Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-02-23 / 4. szám
ORSZÁGOS VITA CűkMűs Közélet — diplomácia Dr. Danko László, a római Pápai Magyar Egyházi Intézet új igazgatója dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke előtt esküt tett a Magyar Népköztársaság alkotmányára. Az eskütételen jelen volt Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és dr. Ijjas József kalocsai érsek FOTO: MANEK ATTILA — MTI Pozsgay Imre kulturális miniszter vezetésével küldöttség járt Ausztriában, ahol Fred Sinowatz közoktatási és művészeti, valamint Herta Firnberg tudományos és kutatásügyi miniszterrel tárgyaltak a magyar—osztrák kulturális kapcsolatok időszerű kérdéseiről. * Esztergályos Ferenc, hazánk egyesült államokbeli nagykövete Detroitba látogatott, felkereste a William Penn Fraternális Egyesület helyi szervezetét. Találkozott Dankó Istvánnal, az egyesület detroiti fiókjának igazgatójával, valamint a város vezetőivel. * Papp Anna, az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának titkára részt vett az Európai Biztonság és Együttműködés Nemzetközi Bizottságának brüsszeli ülésén, amelyen az — idén ősszel megtartandó — madridi tanácskozást vitatták meg. * Bozsidar Manics, a Szerb Szocialista Köztársaság kulturális minisztere és Marczali Imre kulturális miniszterhelyettes vezetésével ülést tartott Budapesten a magyar—jugoszláv kulturális együttműködési vegyes bizottság. Megvizsgálták a két ország oktatási, kulturális és tudományos kapcsolatait, megvitatták a magyar—jugoszláv történelmi és kulturális emlékvédelmi munkatervet, valamint a közoktatási intézmények közötti együttműködést. Vitatkozik az ország. Ha szélesre bontjuk e tőmondat társadalmi hátterét, mindenekelőtt az tűnik szembe, hogy éppenséggel van miről vitáznunk, de az is, hogy az utóbbi évtizedekben — amint ez mostanában olyan jól érzékelhető —, megtanultunk tömegméretekben szót kérni a közélet fórumain. Anélkül, hogy a történelmi tűnődés útvesztőibe tévednénk, megjegyezhető: nem csekély előrelépés ez abban az országban, ahol oly tartósan hiányoztak a demokratikus intézményrendszerek, s ahol csupán költői ábránd lehetett, hogy „a dolgozó nép okos gyülekezetében hányjuk, vessük meg száz bajunk” ... Nos, arról vitázni sem érdemes, hogy akad-e manapság száz baj, mely eszmecserére késztetheti az országot — mert akad bizony bőséggel. Érdemesebb inkább arra összpontosítani figyelmünket: miért éppen mostanában vitázunk. Mindenekelőtt azért, mert érvényesnek valljuk a politikai matematikának azt a képletét, hogy ha több a gond, a feladat, a vállaltátlátható feszültség — akkor nem kevesebb, de több vitára, eszmecserére, közéleti gondolkodásra van szükség. E képlet alkalmazásában azonban most akad — azt is mondhatjuk — szándékos mozzanat, abban az értelemben, hogy ez év elején bocsátották társadalmi vitára a dokumentumot, amiről országszerte százezrek mondják el véleményüket. A Magyar Szocialista Munkáspárt márciusára kitűzött XII. kongresszusának irányelveiről van szó. S ha már ezt a dokumentumot említettük, szükségképp utalnunk kell társadalmunk intézményi sajátosságára — arra, amelyhez a határon túl alighanem a legtöbb tévhiedelem tapad. A magyar társadalom döntésthozó központja a Magyar Szocialista Munkáspárt — sajátos történelmi tapasztalataink sokrétűen igazolták e struktúra hatékonyságát. Ám ez a hatékonyság éppen abból fakad, amit a jóelőre közzétett irányelvek társadalmi vitája érzékeltet. Mindenekelőtt fontos aláhúznunk. hogy az egész társadalom — tehát párttagok és pártonkívüliek — eszmecseréjéről van szó, amelyben az álláspontok szükségképpen találkoznak is, ütköznek is, függetlenül attól, hogy ki milyen világnézeti alapállásból szól hozzá közügyeinkhez. Érdemes, csupán szemléltetésül, egy pillantást vetnünk a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ama ülésére, ahol a kongresszus irányelveiről vitatkoztak, s a felszólalók listáján szerepel gyárigazgató, munkás, akadémikus. püspök, főszerkesztő, üzemtechnikus, szobrászművész. Ami a vita tartalmi vonulatait illeti, jóllehet, a dokumentum széles körvonalakkal ábrázolja a következő öt esztendő fejlődési törekvéseit. különleges figyelem irányul a gazdasági stratégiára. Szándékosan jelezzük ezzel a tudományos szakfogalommal a gazdálkodás előrejelzett irányát, a dokumentum ugyanis nem előirányzatokat közöl — tartózkodva attól, hogy a világgazdaság és a hazai folyamatok nem csekély bizonytalanságai közepette számszerű előrejelzésekkel próbálja ábrázolni a sokrétűen változó valóságát. Sokkal fontosabb ennél az a vitára bocsátott javaslat, amely meghatározó döntéseket ajánl az egész társadalomnak. Ilyen döntés elsősorban, hogy az előttünk álló fél évtizedben — amit részleteiben a hatodik ötéves terv rögzít majd —, a korábbinál mérsékeltebb növekedés tervezhető, olymódon, hogy az ország ebből csak annyit fordíthat hazai felhasználásra, amennyi összhangban van a gazdálkodás egyensúlyának követelményeivel. Magyarán tehát, a nyílt és egyértelmű előrejelzés arra utal, hogy többet és jobban kell dolgoznunk — kevésbé gyarapodó fogyasztás közepette. Tegyük mindjárt hozzá: elvont elméleti megközelítésben elképzelhetők másfajta döntések is — és jobbára szakfolyóiratainkban jócskán jelentek, jelennek is meg publikációk, amelyek ettől eltérő útirányt ajánlanak; egyebek között azt például, hogy éppen a növekedés intenzifikálásával gyorsítsuk a külkereskedelmi mérleg hiányának csökkentését, a külpiaci gondok enyhítését. A felelős, tudományos elemzés azonban — amely a kongresszusi dokumentumban öltött alakot —, abból a sajátosságunkból indul ki, hogy nálunk a növekedéshez azt meghaladó mértékű importra van szükség (ami természetföldrajzi adottságainkból — energia- és nyersanyagszűkösségünkből — is következik). Ilyen módon az a fejlődési irány ajánlható a következő évekre, amely — igaz — sok és bonyolult feladattal szembesít bennünket, de távlati céljainkhoz ez vezet. A lényege ennek a koncepciónak abban összegezhető, hogy — miközben mérséklődik a gazdaság növekedése—, átrendezzük, szerkezetében korszerűsítjük a termelést, részint a világpiac árviszonyaihoz, részint a változó világ műszaki-minőségi követelményeihez igazodva. Ez utóbbi törekvés azt is jelzi: az egyik üzem gyorsan gyarapodhat, a másik kevésbé, sőt, netán helybenjárásra, visszafejlesztésre is ítélheti a külhoni piac a gyártmányt is, a gyárat is. A vállalati fórumok vitatémája most elsősorban ez — és itt már a legközvetlenebb, legszemélyesebb érdekek is színezik az országos hatású vita állásfoglalásait. TÁBORI ANDRÁS Balról jobbra: Dankó István, a William Penn detroiti fiókjának igazgatója, dr. Cornelius Navori vezetőségi tag, Esztergályos Ferenc nagykövet, Sipka Ferenc nagykövetségi első titkár és Szilágyi István, a William Penn alelnöke 2
