Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-09-19 / 19. szám
GONDOLATOK A „MÉRLEGHEZ" Az alábbi megállapítások a IV. Anyanyelvi Konferencia mérlegének - nyilván sok töprengés után elkészülő -közös munkáját kívánják segíteni. A hozzászólásoknak szívesen biztosítunk teret a Magyar Hírek hasábjain. Helyszín. Debrecen, Budapest, Szombathely után Pécs volt a IV. Anyanyelvi Konferencia színhelye. Ez a választás is jelezte a változatlan törekvést, hogy résztvevői újabb és újabb országrészt ismerjenek meg, és győződjenek meg arról is, hogy az anyanyelvi mozgalmat támogatja az egész ország. A Baranya megyei és a pécsi vezetés melegszívű, nagyvonalú vendéglátást biztosított, gazdag programokkal egészítette ki a konferencia munkáját. Az Orvostudományi Egyetem adott otthont a tanácskozásoknak. A Székesegyház orgonahangversennyel kedveskedett, a templomot maga Cserháti József püspök mutatta be a résztvevőknek. A megyei könyvtár, a levéltár bemutatói, a Pécsi Balettegyüttes szereplése egy-egy remek részlet volt a megyei látnivalókból. Külön kell szólnom a mohácsi emlékparkról, amelynek meglátogatása — a rekkenő hőség ellenére — mély és megrendítő élmény volt. Az emlékpark is igazolta, hogy egy ezredév történelmének — kevés örömének és számos tragikus eseményének — átélése, megbecsülése: közügy és természetes része a szocialista Magyarország mai közéletének. Időpont. A IV. Anyanyelvi Konferencia 1981. augusztus 2-től 8-ig tartott. (A tánccsoportok nagy sikerű budapesti fesztiválja volt a zárórendezvény.) Ha átlapozzuk az említett hét világsajtóját, a hírek részletezése nélkül is világos, hogy ebben az időszakban az amúgy is növekvő nemzetközi feszültség tovább fokozódott. Bognár József professzor megnyitó előadásából, melyet előző számunkban közöltünk, láthatták olvasóink, hogy a konferencia tisztában volt a helyzettel, senki nem táplált illúziókat, de mindenki az enyhülés fenntartása mellett voksolt, mert ma ez elemi érdeke a magyarságnak; ez a szétrajzott csoportok és a szülőföld közötti további zavartalan érintkezés záloga. Valósághű szemlélet és optimizmus jellemezte a konferenciát. Ez az év Bartók esztendeje. A konferencia a Pécsi Balett nagyszerű Bartók-műsorával indult, Üjfalussi József nagy hatású Bartókelőadása segített megérteni a Bartók-életmű tanulságait. Tíz év. Ez a konferencia már a negyedik volt a mozgalom egy évtizedes történetében. Ez a jubileum fokozott erőfeszítésre sarkallta a Védnökséget. Szép kiadvány készült az eddigi anyanyelvi konferenciákról, kiállítások keretezték a tanácskozások színhelyét, megjelent a Nyelvünk és Kultúránk évfordulós száma. És megjelent a Vándorének, a Nyugaton élő magyar költők műveinek első válogatása. A kiváló tudósra, a mozgalom elindulásánál meghatározó szerepet játszó Bárczi Géza professzorra, a védnökség első elnökére emlékezve, az ő tiszteletére alapított emlékérem első ízben került kiosztásra. Korszakunkra, az események felgyorsulása, változékonysága a jellemző: az anyanyelvi mozgalom folytonossága ezért is jelentős. Tíz éve már történelem. Vannak saját hagyományai, már van összehasonlító alap. (Homéroszt a monda szerint hét város vallotta szülöttének: az anyanyelvi mozgalom „apaságát” jó néhányan tulajdonították magukénak a tanácskozás során. És ez jó dolog. Jogos büszkeség egy életerős mozgalom erőteljes fejlődése láttán visszatekinteni, tudni és tudatni: „a kezdet kezdetén mi ott álltunk a bölcsőjénél”). A jubileumok természetéhez tartozik a visszatekintés, az útfelmérés. így volt ez most is. A „honnan indultunk, hol tartunk most?”, kérdésfeltevés és a válaszkísérlet a referátumok és a felszólalások jó részét jellemezte. Az analízis lehetett volna mélyebb, pontosabb, lényegretörőbb is. Munkacsoportok. Az eddigi hagyományoknak megfelelően — a plenáris ülések mellett — a konferencia résztvevői három munkacsoportban tárgyaltak. Két nyelvi és egy kulturális szekció dolgozott. Az anyanyelvi mozgalom teljességét és egységét mutatja, hogy a balatoni gyermektáborok apróságai, a sárospataki tanfolyam fiataljai és tanárai tartottak színvonalas bemutatókat. Ezenkívül szakmai fórumokat biztosított a konferencia az egyetemi oktatóknak, a könyvtárosoknak, az íróknak, költőknek. Volt irodalmi műsor Keresztury Dezső professzor szép bevezetőjével; volt folklórműsor-bemutató, láthatták a résztvevők Kovács András Kossuth-díjas rendező fesztiváldíjas „Ideiglenes paradicsom” című új filmjét. A film végén kérdésekre válaszolt a rendező, az MVSZ elnökségi tagja. Már ebből a puszta felsorolásból is nyilvánvaló, hogy ennyi minden alig férhet el egy hét szűk keretei közé. A sok helyszínen folyó rendezvények, a bőség zavara miatt valóban tapasztalható volt a túlméretezettség, az időzavar, amely az egészséges vitát nem mindig engedte megfelelően kibontakozni. A részvétel. A nyugati országok magyar egyesületeinek, egyházainak képviselői, egyetemek magyar professzorai, írók, a tömegkommunikáció magyar szakemberei számosabban jöttek el, mint eddig bármikor. (Sokan levélben mentették ki magukat, és sajnálkoztak, hogy kimaradnak az eszmecseréből.) A résztvevők közel egyharmada először vett részt anyanyelvi konferencián. Ök már az anyanyelvi mozgalom munkatársaiként kapcsolódtak a munkába; túlnyomórészt magas képzettségű fiatalok, akik átvették a stafétabotot az idős koruk miatt kivált veteránoktól. Ez a javulás ígéretes, és hatása remélhetően érezhető lesz a mozgalom további erősödésében. A hazai szakemberek legjobbjai örömmel vállalták és teljesítették feladataikat. Viszonylag kevés szó esett az egyesületekben folyó tevékenységről, és sajnálatos hiba, hogy nem kerülhetett sor az egyesületi vezetők külön tapasztalatcsere-tanácskozására. A főtéma. Helyes volt a központi kérdés kiválasztása: a két- és többnyelvűség. A vita szakszerű volt. Általános egyetértés volt tapasztalható atekintetben, hogy az anyanyelv, a magyarságtudat csak egyik, igen lényeges, de nem egyetlen összetevője. A magyar kultúra elsajátítása a különböző tevékenységekben való aktív részvétel egyúttal nevelési folyamat is, melynek eredménye lehet a magyarságtudat. A szakszerűségnek, ahogy ez lenni szokott, voltak árnyoldalai is: a hozzászólók néha belevesztek a már nem közérdekű, nem általánosítható részletkérdésekbe. Sok szó esett a konferencián az egyházi keretekben folyó kultúraterjesztés fontosságáról. Helyes lenne, ha az egyházak hasznosítanák magyarországi lelkészek kiküldésének jól bevált tapasztalatait. A viták. Milyen kérdések váltották ki a gyakran szenvedélyes vitákat? Ilyen volt a szórványmagyarság közéletének állapota, a magyarságtudat megerősítése, lehetőségeinek megítélése. A következő vitapontot röviden úgy formulázhatnánk, hogy: az elért szint megőrzése, karbantartás vagy a továbbfejlesztés realitása. A kontinuitást, a folyamatosságot a hagyományokra kell építeni — az anyanyelvi mozgalom hagyományaira is — de a puszta „állagmegőrzés” önmagában kevés: visszaesésre vezet, ha egyúttal nem továbbfejlesztés is. Az alapelvek változatlanok. Ennek a gondolatnak alapján alakult ki az egyetértés. A védnökséget változatlan összetételben fogadta el a konferencia. Ugyanakkor szinte minden résztvevő azt az álláspontot képviselte, hogy az eddigi fejlődést lehetővé tevő elvek mellett bővíteni kell az eszköztárat, az intézményes megoldásokat. Hogyan tovább? Számos építő javaslat hangzott el. Három javaslattípusról beszélhetünk. Az első körbe tartoznak azok az ötletek, ajánlások, amelyek természetes módon folytatják az eddigi utat. Ilyen például a tankönyvkészítés, a magyarul már nem beszélők, a magyar nyelvet idegen nyelvként elsajátítani szándékozok számára. Többen kérték a Magyar Hírekben megjelenő „Történelmünk képekben” című sorozat könyvalakban való kiádását. Sokan ajánlották a legújabb kommunikációs tetíhnikát, például a videokazetta felhasználását a magyar kultúra terjesztésében. Nagy érdeklődést keltéitek az amerikai kezdeményezések a magyar múlt tudományos feldolgozására, a lehetséges állami támogatás fokozott igénybevételével. A második típusba azok a javaslatok tartoznak, amelyek fontos kérdéseket érintenek ugyan, de más intézmények, területek illetékesek, mert ezek a problémák kívül esnek az anyanyelvi mozgalom tevékenységi körén. Ezért e feladatokat jelezni kell, és szorgalmazni is azoknál, akik a megoldás intézményeivel, eszközeivel rendelkeznek. Ilyen volt például az államok közti kulturális kapcsolatok hatékonyabb vitelére vonatkozó hozzászólás, vagy a különböző országokban működő magyar fordítók szakmai gondjaival törődés kérdése. A harmadik fajta javaslattípust azok az ajánlások jelentik, amelyek ellenkeznek az elmúlt tíz év hagyományos elveivel. Változatlan az a széles körben támogatott alapelv: az anyanyelvi konferencia: a magyarságtudat megőrzését szolgáló keret, olyan mozgalom, amelyet politikai problémákkal túlterhelni nem szabad. A IV. Anyanyelvi Konferencia sikeres eszmecsere volt, jelentős továbblépés az anyanyelvi mozgalom és az eddigi konferenciák történetében, amely megerősítette mindazt, ami a világon szétszórt magyarságot, a mai Magyarországgal összeköti. SZÁNTÓ MIKLÓS
