Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)
1980-05-03 / 9. szám
Döry Zoltán FOTO: GABOR VIKTOR A zenekar szolgálata Egyhónapos japán, egyhónapos német szövetségi köztársaságbeli turné az Állami Hangversenyzenekarral, Ferencsik János vezetésével — ez volt az „ürügy”, hogy felkeressem Dőry Zoltánt, a zenekar első koncertmesterét. De tulajdonképpen ha az ember lent ül a nézőtéren, s éveken át figyeli a karmester felől balra, az első kottaállvány mögött helyet foglaló koncertmester elmélyült, szemüveges arcát, végül is egyszer szeretne többet megtudni róla. Habent sua fata libelli —tartja a mondás. A könyveknek megvan a maguk sorsa. Vajon a hangszereknek is? Lehetséges, hogy sorsa van egy hegedűnek és fordítva: egy talált hegedű eldöntheti egy kisfiú jövőjét? Dőry Zoltánnal ez történt, bár nem tekinti csodás jelnek a hegedűt, melyet netán a játékos múzsák loptak a szemét közé, hogy nagymamája felemelje és újrafényezve, újrahúrozva, nyolcesztendős Zoli unokájának adja, karácsonyi ajándékul. A családban sem gondolta senki, hogy az égből potytyant instrumentum a jövő előhírnöke. Mégis, ez volt az első hegedűje, ezen kezdett tanulni. — Tizennégy évesen vették fel a Zeneakadémiára, Gábriel Ferenc növendékeként. S azután? — 1947-ben a prágai zenei fesztiválon harmadik díjat kaptam. Tudja ki lett ugyanakkor az első? Leonid Kogan. Ami engem illet, azt sem reméltem, hogy bejutok a döntőbe. Még kottaanyagot sem vittem magammal erre az eshetőségre. Prágában azonban rábukkantam Bartók II. Rapszódiájának kottájára, amely akkor itthon még nem volt kapható. Megtanultam és — sikerült. Hazatérve, a „prágai győzelemért” Pro Arte dijat kaptam. S még ebben az évben kerültem a Székesfővárosi Zenekarba, ebből alakult később az Állami Hangversenyzenekar, amelynek több mint 30 éve tagja vagyok. Mint tuttista kezdte az utolsó pultnál, s ma a zenekar első koncertmestere. Gazdag, nagyszerű élet. együtt lélegezni egy művészközösséggel, amelynek Ferencsik János a vezetője, s melyben az évek folyamán olyan karmesterekkel működött együtt, mint Bernstein, Klemperer, Barbirolli, Doráti, Zecchi, Abbado, Kobayasi és olyan szólistákkal, mint David Ojsztrah, Szeryng, Kogan. A japán út élményeivel — a magánjellegű érdekességektől a zenei vonatkozású tapasztalásokig — egész füzetet lehetne megtölteni. Miről mesél a leglelkesebben? Egy fogorvosról, aki háromszor járt Magyarországon, és akinek tokiói rendelőjében remek fényképeket látott a — Hortobágyról! Azután a japán közönségről, amely sajátos fogékonysággal hallgatja a nyugati zenét, kiváltképp Bartókot. A déli és északi városokban és ahol nincs lüktető üzleti élet, sem turistaforgalom, ugyanolyan modern, tökéletes akusztikájú hangversenytermek, ugyanolyan zenére szomjas közönség fogadta őket. Elragadtatva szól az udvariasságról és szervezőkészségről, amely odáig terjedt, hogy — a művészek féltett kezét kímélendő — bőröndjüket egyetlenegyszer sem kellett felemelniük. Kódszámmal varázsolták valamennyi holmijukat egyik városból a másikba. Talán ezért is érezték magukat otthon ebben a távoli országban. Japán után épp csak a szilvesztert töltötték itthon s már indultak is a nagy európai klasszikus muzsika bölcsője felé. — Hogyan értékelte hangversenyzenekarunkat a közönség, amelynek Bach, Beethoven, Brahms a szülőföldje? — A Német Szövetségi Köztársaság nagyvárosaiba minden második esztendőbe rendszeresen visszahívják, visszavárják az Állami Hangversenyzenekart, Ferencsik Jánossal. Bonnban, Stuttgartban, Nürnbergben, Frankfurtban, Brémában s a Ruhr-vidék városaiban jártunk, s ezúttal is már ott helyben megkaptuk a meghívást 1982-re. Hazatérés után elkezdődött a szokásos életforma. Naponta két próba, heti két-három hangverseny. Dőry Zoltán élete összeforrott a zenekaréval. Van-e ideje a szereplésre, mint szólistának? — Érdekes összeállítású kamaraegyütteseimmel szép sikereket értünk el itthon és külföldön. Szólószereplésekre is adódik alkalom. Épp a mostani német turnén Bartók Két portréját, az előzőn pedig — több ízben — Mozart hegedű-brácsa versenyét játszottam el. Nagyon örültem Szeryng tavalyi meghívásának; vele immár másodszor játszhattam el Bach Kettősversenyét. Beszélgetésünk vége felé két mozzanat ütötte meg a fülemet. A világjáró művész nagy szeretettel emlegeti szűkebb pátriáját, Üjpestet, ahol ifjúkorában sokszor fellépett. És egy sok évvel későbbi motívum: vendégszereplés Hollandiában, amikor úgyszólván üres teremben, először adták elő koncertdobogón Bartók Kékszakállúját. — Azóta telt házakkal, óriási sikerrel többször játszottuk a Kékszakállút koncertszerűén Bécsben, Salzburgban, Szőnyi Olgával, Melis Györggyel. De akkor magam is először, s mintegy magamnak játszottam és éltem át egész különös, ünnepi módon ezt a csodálatos zenét. — Tervei? — A zendkar szolgálata. S mivel az évek folyamán, új, tehetséges művészek kerülnek hozzánk, megfiatalodott együttesünk eggyékovácsolása. SOÓS MAGDA 20
