Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-06-28 / 13. szám
MELIS GYÖRGY Harminc év operaszínpadon Zenei életünk Melis György operaházi tagságának harmincadik évfordulóját ünnepelte. A jubileumi estén, egyik f legnevezetesebb szerepének, a Falstaffnak a maszkját öltötte magára, ezt a figurát testesítette meg. Ahogy múlnak az évek, a színpadon mind többet tár föl önmagából, legbensőbb világából. S ez a művészi alkatának különleges voltát bizonyítja, hiszen magánéletében fölöttébb zárkózott, befelé forduló, ritkán megnyíló. De hatalmas ívű repertoárjában Posa márkitól, Nabuccótól, Don Jüanon, Germonton, Háry Jánoson keresztül Malatestáig, Falstaffig a dráma, a líra, a bővérű komédiázás magával sodró, végletes indulatai, mintha gátlástalanul, önfeledten áradnának belőle. S mindezt csak tetézi a tudatosság és az ösztönösség megingathatatlanul biztonságos egyensúlya, a mindinkább elmélyült zenei és énekművészeti fegyelem. — Soknak vagy kevésnek érzi-e a harminc esztendőt? — A három évtized, mintha egy perc alatt suhant volna el. Repertoáromon hatvan szerep sorakozik, ezekből húszat ma is éneklek. — Hogyan őrzi meg hangjának, belcanto művészetének egyenletes, makulátlan szépségét? Mi fűti szerepeinek megformálásában? — Legfontosabb ars poeticám az, hogy a szerzők akaratát, szándékát fenntartás nélkül kövessem. Csakis az ő elképzelésüket akarom kifejezni. Már a pályám kezdetén azt tapasztaltam, a nagy énekes, az előadóművész épp attól válik naggyá, hogy a szerepével való azonosulása közben valósággal megszűnik a maga énje. Ami nem mond ellen annak, hogy az igazi egyéniség minden alakításon átsüt. — Hogyan emlékszik vissza énekesi pályájának kezdetére? — Szarvason születtem, onnan kerültem Budapestre. A kezdet? Egy modem gondolkodású, zenét kedvelő evangélikus lelkész karolt föl, ő serkentett arra, hogy Pesten Operába járjak. Ö utalt ki számomra, 1943-ban, az evangélikus egyház pénztárából kétszázötven pengőt, hogy tanulhassak. Színjeles érettségi után, odahaza nem mertem megmondani, hogy operaénekes akarok lenni, ezért a Műegyetemen is, a Zeneakadémián is fölvételiztem. Itt is, ott is sikerrel. Az első évben a Műegyetem hallgatója voltam, s csak a másodikban jelentkeztem át a Zeneakadémiára. Majd aztán úgy alakult a sorsom, hogy 1944. október 15-én csapót-papot itthagytam, gyalog hazamentem Szarvasra és ott tanítói oklevelet szereztem. — A felszabadulás után, ha jól tudom, visszajött és az Akadémián Molnár Imre lett az énekmestere ... — Az ő növendékeként tanultam 1949-ig, majd nyugdíjazása után Révhegyi Ferencnéhez kerültem, sokat köszönhetek neki. — Melyik szerepét énekelte legtöbbször? — Az Operában kezdetben csak kis szerepeket kaptam, aztán évente egy-egy nagy feladatot. Legtöbbet a Don Pasquale Malatestáját énekeltem, meg a Sevillai borbélyt. Tóth Aladár, az Opera akkori igazgatója utolsó akadémiai évemben már ösztöndíjasként szerződtetett. Mozartot mindenki számára kötelezőnek rótta ki, ezért ma is hálás vágyóik neki. így hát a Mozart-operák valamennyi baritonszólamát elénekeltem. Melis György, mint Háry János A Figaró házasságában fotó: mezey bEi.\ — Kitől tanult legtöbbet? — A Zeneakadémia elvégzése után Nádasdy Kálmántól tanultam mindent. A színpadon nemcsak rendezői, hanem zenei koncepcióval is elkápráztatott. Egy-egy mondatába mindig sikerült belekapaszkodnunk, ö foglalta szavakba a rendezés lényegét: a rendező feladata, hogy a színpadon minden mozzanatnak meghatározza a maga értelmét. Enélkül a közönség csupán felnőtt emberek ok nélkül való ágálását látná. A színpadi előadás társasjáték, s ennek révén kerülünk jó kapcsolatba a közönséggel is. — S hogyan gondol vissza Felsensteinre? Hiszen a berlini Komische Oper színpadán nagy sikert aratott, amikor az ő rendezésében énekelte a Don Jüant... — A Felsensteinnel való együttműködés életem egyik legnagyobb élményének bizonyult. Világraszóló zseni volt. Nem egyszer mondta, hogy ő nem rendezni, hanem meggyőzni akar, S csakis ahhoz ragaszkodott, ami a partitúrában olvasható. Három évig sorozatosan vendégszerepeltem nála. — Bartók Kékszakállú hercegét nemcsak idehaza, hanem mindenfelé nagy sikerrel énekli. Színpadon a milánói Scalában, Moszkvában, Amszterdamban és Grazban. Pódiumon pedig Európa-szerte ... — Eleinte sókat vívódtam magammal, vajon a Kékszakállú az én szerepem-e, nekem való-e, Bartók baritonra írta a szólamot, de azelőtt tudvalévőn basszisták énekelték, előbb Kálmán Oszkár, aztán Székely Mihály. Hoszszasan tanulmányoztam a kottát, majd arra figyeltem föl, hogy Bartók a mély hangok alá piano vagy pianissimo jelzést írt. A Kékszakállú herceg várában Judit az agresszív, Kékszakállú meg folytonosan csitítja, hiszen nyugalomra vágyik, belefáradt a boldogság keresésébe. A férfi énekli a bensőséges, szép dallamokat, csaknem végig belcanto stílusban. — Sokféle kitüntetése közül, egyetlenként az énekesek közül Kazinczy-díjjal jutalmazták, szép, plasztikus szövegmondásáért... — A szöveg érthetősége régi vesszőparipám. Nemcsak a közönség kedvéért törekszem erre, hanem azért is, mert számomra ez a legmeggyőzőbb önkontroll. Azt bizonyítja, hogy a hang jó helyen, elöl szólal meg. A fiatal énekesnövendékeket kezdettől fogva kellene arra figyelmeztetni, hogy a mássalhangzók fontosabbak a magánhangzóknál, mert — szaknyelven — a mássalhangzó hozza előre a hangot. Erre ma nem ügyelnek kellőképpen. — Elégedett-e önmagával, s azzal, amit pályáján elért? — Az elégedettség ritka ajándék. Én azon igyekszem, hogy szerepeimmel mindig közöljek valamit. A hang csupán eszköz, s Ka nem fejez ki semmit, a produkció céltalanná, érdektelenné szürkül. — Mi pihenteti leginkább? — A fizikai munka. Talán, mert vidéken nőttem föl, a kertápolás, a zöldségtermelés, a fűnyírás pihentet és boldogít. Budapesti kertemben csakúgy, mint a visegrádiban. — Sokféle külföldi szerződést kínáltak, de csak vendégszereplésekre vállalkozik . .. — Én az országomnak szenteltem életemet-pályámat. S mindenért kárpótol a közönség szeretete, megbecsülése ... GÄCH MARIANNE 21
