjáró magyar előadóművészek. — A legfrissebb élményem Kocsis Zoltán és Ránki Dezső vendégszereplése. Elragadtatott kritikák jelentek meg róluk, s ami számomra külön öröm volt: a műsorukat sugárzó adás után sok kanadai barátom — aki tudja, hogy Magyarországról származom — felhívott és gratulált. A gratuláció elsősorban a két művészt illeti, de én úgy éreztem, annak a magyar szellemi minőségnek szól, amelyet itt Kanadában — jórészt a CBC segítségével — sokan megismerhettek. Mezei János azonban legalább ilyen fontosnak érzi, hogy Magyarországon megismerjék mindazt, amit Kanada, ez a hatalmas, gazdag ország nyújthat a világnak: a lüktető élet számtalan érdekességét s a mögötte tornyosuló ipart, a modern munkaszervezést. Büszke rá, hogy műsoraik műholdak útján a legtávolabb élő eszkimókhoz is eljutnak. Bizony elég különös, ha az ember elképzeli, hogy például a Saskatchewan tartományban levő két legősibb magyar településről, Békevárról és Esterházi-ról szóló rádióműsort — amelyről Mezei János készített riportot — a végtelen jégmezők lakói is hallgatták. Épp ilyen lelkesen mesél arról, hogy Marius Barbeau népdalkutató-zenetudós — ahogyan ő fogalmazta: a kanadai Bartók —, bizonyos indián törzsek dalairól és a magyar pentatonikus népdalokról megállapította, hogy hangtani gyökerük közös. Búcsúzóul egy magyar verseskötetet emelt ki a fiókjából. Címe: Óda a Szent Lőrinc folyóhoz. A magyarországi Európa Könyvkiadó adta ki és Quebec mai francia költészetét tartalmazza magyar költők remek fordításában. Távozóban visszanézek a kanadai rádió és televízió impozáns épületére, s már a Rue St. Catherine forgatagában járok, amikor eszembe jut hozzánk fűződő viszonyának pontos megfogalmazása, melyet többször hangoztatott: „Az új hazában élő ember olyan, mint a férjhez menő lány. Nevet változtat, más környezete, feladatköre van, amelyet megszeret, de soha nem felejti el a szüleit.” SOÓS MAGDA 11
