Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-03-08 / 5. szám
1 van, majd összefogdossák ők szépen s kurrentálni fogják, hogy három hónap alatt jelentse magát a gazdájuk; azalatt meg kitavaszodik, a marhák itt a státus költségén kitelelnek a jó német szénán, ami itt csupa háj, jól meghíznak, akkor aztán én majd eljövök értük, s jó áron eladom. Ügy lett. A hajcsárok szétszöktek. Józsa Gyuri hazament, az ökröket mind behajtották, hol itt, hol amott, azután kurrentálni kezdték, határidőt tűztek ki a megjelenésre, ezalatt elmúlt a tél; Józsa Gyuri idején megjelent, legitimálta magát, mint a barmok jogszerű tulajdonosát, s megvolt az a diadala, hogy most már busás pénzen adta el a göbölyöket a drezdai mészárosoknak. Igaz ugyan, hogy a tartás és hivatalos költségek fejében fele ott maradt a gulya árának; hanem mégis jó tréfa volt ez abban a világban. A malomkő Egyszer Józsa Gyuri megharagudott cimboráira, és azzal vált el tőlük, hogy soha többet nem látják. Híre is futamodott nemsokára, hogy az utóbbi lófül-levágás óta Józsa Gyuri nem fogad be vendéget, kaput is csináltatott házára, az utcára lévő ablakait berakatta téglával félig, hogy még csak be se lehessen törni, és semmi dörömbözésre be nem bocsátott se ellenséget, se jóbarátot. Ezt a csodát meg kell látni, mondának a víg cimborák, és lerándulának Tiszafüredre. Fogadásuk állta, hogy mégiscsak bejutnak valahogy Józsa Gyurihoz. A hely színére érve körültekintének; hát volt Gyuri úrnak egy újon épült palotája, mely sohasem épült föl egészen, ez a rendes lakóháza mögé volt építve kontignációra, jó magas helyre, ahonnan messze el lehetett látni. A ház már akkor is abba volt hagyva. A kapu előtt állt élére helyezve egy roppant nagy malomkő, alája tett gerendával föltartóztatva, hogy el ne szaladjon, Józsa Gyuri abból bizonyára márványasztalt akart készíteni palotája dísztermébe, amelyen reggelenként paprikás szalonnát lehessen falatozni. A cimborák amint a szép malomkövet meglátták, egyba rájöttek, hogy mit kell itt tenni? Intettek egymásnak, ketten kétfelől meg fogták a gátló gerendát, és elemelték azt a malomkő alól. A nehéz kőkerék eleinte szép csöndesen kezdett megindulni a lejtőn lefelé, neki Józsa Gyuri háza oldalának, de majd egyre sebesebbé vált futása, ment, mint a sebes veszedelem, dörgött, mint a földrengés, s olyat csapott Gyuri háza oldalára, mint a mennydörgős mennykő. Józsa Gyuri kiesett az ágyából, kiugrott az ablakán, azt hitte az üstökös rombolja a földet, mikor aztán künn volt az utcán, nagy nyájasan eléje járulónak látogató vendégei: — Csak egy kicsit be akartunk kocogtatni, hogy itthon van-e a gazda? Ez aztán barátságos bekocogtatás volt! A betyárok Aki a magyar Alföld páratlan zsenialitását — Józsa Gyurit — közelről észlelte, el kell ismernie, miszerint sok gyöngéje volt ugyan, hanem annál több eredetiséggel rendelkezett. A régi klasszikus írókat kiválólag szerette: elméssége kifogyhatatlan volt: talpraesett anekdotáit mindig citációkkal fűszerezte, a bibliát és corpusjurist könyv nélkül tudta, s emberbaráti érzelmének nemegyszer adta fényes jelét. Azonban többször annyira elragadták az indulatok, hogy magáról megfeledkezve kegyetlen túlságokra vetemedett. Példát mondok. A kis úrnak (Józsa Gyurit így is hívták) kedvenc szokása volt úton-útfélen kocsijára szedni a munkátlan csőcseléket s velők udvarát népesíteni. Egyszer néhány betyárt szedett föl a bakra. Cselédjei sorába fogadja őket. Persze hogy a konvenció szabad lopás volt. A betyárhad pusztai tanyákra lön alkalmazva. Hal a vízben. Beavatásuk után pár héttel jelenti Gyurinál a pusztai gazda, hogy a lábasjószág mostanság nem döglik úgy nyakra-főre, mint máskor; hanem mégis híja van. Talán tán a nyájat hívatlan vendégek kopasztgatják. E kellemetlen újságról értesítve, Józsa Gyuri nyomban a pusztára hajtat. Cselédek, csőszök, csapiárok és nyájőrök szigorú parancsot kapnak, hogy a kis úr színe előtt azonnal jelenjenek meg. Meg is jelentek. — Görbe Dani, panasz van rád. A gulyából kilenc üsző hiányzik. Azt mondom, hogy ne tréfálj a sikkasztással, hanem holnap minden rendén legyen. Görbe Dani elkullogott. — Sáska Bandi, te tán nyersen eszed a malacot? Most még helyreütheted a hibát. Vissza kell lopkodni, amit magadtól loptál. Sáska Bandi a fészer alá húzódott. — Füttyös Istók, állj elé. — Itt vagyok. — A kövér üszőknek se híre, se hamva. Hol vannak? — Tudom is én. őrizze az úr maga, ha jobban tudja. — Ejnye gazember, majd megtanítalak én feleselni. Inspektor, ide azzal a csáti bottal. Füttyös Istók kicsavarta a fütyköst az illető markából, magasra emeli, s azt mondja, hogy : — Két vége van ám a botnak, uram! Józsa Gyuri fúriába jön, fölkapja a mellette ágaskodó nyúlszőrős puskát, és az Istók lábaszárát ugyancsak kacsasrétezi. A puskaszóra összeröffen a megsértett betyárhad. A szemek vérben forognak, Józsa Gyurit felkapják, s egy ó kútba belökdösik. — No most hetvenkedjen már az úr! — Ugye elfogyott a puskapor? — Bandi, szaladj a tanyára, ásót, kapát ide, hanem frissen ám. Néhány kapa föld már meg is harsant a Józsa Gyuri hátán, és az ellene dühösködő betyárhad élve el is temeti, ha csak szerencsére Debrecen felől hintó nem érkezik a tanya felé, melynek láttán a hívatlan sírásók megfutamodnak. Józsa Gyuri pedig per véletlen a föld alatti siralomházból megszabadul. 19
