Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)

1980-01-12 / 1. szám

nészes, iszamos sziklákon csúszva kutatják az újabb és újabb járatokat. Korántsem veszélytelen útjaikra szegődött melléjük HORLING RÓBERT fotóművész, hogy tudósítást hozzon a föld mélyének páratlan világáról és szépségeiről.

Így nézzük ezeket a képekét.

(lintner)

17

a tatár és a török kegyetlen dúlása idején.

Elképzelhetjük elődeink meglepett arcát, amikor először lobbantottak lángot a barlang mélyén és megpillantották a színes, fénylő kőzuhatagokat. Vajon, hogyan vélekedtek erről a föld alatti „mesebirodalomról”, míg keletkezésének magyarázatát nem lelték? Még Csokonai is a „pokol tornácának” nevezte a rejtélyes barlangot. Bizonyára nem véletlenül, mert sokan oda is veszhettek, amikor a szűk átjárókon és kürtőkön újabb mélységekbe ereszkedtek kideríteni, hol vész el az emberi hang, hol, „milyen” szörny nyeli el a hegyekből hömpölygő esővizet és hóiét.

Az 1800-as évek elejétől az első tudományos felfedezőt sikerrel követték az újabbak, de még a huszadik század jól képzett barlangkutatói sem végezték el a teljes feltárást. A Csehszlovákiába is átnyúló járatokon több mint húsz kilométer hosszúságban már régen kényelmesen végig lehet ballagni, pazar hang- és fényjátékok teszik még szebbé az élményt. Ugyanakkor megszállott barlangászok sisakra szerelt lámpával, olykor derékig hideg vízben gázolva, olykor úszva, máskor acélkörmökkel kapaszkodva, pe