Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-02-23 / 4. szám
USÁ-ba. Előbb a pittsburghi egyetemen szerepeltem, majd az Ohióban levő Columbus kiválóan működő magyar kulturális körének az estjén. Értő, remek közönség hallgatott. Felléptem a detroiti Magyar Házban két estén, és eljutottam Clevelandbe is. Chicagóban érdekes élményeim voltak. Estemet Szathmári Lajos rendezte, ő a Bakery-vendéglő tulajdonosa, s nemcsak szakácsművész, hanem költő is: hatalmas gyűjteményében különféle nyelvű szakácskönyveken kívül érdekes kéziratok, röpiratok, plakátok is föllelhetők. Én még Marosvásárhelyről ismerem, fiatal újságíró korából. Chicagóban minden arra járó magyar megfordul nála. A vendéglő egyik éttermében szerepeltem. A közönség zöme amerikai volt, Szathmári azon az estén erdélyi vacsorával kedveskedett nekik. — Étkezés közben mondott verset? — Dehogyis. Este fél 11-kor kiszellőztették a termet, majd 11 óra tájt reflektorfényben úszó emelvényen jelentem meg. Angol nyelvű bevezetőjében, Szathmári felhívta a hallgatóság figyelmét a magyar nyelv zenéjére, ritmusára, hangulatára. Előadóestemet oly módon készítette elő, hogy a közönség éjjel fél egyig moccanás nélkül leste szavamat. Értették, érzékelték a versek szépségét, légkörét. — Ügy hallottam, San Franciscóban is szerepelt. . . A hazai vizek partján termő nád igen szerény rokona — mondjuk a tonkininak. Vékony, törékeny, szinte csak gyönge héjjal körülvett levegő. Ez egyben előnye is, mert kiváló szigetelőanyag. Ha kiváló, akkor ára sem lehet csekély, bizonyára nem rossz üzlet a nádvágás. Különösen nem az a Fertő tavon, mivel ott akkor is nádszőnyeget talál az ember, amikor a vizet keresné. A Fertő most végeláthatatlan hó- és jégsivatag. Látszólag élettelen. Az út szélén nádkúpok sora, ha ugyan útnak lehet nevezni a széles csapást, amit valamely nehéztestű gép vágott a hóban. Nádas sehol, csak amolyan tarlóféle. A Fertői Nádgazdaság termelési osztályának fiatal vezetője ugyan negyedórája azzal biztat, hogy karnyújtásnyira vannak az aratók, de semmi jele, hogy ember lenne a közelben. Az is lehet, hogy errefelé másképp mérik az időt és a távolságokat. Az utóbbit fölbecsülni, persze nehéz. A partszegélyen járunk, ahol legfeljebb a fűzfák sora jelezhetné a gyalog megtett száz- és százmétereket. Most már kedvem szerint, akár kényelmesebbre is foghatnánk a tempót, de megérkeztünk. A nádkúpok sűrűsödő sora mögül előcsörtet egy erős építésű, mégis kecses gép. Még meg sem állt, amikor egy emelőszerkezet földre borítja a megkötött kévéket. A gépről lekászálódnak az emberek. Heten vannak, ennyi egy nádvágó brigád létszáma. Ha hátat fordítunk az aratómasinának, csak a munkások ruhájáról olvasható le, hogy a jelenben járunk. Mozdulataik és a mód, ahogyan a kúpokat rakják, legalább ezeréves. Most, a két forduló között, rövid megbeszélést tart a társaság. A napokban, a hó mellett eső is volt, a nádszálakra megszámlálhatatlan tüske fagyott. Nehéz aratás a mai, jobb lenne talán hazamenni. Ezt azonban senki sem gondolja komolyan. Jog szerint megtehetnék, de ebben a mesterségben az elmulasztott munkanapokat nem lehet pótolni. Az sem mellékes, hogy rossz idő esetén más a bér. Márpedig egy nádvágó igen sokat keres. Kemény mesterség ez, a fizetési borítékhoz néhány év múlva reuma is jár. A fiatalok okos öltözködéssel talán elkerülhetik, de az idősebbeknek, akik régen, olykor térdig vízben állva, az itt „kacérnak” nevezett kaszafélével dolgoztak, már csak a baj tűrése és kezelése marad. A Fertői Nádgazdaság központja Fertőszentmiklóson van. A telepen minden a vállalat jómódjára utal. A cégnek saját iparvágánya van. Az ebédlő, a konyha akkora, hogy bármelyik pesti nagyüzem megirigyelhetné. Zalathy János főmérnök fogad. — Mekkora területen és milyen haszonnal dolgoznak? — összesen hétezer hektárunk van, részben az Alföldön, részben a Balatonon, de legnagyobb öszszefüggő területünk a Fertő tavi. Itt ötezerhétszáz hektáron gazdálkodunk. Az országban négy nádgazdaság van, a mienk a legnagyobb. A nád egy részét szövetnek, pallónak dolgozzuk fel, a többiből tetőfedésre való nád készül. Mert munka van ezzel is, válogatni, szabni kell. Ami a hasznot illeti, nem panaszkodhatunk. Áruinknak négyötöde nyugati piacra kerül. Egy hektár nádas a kezünk alatt legalább anynyit hoz, mint egy hektár jól termő búzaföld. — Miért kelendőbb a fertői nád a többinél? Ügy hallottuk, vevőik leginkább ezt keresik. — Ez kevésbé törik, ellenállóbb és hosszabb, mint mondjuk a balatoni. Persze, ezek a tulajdonságok változnak évjáratonként is. Mert a nádtermés — akárcsak a kultúrnövények hozama — függ az időjárástól. Kevesen tudják például, hogy a Fertő vízszintje nem állandó. Egy váratlan áradás vagy apadás nekünk sokba kerül. Alföldi öregek mondják, hogy a szépen rakott nádfödél nyolcvan telet is kibír, csak időnként kell javítani. Ezek szerint meglehet, a legtakarékosabb emberek a tenger vagy akár a Balaton-parti villatulajdonosok, akik újabban náddal borítják házukat cserép helyett. Egyet azonban kár tagadni : a természetes anyagok szépségét. Baj, hogy egyre kevesebb van belőlük. MEGAY LÄSZLÖ — Chicagóból egyenest odautaztam. Az ottani Magyar Házban léptem föl, majd egy régi, marosvásárhelyi barátnőmmel találkoztam, nála laktam, és így pihenésre is nyílt lehetőségem. Meghívtak Portlandba is, az egyetemre. Két egyetemi tanár, Éltető Béla és Ludányi András rendezte az estémet, nyaranta ők vezetik a város szikláira épült egyetem magyar kurzusát. Az a céljuk, hogy az ottélő, magyar származású fiatalok, amennyire lehetséges, tökéletesen megtanuljanak magyarul. Nagy meglepetéssel hallottam, hogy a magyarokhoz amerikaiak is csatlakoznak, ők is nagy ambícióval sajátítják el nyelvünket. Los Angelesben három előadáson szerepeltem: két református templomban és a Magyar Házban. Washingtonban igen jó közönség fogadott. Nagy örömömre, a világhírű Kongresszusi Könyvtárban két és fél órás hangfelvételen őrzik a washingtoni estén fölvett műsoromat. Az utolsó állomás a Connecticutban levő Bridgeport volt. «T- Vajon fárasztónak bizonyult-e ez a turné? — Nem túlságosan. Inkább afféle lassú menetelés volt, nem annyira hajszolt, mint a hét évvel ezelőtti. Időm jutott arra is, hogy a múzeumokat végigjárjam. Általában rendkívül tájékozott emberekkel találkoztam. Akikkel én beszélgettem, többségükben két nemzedék fiai, lányai voltak, s ezek mélységesen őrzik a magyar kapcsolatokat. Előadások után a hallgatóság együtt maradt, a Magyar Házban, vagy valamelyik vendéglátó család otthonában. Búcsúzóul hadd idézzünk föl egy kis részletet Jancsó Adrienne egy rövidebb lélegzetű önéletírásából: „... Számomra a versmondás annyiban színészi feladat, hogy lelkiállapotot tükröz, de a költő mondanivalóját nem tekinthetem szerepnek. Nem a művet létrehozó egyént akarom megszólaltatni, hanem az általa létrehozott művet. Ezt természetesen csak saját magamon átszűrve tehetem. Óhatatlanul jelen van a személyiségem is, de csak mint hangszer ...” GÁCH MARIANNE 11
