Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-11-17 / 23. szám
Hová lettél, Göncölszekér? Óvatos kézzel lapozgatom a Säo Pauló-i református egyház hajdani híradóját, „belkörű közleményeit”, a Harangszót. Óvatos kézzel, mert a történelmi relikviák mindig különös szeretetét és megbecsülést kívánnak. A vaskos kötet, amely több évfolyam lapszámait gyűjtötte egybe, 1952 őszével kezdődik, a legutolsó oldalon pedig az 1960-as évszámot találom. Anyakönyv helyett anyakönyv ez: születések, azaz keresztelők, esküvők, konfirmációk, temetések egymásba fűződő boldogszomorú listája ez, s a ritkán hallott magyar falunevekről, szülőhelyekről is letörli a feledés porát: Bélzerind, Érsárgencs, Rozvány, Érábrány. Érábrányról azt olvasom, hogy 1905. november 14-én Hégető Imre és Kórodi Julianna holtomiglan-holtodiglant fogadott egymásnak ebben a kis faluban. Aztán a fiatal házaspár Boldogasszonyfalvára került Brazíliába, ahol egymás után születtek a gyerekek. És 1955-ben ezer kilométerre Säo Paulótól, ötven kilométerre az utolsó vasútállomástól Hégető Imre és Kórodi Julianna ünneplésére összegyűlt az ötventagú család, hogy az aranylakodalmon ismét meghallgassák a hajdani fogadalmat. Lapozgatom a Harangszót: láthatatlan és látható szálak kötik össze a diaszpórát az anyaországgal: mindennapi és ünnepélyes, családi és hivatalos, egyházi és kulturális Kapcsolatok. A lap hasábjain szellemi táplálékul történelmünk nagy alakjainak az élettörténetét és irodalmunk klasszikusait kapták Säo Paulo, Rio de Janeiro, Észak-Parana, Bocskai- és Bethlen-telep, Lorena, Rákóczifalva, Belő Horizonte és a többi brazíliai település magyarjai. Olvasom a színházi beszámolókat: 1954, a Säo Pauló-i Magyar Játékszín első évadja. (1954-ben jutalomjátékkal ünepelték Páger Antal 35 esztendős színészi jubileumát.) Az 1954-es évadzáró színikritika néhány mondatát idézem: „Nagy feladat előtt állunk a jövő szezonban ... el kell játszanunk egy darabot portugál nyelven. Brazil barátainknak és azoknak a gyerekeknek, akik már itt születtek és nem beszélik a magyar nyelvet, vagy legalábbis nem tökéletesen. Meg kell mutatnunk, hogy a mi színházkultúránk milyen volt, mielőtt eljöttünk hazulról.” Lapozgatom a Harangszót: a Säo Pauló-i református egyház koloniális ünnepségén a műsorbemondó dr. Valent Ernő. És nemsokára ott ülök Valent Ernővel a Rio de Janeiró-i szálloda halijában és a riói magyarságról beszélgetünk. Tárgyilagos következtetésekre jutunk: a magyar diaszpóra jelen és eljövendő állapotát mérlegeljük. A magyar kultúra csillagairól beszélgetünk. Csillagokról, amelyeknek a brazil égen is megvan a helyük. A technika százada sosemvolt távlatokat nyithat a magyar kultúra terjesztésének. Könyvben, lemezen, kazettán, filmszalagon idegen égboltokra varázsolhatja Arany, Petőfi, Ady, József Attila, Katona, Madách, Illyés művészetét, képzőművészetünk alkotásait, régi és mai filmjeinket. És a brazíliai magyar gye-14 „CSILLAGOK, CSILLAGOK, SZÉPEN RAGYOGJATOK!" IBUSZ csoport a brasiliai nagykövetségen rekeknek ajándékozhatja gyermekirodalmunk olyan remekműveit, mint a Pál utcai fiúkat. Molnár Ferenc regényének, a Pál utcai fiúknak a portugál fordítójával, Rónai Pállal beszélgetek az Avenida Atlantica egyik teraszán. Hűvös szél kerekedik a tengerparton — mégiscsak tél van Rióban, augusztusi tél — és bemenekülünk a szállodába. Az alkonyodó ég lilásan borul a tengerre. Életéről és munkásságáról faggatom Rónai Pált, akit nemrég választottak be a Magyarok Világszövetségébe. — Már gimnazista koromban kedvenc hobbim volt a fordítás. Egyik Horatius-fordításom az Űj Időkben jelent meg. Egyetemi hallgató koromban, amikor Párizsba akartam menni, a pénzt azzal teremtettem elő, hogy két francia regényt átültettem magyarra. Aztán úgy gondoltam, hogy akkor tanulok meg igazán franciául, ha magyar novellákat franciára fordítok. A Nouvelle Revue de Hongrie megindulásakor ezek az irodalmi rovatban jelentek meg. Mintegy száz számban vettem részt és Kosztolányi, Tersánszky, Gelléri Andor Endre, Papp Károly, Molnár Ákos és mások írásait fordítottam franciára. —- Hogyan került kapcsolatba a brazil irodalommal? — Olasz—latin—francia szakos tanár voltam, s az egyik olaszórán észrevettem, hogy az egyik fiú nem figyel. Valami mást olvas. A kezéből egy portugál grammatikát vettem ki. Kérdezem tőle, miért éppen a portugál nyelv érdekli, miért nem az olasz. A fiú azt válaszolta, hogy a családja nemsokára kivándorol Brazíliába és ezért neki most ez a fontosabb. A nyelvkönyvet egy Säo Pauló-i magyar könyvkereskedés adta ki. Nyomban írtam a cégnek, és kértem, küldjenek nekem egy brazil költői antológiát. Kaptam egy könyvet, és lefordítottam belőle néhány verset. Utána a brazil követségen kértem újabb versesköteteket.. Meg akartam ismerkedni az élő brazíliai portugál nyelvvel, de a követségre mindössze kétfajta újság járt, egy riói és egy hongkongi kereskedelmi lap. A hongkongi kereskedelmi kirendeltség közlönyében felfedeztem egy cikket: a hágai brazil konzul gratulál a lapnak. A konzult ugyanúgy hívták, mint az egyik brazil költőt, akinek már fordítottam a verseit. Érdeklődő levelemre kiderült, hogy a konzul és a költő egy személy. Élénk levelezés kezdődött közöttünk, minek következtében egymás után kaptam a versesköteteket. A fordításaimból a Vajda János Társaságban szavalóesten mutattak be néhányat Ascher Oszkár, Demján Éva és mások. Akkoriban már erősen cenzúrázták a Magyarországról kijutó híreket, a Havas Hírügynökségnek a szavalóestről küldött beszámolója azonban valahogy átcsúszott az ellenőrzésen és az egyik riói lap meglepően hosszú tudósítást jelentetett meg. Erre aztán tucatjával kaptam a versesköteteket, sőt még kéziratokat is. Amikor már vagy félszáz brazil verset lefordítottam, egy kis kötetet állítottam össze belőlük, amely 1939. szeptember 1-én látott napvilágot a második világháború kitörésének a napján. A kötet megjelenését a brazil követségen kis fogadáson ünnepeltük meg, ahol csak legközelebbi barátaink jelentek meg: Radnóti Miklós, Bálint György, Benedek Marcell, Passuth László. Peregnek tovább az életút eseményei: 1940. Munkatábor és a brazil kormány meghívása, hogy telepedjen le Brazíliában. — Aztán Pestről valamelyik utolsó vonattal, mert akkoriban soha nem tudhattuk, melyik az utolsó vonat, elindultam. Lisszabonban két hónapig vártam a hajóra, amely, aztán három hét keserves utazás után partra tett Brazíliában. Azzal érkeztem ki, hogy tanítani fogok. De azért vittem magammal néhány kész cikket is, ezeket a Brazíliában járt magyar utazókról írtam. Rónai Pál irodalmi munkásságáról már beszámoltunk a Magyar Hírekben, olvasóink is tudják róla, hogy a Pál utcai fiúkon kívül számos mai magyar novellát és regényt fordított portugálra, például Boldizsár Iván, Déry Tibor írásait. Most vár megjelenésre Madách Az ember tragédiája, amit egy brazil költővel együtt fordított le. A terveiről beszél: Mikszáth: Szent Péter esernyőjét, Eötvös Károly egy aránylag ismeretlen művét, Aki örökké bújdosott című dokumentum-, illetve kalandregényét szeretné lefordítani a közeljövőben. A fordítói utánpótlás gondjait emlegeti. Hogy fiatal fordítókra van szükség, akik folyamatosan ismertethetnék meg a magyar irodalom kincseivel a brazilokat és a brazíliai magyarok gyerekeit, akik már egyáltalán nem, vagy gyengén tudnak magyarul. A szállodai szobában besötétedett, de fölöttünk bizonyára már ott sziporkáznak a déli félteke csillagai. S köztük és bennünk is már ott ragyognak az ismerős csillagképek, a magyar kultúra hajdani és jelen csillagai. — st —
