Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-11-14 / 23. szám
„A bizalom, mint az erő jele'7 EGY VÉRBŐL VALÓK VAGYUNK W w galmazta meg az egyház, a hit és a magyarság összefonódását: „Üdvözölni angoLul is lehet, meg németül is, spanyolul is, de magyarnak maradni csak magyarul lehet.” A megoldás kézenfekvő volt, hiszen nyilvánvaló: a külföldön élő magyarság nyelve és kultúrája csak akkor maradhat meg, ha állandó kapcsolatban áll a hazai magyarsággal és inspirációs, valamint ténybeli utánpótlást kap tőle, a külföldi magyar egyházak is csak a hazai egyházakkal való kapcsolat révén maradhatnak fenn. Magyarországról hívott lelkészek a magyar kultúra képviselőinek, előadóinak, lelkes terjesztőinek a látogatásai — mindezek fogadtatása és eredménye bizonyítja a megkezdett út helyességét. Trombitás Dezső, a hollywoodi egyház kulturális missziójáról szólva elmondta, hogy ez az egyház hívta meg elsőként Lőrincze Lajos professzort, Passuth Lászlót, Ádám Jenőt, Czine Mihályt, Ignácz Rózsát, László Gyulát, Jancsó Adrienne-t. A magyar kultúra megismertetése érdekében irodalmi esteket rendeztek Szabó Magdáról, Illés Endréről, Moldova Györgyről és másokról. Galambos Ireneus az anyanyelvi mozgalom következtében kibontakozó megújulásra hívta fel figyelmünket. Idén húsvétkor, Nagyhéten egy regös táborban például több mint százan gyűltek össze a magyar népdal-, mesetánc- és énektanulás jegyében. Jelentős a cserkészmozgalom erőfeszítése, amellyel igyekszik fenntartani a magyar kultúrához fűződő kapcsolatokat. Űj abban az énekkarok soha nem tapasztalt reneszánszukat élik. Ez különösen fontos, hiszen jövőre emlékezünk meg Kodály Zoltán születésének 100. évfordulójáról. Az egyházak feladatáról Trombitás Dezső mondott felelős, igaz szavakat: Az egyháznak az a küldetése, hogy Isten igaz, élő igéjét hirdesse, s egy magyar egyházban az igehirdetés közege a magyar nyelv. Ám a sajátos magyar lelkűiét hiteles, igényes megformálása elválaszthatatlan és elképzelhetetlen Arany, Ady, Móricz, Tamási, Németh László és Csoóri Sándor hatása nélkül. Akt komolyan veszi Istent, az komolyan kell hogy vegye hazája nyelvét, kultúráját is. A IV. Anyanyelvi Konferencia óta eltelt hetek is a külföldi magyar egyházak és az anyanyelv, a szülőhaza kapcsolatainak az erősödése jegyében teltek el. Mint erről lapunkban már beszámoltunk, az idén külföldi magyar protestáns lelkészek jártak hazánkban a hazai egyházak és a Magyarok Világszövetsége meghívására. A IV. Anyanyelvi Konferencián elhangzott kerekasztalbeszélgetés minden résztvevője tudatában van annak, mennyire szükséges az egyházak mind átfogóbb, mélyebb és eredményesebb tevékenysége az anyanyelv, a magyar kultúra, a magyarságtudat ápolásában, megtartásában és fejlesztésében s hogy ezt az áldozatos munkát történelmi küldetésnek tekintik. — a — Kardos István, a Camden Town-i (London) Trinity United Reform Church lelkipásztora, tréfásan „tanulmányi menekültnek” nevezi magát: az alapvizsga letétele után, 1951-ben került ki a budapesti Református Teológiáról. És noha a világi életben semmiféle hátrány nem érte — a lovaglás kétszeres országos bajnoka, a Magyar Lovasszövetség titkára volt —, ősei példáját követve minden áron lelkipásztor szeretett volna lenni. E cél vezérelte, amikor feleségével együtt 1957-ben elhagyta az országot. Jugoszláviában kapta kézhez az Ír Presbiteriánus Egyház főtitkárának levelét, hogy lehetőséget adnak számára teológiai tanulmányai befejezéséhez. 1966-ban látogatott első ízben haza, de lélekben sohasem szakadt el Magyarországtól, sohasem tekintette magát idegennek. Rendkívül jól esett neki, amikor Judit lánya egy nap azzal állított haza; Magyarországon szeretne gimnáziumba járni, hogy jobban megismerhesse az országot, a magyar népet és irodalmat. (Otthon a családban csak magyarul beszéltek.) Judit 1977-ben érettségizett a debreceni Református Kollégiumban. Az ő példáját követték a fiúk is, akik a váci Sztáron Sándor középiskolában végeztek, és mint apjuk mondja „Jancsi és Isti nagyon boldog időt töltöttek az Alma Materben.” Kardos István jó ideje már évente többször is hazalátogat — járja az országot. Kipling A dzsungel könyve című művéből idéz: „Egy vérből valók vagyunk, ti meg én!” Ez jut eszébe, amikor barátaival van együtt — nemcsak hozzá hasonló istenhivőkkel, hanem más ideológiai szemléletüekkel is. Mert rendkívül fontosnak tartja egymás megbecsülését, mégha két ember nem is ért egyet mindenben. — Ahányszor csak itthon va-Gyöngyössi Vilmos a Hessen— Nassau-i Evangélikus Egyház kötelékében, Frankfurt városában szolgált 16 évig, mint gyülekezeti és négy évig mint kórházi lelkész. Nemrég vonult nyugdíjba, ö is többször járt már itthon. — Amikor Magyarországra érkeztem, feltűntek nekem a jól megművelt földek és a gyönyörű szőlők. És elismeréssel állapítottam meg azt is, hogy milyen őszinte eszmecseréket lehet folytatni, és miiyen kiváló az egyház és az gyök, mindig prédikálok. Előfordult olyan is, hogy — a helyi lelkipásztornak más elfoglaltsága lévén — beugrottam egy keresztelő, esküvő, vagy éppen temetés megtartására. De ez volt az első alkalom, hogy többen — akik Nyugaton élünk — igen mély, megértő és őszinte eszmecserét folytathattunk nemcsak egyházi vezetőkkel, hanem különböző állami és társadalmi szervek vezetőivel is. — ön azon a beszélgetésen, amelyet a csoport tagjai Dr. Káldy Zoltánnal, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökelnökével folytattak, Magyarországról szólva azt a kifejezést használta „Fejlődő, félelem nélküli társadalom.” Mit értett ezen? — összehasonlítva akár a múlttal, akár az ötvenes évekkel, akár pedig bizonyos nyugati országokkal, ahol az ember úgy érzi, mintha a lakosok bizonytalanságban vagy félelemben élnének, itt ez a bizonytalanság és bizalmatlanság mindinkább feloldódott. És én hazajőve újra és újra azt tapasztalom, hogy az emberek több bizalommal, őszintébben és — még a kritikát illetően is — félelemtől mentesen tudják és merik kifejezni magukat. Látom, mennyivel szabadabban tudják kibontakoztatni magukat és a maguk nézeteit. — Ugyancsak ön használta azt a kifejezést „A bizalom, mint az erő jele”. Ezt a beszélgetés folyamán a marxistákra értette? — Igen, rájuk! Mert korábban az volt a benyomásom — például az ötvenes években, amikor már úgy tűnt, hogy az egyház és az állam közötti kapcsolat normalizálódik —, hogy mindkét félben volt egy bizonyos fenntartás. Mintha azon töprengtek volna a dialógus közben — ami rendkívül őszintének neveztetett —, hogy állam, az egyház és a társadalom képviselői közötti dialógus. — Különösképpen annak örültem, hogy kifejezésre jutott egymás megértése, az, hogy legyünk tekintettel egymásra. Ezt azért tartom rendkívül fontosnak, mert a külföldön élő magyar evangélikus lelkészek részéről a nemzetek, az egyházak közötti hídverést tartom az egyik legfontosabb feladatnak. Annál is inkább, mert nekünk keresztyén embereknek, mindent el kell követnünk azért — és nem szabad kételkednünk abban —, hogy a ma oly nagy femit gondolhat a másik, miközben ezt vagy azt mondja. Most azonban olyan őszinte eszmecserék folynak — velünk is, akik Nyugaton élünk —, amiből csak azt érezhettem, hogy a fenntartás a marxisták részéről már régen elmúlt. Ez a tolerancia és bizalom feltétlenül egy bizonyos fajta magabiztosságot, öntudatot és erőt jelent. Aki erős, megengedheti magának, hogy megpróbálja megérteni a másikat. Aki gyenge és bizonytalan, az — egy kicsit erősen fogalmazva — pánikba esik, és minden ellentmondásnál megretten, hogy: Ez nekem ellenségem lehet! Ezt a fajta félelmet és bizalmatlanságot nem érzem — sem az itthoni egyházakkal szemben, sem pedig velünk szemben, akik hazalátogattunk. — Azt is mondta, hogy ebben a polarizálódó világban nagyon fontos annak megvizsgálása: Mit tudunk közösen, együtt tenni? Szavait használva, ezt „önző módon” saját szemszögéből, saját példáján keresztül világította meg. — Noha nem a saját szemszögem a fontos, hanem az egész emberiség jövője — nem szeretném kockára tenni a kapcsolataimat, amelyek az anyámhoz és a családomhoz kötnek, és amelyek ehhez a néphez fűznek. Ebben az értelemben mondtam, hogy önző is vagyok. Végeredményben úgy van: Szeresd felebarátodat, mint magadat! Ez pedig nem zárja ki, hogy a saját érdekeimet is helyesen nézzem. És az én érdekem csakúgy, mint ezé a népé és az egész emberiségé az, hogy a békét megvédj ük, illetve megerősítsük. És ezt a hidak erősítésével, a kapcsolatok — mégpedig elsősorban a személyes kontaktusok — ápolásával segíthetjük elő legjobban. KOLLÁR ISTVÁN FOTO: GABOR VIKTOR szültségekben élő világban a békét meg lehet és meg kell őrizni! — Meggyőződésem, hogy Magyarország teljes erejével azon munkálkodik, és fáradozik, hogy az emberiség boldogulását előbbre vigye. Ha erről bizonyságot tudunk tenni a nyugati egyházi vezetők és a Nyugaton élő magyarok előtt is, akkor ezzel nagymértékben hozzá tudunk járulni a hidegháború maradványainak felszámolásához és a hidegháború feléledésének elhárításához. r r EGYMÁS MEGERTESEERT K. I.
