Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-11-17 / 23. szám
Hétvégi kivilágítás A budapesti Lánchíd villanyfüzéres sziluettjét az idei augusztusi éjszakákon csak hétvégeken csillantották vissza a Duna habjai; a város fölé magasodó Mátyás-templom reflektor világította körvonalait is jórészt csak a holdfény jelezte. A késő nyári intézkedés mérsékelte az üzleti kirakatok és a neonreklámok fényét; ősztől útjaink autófolyama lassúbbodott, mert sebességkorlátozást vezettünk be. A világméretű energiaválság hazai következményeit csupán azért célszerű közelebbről bemutatnunk, mert a nemzetközi méretekben jól ismert folyamatot nálunk egész sor sajátosság színezi. A legfontosabb mindenekelőtt az a természetföldrajzi tény, hogy az ország energiaforrásai rendkívül korlátozottak, s hasznosításuk fölöttébb költséges. Növekvő mértékben és részarányban importálunk olajat, földgázt, villamos energiát, olyannyira, hogy szakértőink azzal számolnak: a leghatározottabb erőfeszítések, a legtakarékosabb gazdálkodás közepette is, az ezredforduló táján energiaigényeinket hozzávetőleg háromnegyedrészben behozatallal elégíthetjük ki. Mindez elegendő ok arra, hogy a korszerűbb, ésszerűbb energiafelhasználás a magyar gazdaság első számú programjává vált, s természetesen korántsem csupán afféle megoldásokra hagyatkozva, mint a főváros esti fényeinek mérséklése. A legnagyobb gondot az okozza, hogy gazdaságunk szerkezete és a lakosság energiafogyasztási szokásai a korábbi — és végérvényesen múlttá lett — olcsó energiakorszakának vonásait tükrözik. Mindez prózaibban azt jelenti, hogy az ország rendkívül nagy összegeket kénytelen évről évre az energiaigények kielégítésére fordítani. Az energetikai beruházások — beleértve a bányászat, az erőműépítés, a hálózatfejlesztés stb. költségeit —, a negyedik ötéves terv időszakában már elérték ipari befektetéseink mintegy harminc százalékát; ez az arány a most folyó ötéves tervben eléri az ipari befektetések felét. Helyzetünk bonyolult sajátosságait jól érzékeltetik azok a számok, amelyeket az energiagazdálkodást irányító nehézipar államtitkára tett közzé nemrég. Bármily meghökkentő is, de tény: ha a lakásunkban bekapcsolunk egy kis teljesítőképességű 2 kW-os villanykályhát, amely a boltban mintegy 2000 forintba kerül, akkor ehhez az állam átlagosan 120—140 ezer forintnyi energetikai beruházást „mellékel”. S anélkül, hogy közgazdasági búvárkodásra invitálnánk az olvasót, csupán arra kérjük: vetítse ki képzeletben és hozzávetőleg ezeket az adatokat, arányokat a gazdálkodás költségeire, beleértve azt is, hogy ilyen körülmények közepette kell az országnak szembenéznie a nemzetközi versenyképesség kihívásával, árui külföldi értékesítésének követelményeivel. Ily módon válik érthetővé. hogy a világ új értékrendjeihez igazodva, az energiaárrobbanás detonációs hullámait fölfogva, a hangsúlyt most arra helyezzük, hogy gazdaságunk teljes szélességében és minden sejtjében érzékelje a változásokat. Nincsenek természetesen illúzióink; tudjuk, hogy a gazdaság ehhez alkalmazkodó átrendeződése csak a műszaki-technológiai korszakváltás távlati időrendiében képzelhető el. Ezért rövidebb és távlati megoldásokat egyaránt kidolgozunk. A rövidebb — és jobbára már idei — program részint korlátozó, részint közvetlen takarékossági impulzusokat keltő döntések sorából áll. TI ven a már említett intézkedés az esti közvilágításról: döntés született a középületek és a távfűtési rendszer FOTO: KOZAK ALBERT — MTI hőnormáinak szigorításáról; mérsékeltük a villamos energia fűtési felhasználását, egyebek között azzal is, hogy drágultak az energia fogyasztói tarifái; s nem kevésbé fontos, hogy felülvizsgálták az ipari nagyfogyasztók fölhasználását, takarékossági terv készítésére kötelezve e vállalatok vezetőit. A távlati programok sorában alighanem a legfontosabb, hogy — tetemes költséggel bár —, de jobban kiaknázzuk hazai lehetőségeinket. Épül az ország első atomerőműve a Duna melletti Pakson, és kifizetődővé vált szénbányászatunk erőteljesebb fejlesztése is. A hatvanas években, a világirányzatokhoz igazodva, nálunk is előretörtek a szénhidrogének, az olaj és a földgáz — egyszersmind leállítottuk a gyengébb szeneket adó, s különösen költséges bányákat. Ily módon a hazai széntermelés egy évtized alatt húsz százalékkal csökkent, s most a szén adja energiaforrásainknak 23 százalékát. A távlati megoldások élvonalában szerepelnek azok a vállalati programok, amelyek az előállított termékeket immár az energiafelhasználás költségei szerint is rangsorolják. Mostanában készül a népgazdaság következő — hatodik — ötéves terve, s ebben ez a követelmény országosan is, üzemenként is a legfontosabbak között szerepel. Végeredményben a törekvések abban összegezhetők. hogy a gondos, ésszerű gazdálkodás nyomán az ország energiafogyasztásának emelkedése ne haladja meg a nemzeti jövedelem növekedésének mértékét. Utaltunk szerény erőforrásainkra, természetföldrajzi hátrányainkra. Ebből viszont az következik. hogy elsőrendű természeti kincsünk: a találékonyság, a szellemi erőfeszítés, az okosan szervezett munka. Ez az az energiaforrás. amivel energiagazdálkodási gondjainkat is megoldhatjuk. TÁBORI ANDRÁS m r~L □ C i 1 uv_ Érdemes-e magyar vállalatoknak külföldön építeniük, amikor idehaza akkora a hiány építőerőben? Hosszú ideje dúl a vita ebben az ügyben. Már magában a kérdésben benne van az ellentábor véleménye, megerősítve azzal, hogy nem luxus-e építőanyagot, kiváltképpen panelt külföldre autóztatni? A másik álláspontot, az „igen”-t, több, javarészt olyan építész hirdeti, aki már valahol idegenben letette a névjegyét. Ritkán beszélnek róla, de így igaz: a Német Demokratikus Köztársaságban, Cottbusban nem is oly rég avatták fel a magyarok tervezte, új pályaudvart. Haldeslebenben a Sanitärporzellanwerk 40 000 négyzetméteres csarnoka öregbíti a magyar építőipar jó hírét. A drezdai új - áruház is magyar építész műve. A hamburgi kikötőben 300 X100 méteres, könnyűszerkezetű raktárépület mutatja, hogy a magyar ÉMEXPORT és a nyugatnémet Industrie-Bau- Nord jól tudott együttműködni. Sokan ismerik a Német Szövetségi Köztársaságban a Nyugdíjintézetet, ha nem is tudják róla, hogy magyar építész alkotása. És tovább a sor: Pozsony, Ungvár, Moszkva, Bécs, Hyderabad, az algériai Annabad — mind egy-egy érv e vitában. Az építészek közül Takáts Attila mérnököt idézzük, aki a brnói 13 emeletes „magyar szálloda” építését vezette: — Egyértelműen érdemes külföldön építeni. Az indokok: 1. Az itt dolgozó 15, majd 300. majd ismét csak 15 ember a A drezdai Centrum Áruház I 6
