Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-05-03 / 9. szám
aulikus gróf lakott. Éppen ellentéte a zsibói bárónak, ki köpcös férfi, zavargó szomszéd és szélső patrióta volt. E tulajdonok miatt a két úr a legrosszabb véleménnyel vala egymás iránt. A neheztelésekből súrlódások fejlődtek, ? így történt aztán, hogy egy szép reggel fegyveres hírnök jelent meg trombitával kezében Gorbó kapui előtt, s a csodálkozó cselédeknek nagy innepélyességgel értésül adta, hogy bárója többé nem tűrhetvén a gróf sértegetéseit, ezennel hadat izén, s reméli, miként isten segítségével a gorbói várat ostrommal beveendi, s a földdel egyenlővé teheti. A gróf ismervén szomszédját, miután katonaságért a hely távolsága miatt nem folyamodhatott, fölfegyverzé cselédeit és párthíveit; a kastély védelmét pedig egy ott mulató nyugalmazott kapitányra bízta. Alig történtek illő intézkedések, már Wesselényi a családágyúkkal, számos vadászaival, lovászaival, gazdasági hivatalnokaival és derék lőszerekkel ellátott hűbéreseivel közeledett. A grófnak szép nejével együtt, ki Bécsben nagy tekintéllyel bírt, alig vala ideje az ostrom s kihirdetett hadbíróság elől elillanni. A nyugalmazott kapitány az úgynevezett gorbói vár becsületéért mindent megtett. Rendezte seregeit, ütközetre vitte, elöl ment a harcba, de az ellenség ágyúival a vár szerény fegyverei nem vetélkedhettek. Egy merész roham következésében a kapuk széttöretének. A kastély falain rések nyíltak, a nők kiabáltak és siránkoztak, a védsereg demoralizáltaték. a félénkek a pincékbe és házpadlásokra kezdettek vonulni, s jelen volt a perc, midőn a falu lángba boruland, a vár földdel egyenlővé tétetik, a nők zsákmányul esnek, és minden kiprédáltatni fog. Mit tehete a szegény kapitány? Békeköveteket küldött fehér lobogókkal a zsibói báróhoz, tisztességes kapituláció kieszközlése végett. De Wesselényi föltétien meghódolást kívánt. Követelését teljesíteni kellett. Az ostromló sereg egy része tehát zene közt vonult az elfoglalt várba; más része a hadifoglyokat, a további intézkedésekig, Zsibóra kísérte, hol börtönbe zárattak. A gorbói fővezér leszámolás végett a nagyterembe vitetett. S itt gyanús komolysággal ültek az asztal mellett különböző férfiak, mint látszik, egy ítélőbíróság. Kapitányunk maga előtt szemlélvén a végveszélyt, a báró nemeslelkűségére hivatkozott, mind a gorbói gróf birtokaira, mind saját személyére nézve. Heléna könnyei is megtették hatásukat. Wesselényi hazabocsátá a hadifoglyokat, a >. fővezért megdicsérte vitézségéért, és a gorbói várban okozott károk teljes visszafizetését elhatározta. De már késő volt a kibékülés. Mert a gorbói grófné egyenesen Bécsbe sietett, a gróf pedig a föhadiparancsnokságnál jelentést tett. Katonai erő rendelteték Wesselényi üldözésére. Mit őt korán megtudván, a vadaskertbe vonult, mely széles erdőkkel vala kapcsolatban. Hajtóvadászat intéztetett ellene, de siker nélkül. Néhány napig vad helyeken bolyongott. Utóbb ismerőseinél kezdett lappangani, végre Dátorsra menekült egy közel rokonához. Itt följelenteték. Korán reggel volt, midőn hálószobája ajtaján kopogtatnak, mert — mint jelenteték — valakinek sürgető beszéde van vele. Ö nem gyanítván rosszat, hosszú reggeli öltözetében és egy karddal — melyet még éjjel sem szokott magától elhagyni — a küszöbön megáll, körülnéz, s minthogy senkit sem lát alant, szobájának kűlépcsőjén leszáll az alsó terembe, mely inkább pitvar, mint valóságos előszoba volt. Ekkor a pitvarajtónál fegyveres alakok mutatkoznak, és egy tiszt belépvén: „ön foglyom" — szól németül, míg katonái rögtön a pitvarba nyomulnak. Wesselényi válasz helyett harcolni kezd, mindig visszavonulva, hogy szobájába érkezhessék. hol az asztalra valának letéve derékpisztolyai. De a lépcsőkön mindig hátrább tolulván, sarkával bosszú hálóköntösére tapodott s hanyatt esett. A küzdés miatt dühbe jött katonák megragadták, az udvarra hurcolták, kezét hoszszú kötélre fogták. Ekkor két lovas katona nyeregre ült, s őt, a két ügető ló közt, gyalog és fövegtelenül hurcolá a közelebbi állomásig, hol szekérre tétetett. Midőn Kolozsváron átmentek, Heléna már ott volt. s két gyermeke halottágyon, körűié papok, akik veszekvének, hogy a kimúltak melyik vallás szertartásai szerint temettessenek el. A vegyes házasság kérdése hármas családgyász közt vitattaték; noha Wesselényiné, a régi üldözések miatt elkeserítve, már a protestáns hitre tért, s azon ábrándos buzgósággal csüggött új hitén, mint egész családja a rómain. • A világi és egyházi hatalom éppen a legindulatosabb harcot folytatta a halottak fölött, s a különböző egyház papjai minden követ megmozdítottak Hiadalmuk kivívására, midőn a fogoly apa kérlelhetetlenül továbbviteték, hogy az idegen föld börtönajtajai zárják el a világtól és a viharos cselekvényességtől, mely szenvedélydús szívének életeleme volt. József császár szigorúan akarta büntetni az új Götz von Berlichingent, ki az ököljog régi világát Szolnok megyében restaurálta. A kufsteini várban egy sötét börtönszobába hurcoltatott, mely a léget és világot csak a kisded ajtóablaktól nyerte. S Wesselényi, ki a szenvedés poharát szintoly makacssággal kívánta fenékig üríteni, mint a szilaj örömöket, még azon enyhítéseket is megveté, melyek a legszorosabb bánásmód mellett is előkerülnek. Büszke lelke irtózott a kegy és könyörület alamizsnájától. Sőt a sanyar végleteiben, az elhagyatás és magát iszonyaiban gyönyört s vad álmainak táplálékot keresett. Börtönét kisepretni sem engedte. A szobapadlaton mindig magasabbra emelkedő por egy rémítő naptárrá vált, a szenvedés időmutatójává. S ah, e fővényóra hallgatott a napokról, csak a változatlan kínok hosszú havairól, éveiről adhatott jelt. Egy történet még növelte a rendes szigort. A börtönőr valami intézkedés miatt az ajtóhoz jön. Wesselényi, ki éppen az ajtóablak előtt állott, kérdi: mi újság? Ez vállvonítva mondá: most hoztak várfogságba egy kutya magyart. Wesselényi kidugta karjait, s mellen ragadván a börtönőrt, iszonyúan megrázta, s óriás erővel hátralökvén, az a lépcsőkön gyorsan legördült. Hogy ily visszatorlásnak következményei ki nem maradtak, természetes volt, s a rabnak nem vala többé oka panaszolni azon gyér kímélet iránt, mely minden börtönőr szívét — ha megkérgesedett is — néhanapján meg szokta hatni. Míg Kufsteinban az egymáshoz hasonló napok így húzódtak el, s egyik év a másik után beköszöntött állandó unalmaival és ürességével, mely a szenvedéseknél nyomódd, mert a lélek erejét, melyet a sors ereje meg nem törhet, mint az árbocot a szú, lassan emészti, míg Wesselényi tétlen rabéletét a fásultság nyoszolyája felé vonszolta, hol a kedély élőhalottként nyugszik a dermedés vánkosain, hogy többnyire az őrültség karjai közt ébredjen föl, addig Zsibón az elhagyott gyönge nő férfierőt nyert a csapások által, zsarnokilag kezdett parancsolni a némberi gyöngeségeknek, arcáról visszatiltá a fájdalom küljeleit, szívébe zárt minden kint. s nem egy újkori Pénelopét találunk benne, ki amit nappal könnyek közt sző, éjjel szétbontja, de egy ótestamentumi nőt, egy magas jelenetet a sioni fényképek közöl, kiket a hit elég erősekké tőn, hogy egy tervbe szőjék föl szívük vágyának, lelkök gondolatainak fonalszálait. Megmenteni Wesselényit és a visszatérőnek úgy adni át mindent, ahogy az hagyott mindent; ez vala a nőkedély legszellemibb költészetének gyönyörű, de nehéz föladata
