Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-10-31 / 22. szám
Gyerekkoromból emlékszem ilyen bőséges dinnyeáldásra, mint amilyen az idei volt. A sok napsütés és az eső hamar felpuffasztotta a dinnyét, előbb kilóra árulták, aztán darabra, mint régen. Most már nem halogatom tovább, gondoltam. Mégiscsak veszek egy harsogó héjú, könnyen hasadó, vörösbélű görögdinnyét. Hozzájutni sem nehéz, hiszen úton-útfélen árulják Pesten. Éppen tapogatom, paskolgatom a dinnyét, amikor megáll mellettem a szomszédasszony. — Ilyenkor már ne vegyen dinnyét, inkább almát! — Hogyan? — kérdem értetlenül. A nagy hozzáértést tükröző félmondatok ugyanis mindig elveszik az önbizalmam, különösen, ha a mezőgazdaság dolgairól esik szó, hiszen én a flaszteron nőttem fel. — Lőrinc napja után dinnyét venni, kidobott pénz. Ez a gyümölcs már lőrinces! — mondta az asszonyság, és odébb állt. Mégis megvettem. Neki volt igaza. A dinynye vízízű volt, gyorsan omló, grízes. A tanulság: Lőrinc napja után többet nem veszek dinnyét, még ha utánam hajítják, akkor se. * Bizonyosan önző vagyok, de csak akkor határozom el, mit teszek a fazékba, ha már érzem az ízét a számban. Magyar ember kenyérrel eszi a levest! Ha a nagyapánktól halljuk ezt a megcáfolhatatlan igazságot még gyerekkorunkban, bizony könnyen rászokhat az ember a kenyérre. Persze, nem is nehéz. Hiszen ki nem fogyasztja szívesen a vörösesbarna, ropogós héjú, foszló bélű, fehér kenyeret. Az orvosok szerint a kilókat ugyan gyarapítja, de az íze semmivel sem pótolható. Már igencsak elszoktunk a sorbanállástól, kenyérért azonban érdemes, mert a friss, a meleg kenyér a legjobb. (Hadd adjak egy jó tanácsot. A meleg kenyeret sosem szabad szatyorba dugni, mert a nedvesség nem tud eltávozni belőle, és a kenyér nyúlós lesz!) A sorbanállás alig tart tíz percig, és a pékség választéka bőségesen kárpótol. A reggelihez porcukorral meghintett rongyoskiflit és mákoscipót veszek. A hideg vacsorához a szegedi cipó illik. A kenyérfajtákból is érdemes válogatni, a krumplis kenyér sokáig megőrzi zamatát, a kukoricával ízesített könnyű marad, a rozskenyér pedig az igazi ínyenceknek való. És ha még fér valami szatyrunkba, feltétlenül vegyük meg a gyerekek kedvencét, a sózott óriáskiflit. Mert amíg a gyerek ezt majszolja, jobban összpontosíthatunk a vásárlásra. LINTNER SÁNDOR 9
