Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-09-08 / 18. szám
SEBŐK ZSIGMOND A vödör és a kút Egy madárka megszomjazott. Közel volt a kút, hát odarepült. Gondolta, kér a vödörtől egy kis vizet. A vödör éppen vízzel telten pihent a kút szélén. — Kérlek, vödör, engedd meg, hogy egy kis vizet ihassam belőled! — kérlelte a madárka. — Megengedem — felelte a vödör leereszkedően. A madárka a vödör szélére repült, és bele-belemártogatta csőrét a vízbe. Belemártotta, kikapta, és boldogan kortyintgatott. Miután a madárka eleget ivott, hálás tekintettel így szólt: — Köszönöm, vödör, a vizet! — Szívesen adtam — felelte kegyesen a vödör. — És kérlek — folytatta a madár —, add át köszönetemet a kútnak is. — Miért a kútnak? — kérdezte kissé bosszankodva a vödör. — Mert hiszen a kút adja a vizet. A vödör elzöldült mérgében. — Hát te azt hiszed, hogy a kút vizét ittad? — kérdezte haragosan. — Bocsáss meg, mindig azt hallottam, hogy a kúté a víz — szabódott a madárka, aki megszeppent kissé a vödör haragjától. — Rosszul hallottad — sziszegte a vödör. — A vizet az emberek és az állatok nekem köszönhetik, nem a kútnak. Aki nem vak, láthatja, hogy tőlem kapja, nem a kúttól. Én vagyok a víz forrása, nem a kút. Elhiszed-e most már, te oktalan madárka? — rivalltrá a kis szárnyasra. A madár ijedten elrepült, és távozóban kiáltott vissza: — Elhiszem, vödör, ha te mondod. A vödör pedig még gőgösebben és méltóságosabban terpeszkedett a kút szélén. A kút jó ideje türelmesen KASS JANOS RAJZA hallgatta a vödör dicsekedését, mert az nemcsak a madárkának dicsekedett, hanem a gulyának, a ménesnek, a nyájnak is. Mondom, a kút, mint minden bölcs, türelmes volt, de egyszer mégis elszakadt türelmének a fonala. — Hát majd meglátom, mire mégy nélkülem! — gondolta. Ezzel kapta magát a kút, és elapadt. Nemsokára ismét útba ejtette a madárka a kutat. — Itt van az a vödör, amelynek több a vize, mint a kútnak, kérjünk csak megint tőle! — gondolta. Ezzel a kúthoz repült. — Vödör, kérlek, adj egy kis vizet! A vödör zavartan hümmögött: — Hm, hm. Most itta meg vizemet a tehéncsorda, de majd mindjárt hozok! Ezzel lesietett a kút fenekére. és ott suttogva könyörgött: — Kérlek, öreg, tölts tele még egyszer vízzel, mert ha üresen bocsátasz fel, csúfot vallók a madárka előtt! A kút feleletre sem méltatta a vödröt, süket maradt minden esdeklésre. A vödör anynyira restelkedett, hogy fel se akart többé szállni a kútból. Aztán eszébe jutott valami, és felemelkedett. — Most nem adhatok, madárkám innivalót, mert nem találom a vizeshordóm csapját, nem ereszthetek vizet. Ezt mondta a vödör, de már nem olyan gőgös hangon, mint ahogy annak előtte beszélt. A madárka nem hitte ugyan el a vödör meséjét, de úgy tett, mintha elhinné, és tovarepült. Nem úgy a ló. Azt sem hitte el, hogy elveszett a csap, és csúfondárosan nyerítéssel azt felelte.: — Mindig azt hirdetted, vödör barátom, hogy te adod a vizet, nem a kút. Hát miért vesztetted el éppen akkor a csapot, amikor a kút kiapadt? A juh is megvetően bégetett: — Akkor dicsekszik a vödör, mikor tele a kút! Weöres Sándor Galagonya Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája. Zúg a tüske, szél szalad ide-oda, reszket a galagonya magába. Hogyha a Hold rá fátylat ereszt: lánnyá válik, sírni kezd. Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája. Ballada a három falevélről Lehullott a három falevél észrevétlen az őszi ágról. És jött a szél, a messzi szél, egy messzi, másik, új világból — Elröpült három falevél Az egyik magasba vágyott: talált a felhők közt új világot, emelte, emelte a szél. A másik rohanni vágyott: magasba hágott és mélybe szállott, sodorta, sodorta a szél. Harmadik szédülni vágyott: szemét lehunyta, semmit se látott, kavarta, kavarta a szél. Lobogott három falevél Lehullott három falevél tehetetlenül a világból Ott lenn a sár, fekete, mély — ki emel fel az őszi sárból, ti szegény három falevél? SZÁMJÁTÉK Csoportosítsátok át az ábrába irt számokat úgy, hogy minden vízszintes és függőleges sor, valamint a két átlós sor számainak összege 150—150 legyen! 95 n 08 U OS 9Z 0Z 90 n :soifójSeiM ZALA JÓZSEF 26
