Magyar Hírek, 1981 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1981-09-19 / 19. szám

to • • I. NEMZETKÖZI HUNGAROLÓGIAI Csupán egy hétvége választotta el a IV. Anyanyelvi Konferenciát a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság első nemzetközi kong­resszusától. A szoros egyeztetést az indokolta, hogy igen sok kül­földi résztvevő mindkét esemé­nyen érdekelve volt. Bár más volt a munka jellege és célja, sok közös dologra akadhatott, aki mindkét kongresszus munkáját figyelem­mel kísérte, számos olyan ered­mény, gond, tennivaló fogalmazó­dott meg, amelyben az anyanyelvi mozgalom és a tudós társaság köl­csönösen érdekelt. A Hungaroló­giai Kongresszus egyik fő témája a Magyarországon kívüli magyar filológiai oktatás volt, beleértve természetesen a magyar nyelv fel­sőfokú oktatását is. E téma az Anyanyelvi Konferencián is napi­renden volt. A Hungarológiai Kongresszus első napi plenáris ülésén Majtinsz­­kaja Klára a Szovjetunióban folyó magyar nyelv- és magyarságtudo­mány oktatásról számolt be, rész­letesen ismertetve Ungvár, Moszk­va, Leningrád és számos más főis­kola szerepét. Sinor Dénes, az egyesült államokbeli hungarológia helyzetéről, lehetőségeiről beszélt, plasztikus képet adva a gazdasági háttérről is. A hungarológia — mint ezt számosán kifejtették — a hagyományoktól, a személyi felté­telektől, s az igényektől függően, országonként, egyetemenként mást és mást jelent. Az Egyesült Álla­mokban — Sinor Dénes szerint — a történelemre kell alapozni a hun­garológiát, mert ez felel meg leg­inkább az ottani egyetemi ifjúság érdeklődésének. Rákos Péter, prá­gai egyetemi tanár mondotta: a tudományos élet és a társadalom azt várja azoktól, akik hungaroló­giát tanultak, hogy ne csak az iro­dalomhoz, a nyelvészethez, a nép­rajzhoz értsenek, hanem egy nem­zet teljes kultúráját legyenek ké­pesek láttatni a világgal. A magyarságtudományokat fő szakterületként jelenleg elsősor­ban magyar származású emberek művelik. Ha azt akarjuk — figyel­meztetett Sinor Dénes —, hogy a szakember-utánpótlás folyamatos legyen, a hungarológiát „divatba kell hozni” a rokonszakmák kuta­tói körében. Ehhez pedig — mint számosán kifejtették — nélkülöz­hetetlen, hogy a hungarológia eredményeinek a világnyelveken is egyre nagyobb legyen a publi­citása. Ezért is sürgették a Nem­zetközi Magyar Filológiai Társa­ság zárónapi közgyűlésén egy vi­lágnyelveken készülő hungaroló­giai folyóirat mielőbbi megjelen­tetését, s ezért is figyelemremél­tóak azok az információk, amelye­ket a már ma világnyelveken meg­jelenő hungarológiai vonatkozású cikkekről, közleményekről, bib­liográfiákról, szépirodalmi fordí­tásokról szerezhettünk a kongresz­­szuson. A kongresszus másik fő témája a magyar vers volt, pontosabban annak nyelvi, metrikai alapjai és idegen nyelvekre való fordításá­nak kérdései. Milyen problémák­kal találkozik a fordító, mennyire szakadhat el az eredeti formától, hogyan tükrözheti hűen és a kül­földi közönség számára érthetően a tartalmat? — Egyebek között ezekről az izgalmas kérdésekről beszélt az egyik plenáris ülésén Gömöri György költő, cambridge-i tanár, s még számosán az előadást követő vitában, valamint a szek­cióüléseken. A tudós résztvevő, s az esemé­nyeket nyomon követő krónikás egyaránt a bőség zavarával küz­dött, amikor választania kellett az öt szekció témakörei közül, ame­lyek jóval messzebbre tekintettek, mint az a jelzett fő témakörök alapján várható volt. A szekció­üléseken előadásokat hallhattunk egyebek között a szlovákiai, jugo­szláviai, romániai hungarológia oktatásról, a burgenlandi magyar népcsoport mai szervezeteiről, is­koláiról és kutatási terveiről. Az ösztöndíjak, alapítványok szere­péről beszélt Wojatsek Károly ka­nadai professzor. A kanadai Ko­vács László Lajos a könyvtárak és könyvtárosok nélkülözhetetlen fel­adatáról szólt, Nagy Károly az anyanyelvi mozgalom megszületé­sének történetét ismertette, Vár­­dy Béla, az amerikai magyarság történeti kutatásának úttörőiről, Várdy Huszár Ágnes, az amerikai magyar költészet kezdeteiről tar­tott érdekes előadást. Két kerék­asztal megbeszélést is tartottak: egyiket a külföldi lexikonokban, kézikönyvekben található magyar tárgyú címszavakról, a másikat a készülő hungarológiai kézikönyv­ről. Egy nemzetközi kongresszus eredményessége azon is mérhető, hogy mennyire aktív a „folyosói élet”; hány cím cserél gazdát, hány új szakmai kapcsolat szövő­dik vagy erősbödik a szünetekben folytatott beszélgetéseken. A kong­resszus e tekintetben is bizonyo­san emlékezetes marad minden résztvevő számára. A tudósítónak is ilyenkor adódott alkalma némi kérdezősködésre. Elöljáróban csak annyit: a százötven külföldi részt­vevő huszonkét országból érke­zett. Andrew Kerék, a Miami University nyelvészprofesszora Andrew Kerék, az Ohió állam­beli Miami Universityn tanít. Előadásában a különböző népek gyerekverseinek metrikai össze­hasonlításáról beszélt. — Bár az angol tanszék nyel­vészeti csoportját vezetem, dok­tori disszertációmat a magyar vers metrikájáról írtam. Tudományos és oktatói munkásságom az angol nyelvhez köt — egyetemünk a ma talán legmodernebb nyelvészeti irányzatnak, az úgynevezett fo­galmazáselméletnek az egyik köz­pontja -r, ám szabad időmben szí­vesen foglalkozom a magyar nyelv tudományos vizsgálatával. Szá­momra ez azért is fontos, mert e tevékenységem jelenti az egyetlen élő kapcsolatot anyanyelvemmel. Családunk nyelve ugyanis az an­gol, mivel feleségem amerikai. Ál­talános nyelvészeti munkáimhoz is sokszor merítek példákat a ma­gyar nyelvből, többek közt akkor, amikor a gyereknyelvről, a gyer­mekversekről írok. Szívesen fo­gadtam magyar kollégáim taná­csát, hogy ismerkedjek meg Weö­res Sándor és Nemes Nagy Ágnes gyermekeknek szánt verseivel. Marlene Kádár, a kanadai Alberta egyeteméről adását — The tragic motives of Kádár Kata — angolul tartotta. — Bár rendszeresen olvasom a magyar szakirodalmat, a beszéd bizony, még nehezen megy. Nagy­­szüleim biztatásának is szerepe volt abban, hogy tanulmányozni kezdtem a magyar néprajzot, a népszokásokat, népköltészetet, ze­nét, építészetet. Tavalyi-tavaly­előtti tanulmányutamon elsősor­ban Ortutay Gyula népköltészet­elméletével ismerkedtem. Most Veszprémbe, a Balaton-felvidékre és ösküre utazom, a középkori és barokk építészeti emlékekre va­gyok kíváncsi. A magyar néprajz­zal foglalkozó* cikkeim rendsze­resen megjelennek a Canadian- American-Hunigarian Studies cí­mű folyóiratban. Béky-Halász Iván költő, műfordító, a torontói egyetem könyvtárának munkatársa Marlene Kádár, az albertai egye­tem (Kanada) összehasonlító nyel­vészeti tanszékének döktorandu­­sza, és a város helyi lapjának új­ságíró munkatársa. Ösztöndíjjal érkezett a kongresszusra, 1979— 80-ban pedig hosszabb tanulmány­utat töltött Magyarországon, az MTA Néprajzi Kutatócsoportjá­nál. Az ifjú kutató pályája azt pél­dázza, hogyan fordul a harmadik generáció érdeklődése a „gyöke­rek” felé. A nagyszülők, édesapja szülei vándoroltak ki ugyanis Ka­nadába, a húszas években. Elő­Béky-Halász Ivánnal tavaly a külföldi magyar könyvtárosok nemzetközi találkozóján, a kong­resszus előtt pedig az Anyanyelvi Konferencián találkoztunk. A Hungarológiai Konferencián ma­gyar költőként, műfordítóként és a torontói egyetem könyvtárosa­ként is érdekelt. — Egyetemünkön működik Ka­nada első magyar tanszéke, ezért Torontó tekinthető a kanadai hun­garológiai kutatások központjá­nak. Jelentősek a magyar gazda­ságtörténetre és a kanadai ma­gyarság történetére vonatkozó ku­tatásaink. Féléves tanfolyamot tartunk a magyar filmművészet­ről, amihez egy több füzetből álló bibliográfiát állítottam össze. Könyvtárunkban 18 ezer magyar vonatkozású cím található, közöt­tük ritkaságnak tekinthető Bon­­fini- és Sajnovits-kötetek, első ki­adású Hitel Széchenyitől. Igen gazdag a folyóirattárunk, hogy csak a teljes Nyugatot, Kassák Tett című folyóiratát vagy a Hú­szadik Századot említsem. Csoóri­­fordításaim kötete júniusban jött ki a nyomdából saját kiadásban, ezt követi egy Ladányi Mihály-vá­­logatás, majd egy Rónay György­ös egy Simonyi Imre-kötet. Szán­dékosan választottam olyan költő­ket, akik csupán egy-két verssel szerepelnek az eddigi angol nyel­vű antológiákban. 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom