Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-01-12 / 1. szám
A BALLADÁK EMBERE Találkozás Kallós Zoltánnal Kallós munkásságának hatására szinte újra kellett fogalmaznunk a magyar folklórkutatás mostani állapotát és lehetőségeit, öt esztendeje Ortutay Gyula professzor Kallósról szólva így méltatta munkásságát: — Kallós Zoltán gyűjteménye fundamentális jelentőségű. Értéke, hogy előbb erről szóljak; eddig ismeretlen történeti értékű balladakincseinket mentette meg, másrészt a magyar balladaköltészet egységét is tanúsítja. A legrégibb típusú balladától kezdve a legújabb típusú balladás énekig szinte a műfaj minden rokona benne van ebben a gyűjteményben. ö soha nem kívülről igyekszik megközelíteni az embereket. „Kallós nem az akadémiák irányából indult el népdalt, népzenét, imádságot, balladát, csujjogatót gyűjteni, hanem belső sugallatára hallgatva” — írja róla Csoóri Sándor, aki alkalmankint gyűjtőútjaira is elkísérte. Csoóri iránt csak akkor éreznék irigységfélét, ha gyimesi, moldvai, kalotaszegi és mezőségi élményeit hörcsögölve vigyázná, de éppen ellenkezőleg tesz, ezeket közreadja esszében és versben is, hűséggel megosztva velünk az útizsákmányát. Kallósról szólva Csoóri a legilletékesebb szemtanú: „A legtöbb gyűjtő akarvaakaratlanul is szerepjátszásra kényszerül, vagy legalábbis illeszkedésre. Kallósnak erre nem volt szüksége soha. ö, ha benyitott egy házba, otthon volt; otthon egy porig sújtott emberi világban ugyanúgy, mint a lakodalmakon, temetéseken, disznótorok évődő, fölhangolt légkörében. Vele voltam akkor is, amikor az első adatközlőjét meglátogatta. A harminc év alatt gyerekkicsinységűvé összeaszott vaksi, árva öregasszony szinte a haldoklásból könyökölt föl Kallós hangjára. Nem pislákolt benne több élet, mint egy kővel ledobott fecskében, de úgy megörült a látogatásnak, hogy mosolyogni és énekelni kezdett. Talán elég lett volna megköszönni az éneket, és elbúcsúzni. Kallós azonban az ágy szélére ült és viszonzásul ő is énekelt. Azt a régi balladát énekelte, amelyet az asszonytól tanult meg diákkorában. Hála volt ez? Vagy már az asszony elsiratása? Vagy az egyedül lehetséges nyelv, amelyen egy haldoklóval még szót lehet váltani?” Én nem kísérhettem el moldvai vagy gyimesi gyűjtőútjára, még a Mezőségbe sem. Kolozsvári lakásán fölkeresve csupán néhány órát töltöttünk együtt. De meghallgathattam legfrissebb ördöngösfüzesi, mócsi gyűjtéseit. SzeKuIIás Zoltán BALLADÁK KÖNYVE fi LÓ ERDÉLYI fiS MOLDVAI MAGYAR NfiPBALLADÁK Kivirágzóit a diófa Kivirágzott a diója, Alatta ül három árva. Azt mondja a nagyobb árva: „Gyertek, menjünk bujdosásra!” Azt mondja a kissébb árva: „Ne menjünk mi bujdosásra, Vegyétek ki a sziliemet, Tegyétek bé gyenge gyócsba, Tegyétek fel vaskapura, Hogy vegyenek példát róla. Hogy milyen az árva dolga, kinek nincsen édesanyja!” VISA (MEZÖSÉG), 1969 rettem volna beszélgetésünkről magnófelvételt készíteni, itt is van kezem ügyében a kazetta, de úgyszólván használhatatlan. A háttérben zümmögő keservesek dallamvadonában elvésznek szavai. Még a magamét is alig tudom kihallani. Mit csinál mostanában Kallós Zoltán? — Sokat járok gyűjteni, kivált szombatonként lakodalmakba. A Mezőségre, de csak oda, ahol olyan zenekar muzsikál, amelyik eredeti népzenét játszik. — A Korunk szerkesztősége kezdeményezésére tervbe vettük, Nagy Olga irányításával, Magyarszovát teljes néprajzi fölmérését. Nemcsak a szellemi, de az anyagi művelődés helyzetét is szeretnénk megvizsgálni. Szék után Magyarszovát a legjelentősebb mezőségi falu, s talán egyetlen unitárius jellegű település. Mintegy 2400 magvar él itten: a felsőszovátiak bocskoros nemesek voltak és unitáriusok; jobbágyok és reformátusok az alsószovátiak. Viseletűk nagyjából azonos volt, csupán az ingek varrása különbözött. Magyarszovát népe hagyományőrző. Érdekes, hogy nyelvjárásuk az őrségihez. illetve a moldvaihoz hasonló. Táncaik is igen változatosak. — Magyarszováton olyan gazdag néprajzi anyagra bukkantunk, amelyre nem is számítottunk. De ugyanezt tapasztaltam Vistán. ott is sokszor megfordulok. Húsvétkor is ott jártam, s még kilencéves gyerektől is gyűjthettem ismeretlen anyagot. — Mostanában nemigen gondolok publikálásra. Régebbi gyűjtéseimet, elsősorban a gyimesvölgyi csángó zenei anyagot rendezgetem. — Nemzetiségi faluban születtem s nevelődtem, a magyaron kívül a román és cigány nyelvet is jól ismerem. A magyar és román néozene találkozási pontjain érdekes talányok adódnak, ahol ezek a zenei dialektusok olyanynyira összekeveredtek, hogy még a szakemberek is sokszor csak nehezen tudják megkülönböztetni őket. Vagyis itt csaknem azonos a zenei anyanyelv. Itt például a románok is ismerik a csárdást. Vannak dallamok, amelyekre magyar, román, sőt cigány szöveget is énekelnek. Egyike jellegzetesen román, a másik archaikus magyar: erre azt mondják az egyik faluban, hogy román, a másik faluban pedig magyarnak nevezik. Persze ebben az összekeveredésben a cigányoknak is nagy szerepük van. Mezőségben ismeretes például a szásztánc, valójában semmi köze a szászokhoz, nagyon is régi, archaikus magyar dallamról van szó. — Szülőfalumban, Válaszúton elevenen élnek még a karácsonyi énekek; egyikük-másikuk nyilvánvalóan román eredetű, a szöveg helyes és hű fordításával a dallamot is átvették. De ennek az ellenkezőjét is szép számú példával bizonyíthatnám. Ugyancsak szülőfalumból, ahol magyar dallamokra román szöveget is sokszor énekelnek. — Rengeteg tennivalónk van, van még mit gyűjtenünk. Most általános áramlat a folklór iránti érdeklődés, de a gyűjtőmunkának ehhez semmi köze. Más kérdés az, hogy repes a lelkem, ha a Moldvában vagy Mezőségben gyűjtött dalokkal újra találkozom valamelyik táncházban. A Balladák könyve az elmúlj, esztendők alatt öt kiadást ért meg, ebből hármat az Európa Kiadó Magyar Helikon műhelye vállalt több mint százezer példányban. A kötet lélek- és tudatformáló hatását lehetetlenség fölmérni, de az pontosan nyomon követhető, hogy a népi művelődés iránti érdeklődés soha nem remélt reneszánszát teremtette meg nemcsak Erdélyben, hanem az egész magyar nyelvterületen. Kallós gyűjtőmunkája nemcsak azért jelentékeny, mert hallatlan tájékozottsággal olyan tájakon kutatott, ahol előtte senki nem járt; az Észak-Mezőség alig ismert zugaiban: Ördöngösfüzes, Magyarszovát, Vajdakamarás, Kötelend, Vice, Búza, Visa, Tacs, Szépkenyerűszentmárton vidékéről hozta elő kincseket érő leleményeit, hogy onnét továbblépve három balladaterületen, Moldvában, Gyimesen és Kalotaszegen is eredményesen munkálkodjék. Munkájának gondozója és első méltató ja Szabó T. Attila, megállapította, hogy „a Balladák könyve anyagának egybegyűjtője tehát egymagában számszerűen is több dallamos balladával és balladás darabbal gazdagítja e kötetével a kiadott balladák számát, mint amennyit eddig az előtte járók közleményeiből ismertünk”. Gyűjtésének gazdagsága páratlan és szépsége valóban lenyűgöző. S jelentősége abból is kitetszik, hogy századunk utolsó negyedében olyan értékeket igyekszik megmenteni, amelyek az iparosítás tájakat, társadalmakat átformáló műveleteiben óhatatlanul elenyésztek volna. Mert Erdély legarchaikusabb magyar paraszti művelődése a Mezőségen található, és a magyar nyelvterület leggazdagabb népköltészeti hagyományát a negyven-ötven ezer főre becsült moldvai magyarság őrizte meg. Kallós jól ismeri az odavezető utakat, a lélek ösvényein át lehet odatalálni. KISS KAROLY 20
