Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-08-23 / 17-18. szám
Hazánk a nyolcvanas években KÖZÉLETI DEMOKRATIZMUS Még a közelmúlt választást megelőző egyik jelölő gyűlésen történt. Agyba-főbe dicsérték azt, akit a Hazafias Népfront újólag elfogadásra ajánlott. Neki köszönhető az új iskola mihamarábbi felépülése, mert le nem ment az illetékesek nyakáról — hangzott a legfőbb érv. Ám az egyik felszólaló merőben új hangot ütött meg. Alaposan leszedte a keresztvizet a jelöltről, mondván, nem válik dicsőségére, hogy egymaga próbál minden gondot eloszlatni, szinte titokban. Ha elénk, érdekelt választói elé áll, érvelt a felszólaló, és elmondja, mi készül, akkor az iskola ma nem ott volna, ahová egyesek kijelölték, és talán olcsóbban is tető alá kerül. A példa, amelyet elmondtunk, több jelenséget is magába foglal. Az állam és humánum, a közhatalom és az ember viszonyáról rejt tanulságokat. E kérdéskörről, valójában tehát a demokratikus közélet magyar követelményeiről és értelmezéséről fejteget értékes gondolatokat a közelmúltban sajnálatosan korán eltávozott Világhy Miklósnak, a polgári és a nemzetközi magánjog professzorának a Valóság című folyóiratban megjelent posztumusz tanulmánya. Történelmi korrajzot festve, és elemezve az osztálytársadalmak államát, eljut a kérdéshez, amely az államelmélet tudományos irodalmát ma világméretekben foglalkoztatja: miben áll a tömegeknek a közhatalomban való részesedése. Kétféle a válasz, kétféle a fejlődés útja. Az egyik a magántulajdonon alapuló gazdaság és az ezt kifejező állam útja, a kapitalista út. A polgári demokrácia eszme- és intézményrendszere. Az utóbbi ötven év gyakorlata azt bizonyítja, hogy a legfontosabb tőkés csoportok egyre közvetlenebbül vesznek részt az államélet irányításában, mindjobban korlátozva a deklarált szabadságjogokat. A másik út, a szocialista koncepció nyíltan vallja: csak a tulajdoni egyenlőtlenség megszüntetése után kerülhet sor a népuralom megteremtésére. Hirdeti: a polgári demokrácia törekvéseit, a szabadságjogokat is, a szocialista demokráciának kell beépítenie a mindennapi életbe. Ám a szocialista államfejlődés arra figyelmeztet, hogy a termelési eszközök köztulajdonba vételét nem követi automatikusan a társadalom következetes demokratizálása. Márpedig a demokrácia szélesítésének egyik legfontosabb feltétele, hogy a rendszer intézményei minél teljesebben közvetítsék a társadalom vélemény- és érdekmozgásait. Változatlanul szükség van tehát állami biztositékokra, amelyek mindezt garantálják, hogy a demokratizmus szocialista alapját az állami mechanizmus is adekvát módon fejezze ki. Lenin programja ez, aki a szocialista demokratizmus legfőbb állami biztosítékát az állam és a dolgozó társadalom elkülönítésének megszüntetésében, annak megszüntetésében jelölte meg, hogy az állami gépezet a társadalom fölé nőjön. És ehhez megjelölte az eszközrendszert is. Világhy ezt az útmutatást szembesítve a magyar valósággal, sok mindent kritika tárgyává tesz. Mindenekelőtt az államgépezet szervezeti formájának már úgy-ahogy megindult, de még erőteljesebb reformját követeli. Nevezetesen, kis létszámú, de magas színvonalú vezetőgárdájú minisztériumokat, megfelelő technikai személyzettel, arra kötelezve őket, hogy munkaidejük nagy részét ne bezárkózva, hanem a gyakorlati munkahelyeken töltsék. A megvalósítás egyik feltétele úgymond: néhány alapvető probléma kivételével minden feladatot véglegesen az alsóbb és középfokú szervekre bízni. Az állami gépezet demokratizálásának legfőbb biztosítékát az állami funkcionáriusok választásában és visszahívási lehetőségében látja. A módszerek között sorolja föl a pályázati rendszer általánossá tételeit, a választott vezetők minden fokon való beszámoltatását, a visszahívás lehetőségének mind következetesebb érvényesítését és az államgépezet tisztségviselői életkörülményeinek oly módon való alakítását, hogy ne alakuljanak ki privilégiumok, életstílusuk ne térhessen el a társadalomban uralkodó általános feltételektől. A képviseleti intézményeket egyidejűleg fokozatosan törvényhozó és végrehajtó szervekké kell átformálni. Ne csak normatív aktusok kidolgozásával, szabályok, törvények kodifikálásával, hanem végrehajtással és ellenőrzéssel is foglalkozzanak. A döntési szférában és a végrehajtásban egyaránt érezzék a felelősséget. Azt, hogy a társadalom megbízottai. És a nép érezze, lássa, mit csinálnak. Az országgyűlés dolgozó intézménnyé való alakítása is e munka folyamatossá és tervszerűvé tételét kívánja. Itt is hatalmas kihasználatlan tartalékai vannak a szocialista demokratizmusnak. Végül a nemzeti egység megszervezésének marxista koncepciója abban áll, hogy a társadalom életét magukban a természetes közösségekben kell megszervezni. A közösségek erejét kell egyesíteni a központi igazgatást igénylő „kevés, de fontos” — Marx szavai — funkció ellátására. Ez a demokratikus centralizmus lényege, alapvető oldala. Másként fogalmazva: az államot az emberek természetes közösségeire, területi és munkaközösségeire kell építeni. Ezek egyesülnek központi államhatalommá, és nem megfordítva. Újraértelmezése volna mindez a gyakorlatnak, avagy csak puszta teória? Egyik sem. Egy, immár országos dialógus része, a történelmi fejlődés megkövetelte továbblépés programja. Továbbgondolása egy megindult folyamatnak, a demokratikusabb közélet óhaja. Járatlan az út? Nem járatlan, csak még nem széles. Nemrég zajlottak le a választások. A választásokat megelőzően több mint kétmillió résztvevővel tartott jelölő gyűléseken vagy hatvanezer szónok ismertette, értelmezte, magyarázta az ország előtt álló feladatokat és a helyi teendőket. A cikkünk bevezetőjében említett példa nem kuriózum. Általános kívánság, hogy a megválasztott népképviseleti szervek munkája a nagy nyilvánosság előtt történjék, és fokozatosan ellenőrzésük alá vonják a teljes államigazgatást. De más kívánság is van. Igaz: a népfronttípusú választáson a választási és képviseleti alternatíva szűkül, de megmarad a politikai töltés: lehet a szocializmus igenlése vagy elvetése mellett dönteni. Mégis: érlelődőben van egy új választójogi reform, amely a területi, a társadalmi, az egyéni érdeket jobban érvényre juttatja majd. A Hazafias Népfront szerepe is átalakulóban. Már nemcsak a választások alkotmányos lebonyolító szerve. Nem csupán helyi érdekek szószólója. Egyik szervezője annak a szocialista koncepciónak, amely az államot az emberek természetes közösségeire akarja építeni. Közéleti organizátor, ellenőrzést sürgető, cselekvési egységre késztető, és a demokratizmus iskolája. Számtalan tette bizonyítja ezt. Fórumain az élet kis és nagy kérdéseit vitatják meg. A családjogi, az emberi környezet védelméről szóló vagy a közművelődési törvénytervezet társadalmi vitájában ezrek vettek részt, és százakra ment a módosítást kérő indítványok száma. Hogy csak néhány közeli példát említsünk. Az üzemi demokrácia alapvető — noha nem egyedüli — funkciója az érdekegyeztetés előmozdítása, s általa a gazdasági teendők elvégzéséhez szükséges együttműködés megteremtése. Az üzemi demokrácia és ugyanakkor a vállalati érdekegyeztetés a képviseleti részvétellel valósul meg, a szakszervezetek útján. Az 1976 óta tartó folyamat betetőzéseként a bizalmi és főbizalmi testületek most veszik át a vállalati szakszervezet legfelső szervének és az üzemi demokrácia legmagasabb vállalati fórumának szerepét. Az eddig is meglevő érdekvédelmi jogokhoz most egy új is járult. Ezentúl a gazdálkodás eredményeivel összefüggésben évenként véleményezik a vállalatok legfelsőbb vezetésének tevékenységét. Az új jog az üzemi viszonyok elevenjébe vág, feszengést okozott hát. Nem baj. A demokráciát nem frázisok pufogtatásával, csak tettek révén lehet megtanulni. A szövetkezeti demokrácia az adott viszonyoknak megfelelő korszerű intézményrendszere már kialakult. Ma az a fő kérdés, hogy tartalommal telítődjék, hogy a tagok érdekeltségen alapuló tevékenysége fokozódjék, helyes irányba terelődjön, és így a szövetkezet, mint társadalmi szervezet hozzájáruljon a politikus közgondolkodás erősítéséhez. Mikor e sorok íródnak, választják újjá a tanácsok alakuló ülésein a népi ellenőrzési bizottságokat, a társadalmi ellenőrzés fontos szerveit, és most választják meg az üzemi, vállalati kollektívák javaslatai alapján a bíróságok népi ülnökeit is. Mindkét testület a közéleti demokratizmus tényezője. Tagjai naponta járják a cselekvő demokratizmus iskoláját. „Az ötvenes évek elején kiépült túlcentralizált politikai rendszer érdekbeépítő és szelektáló mechanizmusára az volt a jellemző, hogy az érdekek politikai akaratként való megfogalmazódását hatalmilag korlátozta, az érdekkifejeződések számára kényszerpályát épített ki... A valóságosan létező érdektörekvések kiszámíthatatlansága bizonytalan helyzetbe hozta a politikai vezetést, de egyúttal teljes bizonytalanságban tartotta a társadalom egészét” — írta a közelmúltban a párt folyóirata, a Társadalmi Szemle. Ezek az évek messze szálltak. De megmaradtak a politikai tapasztalatok, amelyek legfőbb tanulságul a közéleti demokrácia erősítését jelölik meg. Nem tagadjuk, még csak az út elején járunk. Ám visszakanyarodva Világhy professzor szavaihoz: nem a demokratizmus szűkítése, hanem kiterjesztése visz közelebb gondjaink megoldásához. Csakis az állami gépezetnek a hangoztatott elvek szerinti felépítése teszi lehetővé, hogy a szocialista állam nem csak gazdasági alapját tekintve legyen demokratikus, hanem állami formáját illetően is, hogy az állam, a dolgozó nép kezében engedelmes eszközzé válion a humánum szolgálatában. CS. I. 7
