Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-24 / 2. szám

A néptánc reneszánszát éli Magyarországon, de még inkább az ország határain túl. Az anyaországtól elszakadt magyarság körében a néptáncnak kultúramegtartó, közösségösszetartó szerepe van. Sajátos tartalommal telítődött azokban a közösségekben, ahol a társalgás a befogadó ország nyelvén folyik, jóllehet többen a magyart is beszélik. Éppen ezért a tánc, a maga egyetemes jelentésével kiválóan alkalmas az' összetartozás-tudat erősítésére, a közösségek megteremtésére és fenntartására.

A II. Amerikai Magyar Néptánc Szimpóziumon Madisonban (New Jersey) 1980. augusztus 17—24 között több mint kétszáz jelentkező vett részt. Számban talán többen voltak azok, akik nem beszéltek magyarul, de ez fel sem tűnt, mert a szakszerű oktatás, a szórakoztató együttlétek. a tánc egyetemes nyelvén, magyar népzene csengése mellett telt el. Természetesen az előadások angolul hangzottak el.

A szimpózium házigazdái az Amerikai Magyar Folklór Centrum élén Magyar Kálmán és Judit voltak, akik néhány év alatt sok-sok fáradsággal, ötlettel, kitartással felfrissítették az amerikai magyar táncéletet. Személyes varázsukkal, derűs optimizmusukkal, nagy munkabírásukkal megerősítették a néptánc iránti érdeklődést a kontinensnyi országban. Nem csoda, hanem logikus következménye ennek a munkának, hogy a II. Néptánc Szimpózium igen nagy népszerűségnek örvendett, és sok ezer kilométerről, sőt még Dél- Amerikából is jöttek a néptáncosok.

Kezdeményezésükhöz megnyerték az egyik legkiválóbb magyarországi néptánctanárt, Tímár Sándort, aki feleségével együtt magas színvonalú oktatómunkát végzett. A magas szakmai követelmény

14

MAGYAR NÉPTÁNC SZIMPÓZIUM AMERIKÁBAN

A táncok szünetében megbeszélést tart Tímár Sándorné és Kish Éva (Madison, N. J.)

nemcsak a néptánc hitelességére vonatkozott, hanem a mozdulatok pontosságára is. A gazdag magyar hagyománykincsből a szatmári táncrendet választották, és nagy pedagógusi rutinnal, személyes átélésből adódó érzelmi telítettséggel elérték, hogy a magyar falu életét csak nagyapáik viszszaemlékezéseiből ismerők is megérezzék, megszeressék és követni tudják a táncrendet. Mindezt úgy tették, hogy a jelenlevők a kötött tánclépések megtanulása mellett az improvizálás különlegességét is élvezték. Átélték azt a magatartásformát és mozgásvilágot, amelyben önkéntelenül születik az egyéni kifejezőkészség. Azoknak, akik az első szimpóziumon megtanulták Falvay Sándortól a széki táncrendet, magától értetődőek voltak a magyar szakkifejezések.

A mester bemutató táncmozdulatain kívül a résztvevők megláthatták filmen a szatmári falut, a táncházat, a táncoló öregeket és fiatalokat. Egy-egy szóval rávilágított Tímár Sándor: hol kezdődik, s hol végződik a kötött vagy improvizált rész, mitől válik sajátossá egy vidék tánckincse. Elismeréssel figyeltem, ahogy mindehhez kapcsolódva Kürti László és Magyar Kálmán kiváló tanári érzékkel ötletessé, színessé tették az együttléteket, kielégítve a helyi igényeket.

Ebben a táncos világban néprajzkutatóként vettem részt azok között, akik nem fáradtak el reggel 9-től éjjel 11-ig a táncban és egész héten át az ismételten éjszakába nyúló vagy rendezvények szüneté-Magyar táncház Madisonban (N. J.)