Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1980-11-01 / 22. szám

Törjék Pistának amerikai nagybácsija volt. De nem olyan amerikai nagybácsija, amilyen körülbelül mindnyájunknak van: afféle megbízhatatlan amerikai nagybácsi, aki az ötvenes években némelyek szerint Bostonba, mások szerint Nyíregyházára vándorolt ki, és összes fontossága abban vagyon, hogy azóta makacsul vonakodott hírt adni magáról; élete, halála pedig egy milliomos és egy lakatoslegény életének, halálának bő lehetőségei között ingadozik.

A Törjék Pista amerikai nagybácsija egészen megbízható, egészen valószínű, egészen becsületes, egészen hasznavehető amerikai nagybácsi volt: esztergomi kanonok.

Ennélfogva nem is amerikai nagybácsi, hanem amerikai nagybátya. Mert a parlagi bácsi szó nem illik bele az emelkedett stílusba, mellyel az ilyen kiváló egyházi méltóságú férfiúról szólalni kell.

Én igen megtanultam: micsoda nagy dolog az, mikor valakinek egészen bizonyos amerikai nagybátyja van. Az ábécé megdönthetetlen törvényeinél fogva, Törjék Pista katalógusbeli tőszomszédom volt; ezért a tisztelendő professzor urak többnyire egyszerre hívtak bennünket felelni. Én rendszerint a következő intelemben részesültem:

— Csak tüzetesebben, csak tüzetesebben, édes fiam! Neked kitűnő kalkulusokra kell törekedned, mert földi javakkal nemigen dicsekszel. Ha már apádurad nem szánt mesterembernek, tanulj, hogy meglegyen a betevő falatod. Vagy te is vándorszínész akarsz lenni, mint az a szerencsétlen Petőfi? Komolyan figyelmeztetlek, fiú, hogy javítsd meg magadat. Most pedig eredj a helyedre.

Törjék Pista meg többnyire ilyen szavakat hallott:

— Ne feledd, kedves fiam, hogy előkelő rokonságbeli összeköttetéseid téged a tudomány önzetlen művelésére köteleznek. Mások, a nálad kevésbé szerencsések, azért tanulnak, hogy majd ne haljanak éhen. Te azonban nagyságos és főtisztelendő nagybátyádnak tartozol vele, hogy majdan ne csak bőkezű Mecénás, de mint ő, kiváló tudós is légy. A haza nevében fájlalom, hogy már megint nem tudtad a leckédet.

Ha nagy hatalmasságok jöttek iskolát vizitálni, mi többiek, az amerikai nagybátyák nélkül szűkölködők, feleltünk, és izzadtunk. Törjék Pista nem felelt, és nem izzadt. Büszkén ült a padban, mintha valami méltóságot viselne. És a professzorok rámutattak, és valamit súgtak az előkelő látogató fülébe. Ilyenkor a nagyságos vendég fontosán bólintott egyet-kettőt, mint aki nevezetes dolgokat hall.

Én ezt a Pistát főképpen a bonbonok miatt irigyeltem. Mert azt már én is tudtam, hogy minden kanonok nagybácsinak, azazhogy nagybátyának, tele szokott lenni a reverendazsebe bonbonnal. Azzal a különös esztergomi ízű bonbonnal, amelyhez fogható jót nem gyárt semmi Kugler. Mert ezt a papi fejedelmek tót szakácsai csinálják remekbe, a kápolnai csöndességű és tisztaságú konyhában. Szörnyen kívántam az ilyen bonbont. Egy húsvéti vakáció után — tudtam, hogy Pista most Esztergomból jő — elővettem legkedvesebb Vadöíőmet, és azt mondtam az én katalógusbeli tőszomszédomnak:

— Te, adj ezért nekem egy kis bonbont.

— Miféle bonbont?

— Tudod, olyat, amilyet nagyságos és főtisztelendő bátyádtól kapsz.

A Pista képe elfanyarodott.

— Nem kapok én attól semmilyen bonbont. Nézd, húsvéti ajándékul is csak ezt adta.

Azzal kivett az imádságos könyvéből egy olyan piros hártyára nyomott kétkrajcáros Szent Alajost, aki, ha a tenyerére teszi az ember, összezsugorodik.

Megesett a szívem a szegény fiún. Élese-Tóth Béla (1857—1907)

A máig népszerű Magyar anekdotakincs közkedvelt szerzője Pesten született; apja Tóth Kálmán költő, anyja Majthényi Flóra költőnő volt. Természetrajzi és orvosi tanulmányainak befejeztével nagy utazásokat tett: bejárta a Balkánt, Egyiptomot, Törökországot. Hazatérve mint újságíró a Függetlenség, a Budapesti Hírlap és a Pesti Hírlap munkatársaként, a Magyar Nyelvőrbe írt cikkeivel Szarvas Gábor nyelvtisztító törekvéseit támogatta. Harcos, kíméletlen, gyakran elfogult alkat volt; függetlenségére oly sokat adott, hogy egyetlen irodalmi társaság felajánlott tagságát sem fogadta el és politikai természetű cikkeiben hevesen bírálta kora társadalmi visszásságait, de értetlenül állt szemben azzal is, amit az új magyar irodalom: Ady Endre és köre jelentett. Élete végére mindennel és mindenkivel meghasonlott. Sokoldalú, s nagy nyelvismeretére támaszkodó munkásságának máig legértékesebb része a magyar szólások, szállóigék gyűjteménye (Szájrul szájra, 1895), a magyar történelmi érdekességeket összegyűjtő könyve (Mendemondák, 1896), legfontosabb pedig hatkötetes nagy vállalkozása (A magyar anekdotakincs, 1898-1903), amely a magyar művelődésügy bármely területével foglalkozó érdeklődőnek ma is megbízható és hasznos felvilágosításokkal szolgál. Tóth Béla ügyesen pergeti történeteit, s rendszerint filológiailag is megbízható forrásokból merít. A századelőn rendkívül népszerűek voltak még a Pesti Hírlapban folytatólagosan közreadott Esti levelek című tárcarovata, amelyben az égvilágon mindenről irt, s rajta keresztül eleven kapcsolatot tartott az olvasóközönséggel.

D. M.

AZ

AMERIKAI

NAGYBÁTYA

réltem vele a Vadölöt ozent Alajossal. És ugyanekkor valami sejtelem támadt bennem, hogy ennek a gyereknek nem lehet valami jó dolga. Kopott ruháján látszott, hogy felnőtt ember viseltes öltözetéből van csinálva. Megtudtam azt is, hogy mindig az iskolában ebédel kenyeret, túrót, mert igen messze lakik; nem mehet haza délben. Egy Esztergom vidéki deák meg elárulta, hogy a Törjék Pista apja valami kis kasznárocska a prímás uradalmában.

De baj is az ilyesmi, ha valakinek a jövendőjét megaranyozza az amerikai nagybátya. Az én tőszomszédom csak sütkérezett az előrevetődő fényben. A tudományt nemigen művelte, se önzetlenül, se másképp. A bizonyítványa mindig csupa négyes volt; és ország-világ tudta, hogy ezeknek a négyeseknek nagybátyátlanul okvetlenül ötösöknek kéne lenniök.

A nyolcadik osztályban őt választották meg a deáksegélyező egyesület elnökévé;

mert ősi nemes hagyomány, hogy ezt a méltóságot a klasszis leggazdagabb növendéke viselje. Pista az elnökséget úgy fogta föl, hogy mi többiek kötelesek vagyunk őt holmi apró kölcsönökkel segíteni. Ember eddigelé nem tudta nála imponálóbfoan parancsolni.

— Adj egy forintot.

E három szóban benne volt Amerika, Esztergom és a világ egyéb aranytermő földjeinek egész geográfiája. De a kabát csak kopott maradt.

Bezzeg nem volt aztán kopott két év múlva a huszárönkéntes atillája. Mi lateiner deákok büszke megilletődéssel tekintettünk a számozatlanra, mely a nagy stílusú úrfit hordozta. Törjék Pista persze nem ismert ránk többé. Nem is az ő kegyes pillantását reméltük. De hátha valamely mágneses ihlet révén megérzi a kocsis, a kevély pepita nadrágos kocsis, hogy a fényes gavallér és mi jámbor gyalogosok között van valami nexus, és nem néz le ránk többé olyan megvetően a bakról.

Az amerikai nagybátya most már teljes erővel működött. Legendák keringtek a ragyogó huszárönkéntes felől. Három lovat tart. Ostyepkafüreden ő rendezte a mágnásbált. Viszonya van Miss Elephantával, a Renz-cirkusz óriás hölgyével, aki egy egész muzsikáló zenekart emel a vállára. Indescriptibiles szivart szí; darabja kilencvenkilenc krajcár. A Munka nevű úrikaszinóban ütvenforintos majzlikat ad, és két színre egy vagyonig kóstáltat. Sápadnak a legvitézebb játékosok is, de hiába: Amerikával nem bír az ördög se. Mi iskolatársak pedig büszkélkedtünk.

Egyszerre aztán minden lapban benne volt egy rendőri hírecske, mely szerint T. I. hu szárönkéntest csalárd adósságcsinálás és kL korú pinceváltók forgalomba hozatala miatt elfogták. Teringette, ebben már nemigen tellett büszkeségünk. De azért nem estünk ám kétségbe. Hát bizony az amerikai nagybá-1«