Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-24 / 2. szám

FOTO: GABOR VIKTOR

M h osszú jegenyesoron haladunk egyre beljebb a berekbe, ahol valamikor a ff Balaton vize volt az úr. Csak a széke■ m rek kereke nyikordul, s a lovaknak szóló hangos biztatás hallatszik olykor. Egyesek a vadászkalapjuk díszeit igazgatják, mások ismételten pipára gyújtanak, ami a fokozódó izgalom legbiztosabb jele. Már illanóban a köd, amikor a fővadász int, hogy melyik kendertábla végénél sorakozzanak fel a puskások. A fegyelmezett vizslák nyakáról leoldják a pórázt, a fegyverek megnyitva a vállra kerülnek, és hang nélkül elhelyezkedik a vadászok csoportja.

A felharsanó kürtszóra megindulnak a hajtők. Már első lépéseik után a rémült fácántyúkok csapnak föl a sűrűből. Gazdag zsákmány ígérkezik. Az első patron eldurranásáig sem telik el hosszú idő — a fácánkakas megpördül a levegőben és visszazuhan a kendertáblába, hogy azután a kutya hozza elő, letegye a vadász lábához.

Az első hajtás váltakozó szerencsével járt, volt, aki csak kettőt talált, volt, aki elé húsz lőtt madarat terítettek. Az eredményeket a kísérők feljegyzik a lőlapra, és a kis csoport átvonul egy másik tábla végéhez, ahol folytatódik a hajtás.

A nap már a jegenyék csúcsa fölött járt, amikor ebédelni vonult a társaság. Valamenynyien a Balatonnagybereki Állami Gazdaság vendégei voltunk. Két-három esztendeje külföldi vadászokat is fogadnak a magas talajvíz miatt művelhetetlen területen kialakított vadászparadicsomban.

Már hűvös délutánra fordult az idő, amikor fellobbant a tűz a pompás teríték előtt. Több mint 1400 fácán és néhány vadliba a hajtóvadászat eredménye. A teríték előtti tisztelgés után az elégedett vadászok visszakocsiztak a vadászházba, a tájra ismét csend borult.

L. S.