Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-13 / 1. szám
ÁGH ISTVÁN A gyerek disznóölésről álmodik Milyen jó volna álmodni a hajnali pörzsölésről! A készülődés izgalma elmaradhatna. Van-e bors, majoránna, pirospaprika, só, rizs, hurkába való sült tészta? Elmaradhatna a disznó megölése is, mikor négy erős férfi a kukoricával kicsalogatott hízót ledönti a kés elé és anyám a spriccelő vér alá rakja a tálat, fakanállal keveri, hogy darabossá ne alvadjon a hidegben. Kimaradhatna a disznó fölbontása is, mert mikor a belekhez értek, mindig befogott orral szoktam elszaladni, ugyanígy a bélpucolás is elmaradhatna, mikor az asszonyok fölfújják a beleket fehéren kunkorodóvá, hogy meglássák, hol van még tisztítani való rajta. Az álom pörzsöléssel kezdődhetne, nem petróleumos pörzsölővel, hanem szalmával. Az az igazi. A hajnali dérben a keleten ragyogó hajnalcsillagtól nyugatra, a tágas szérűn lobogna az arcmelegítő szalmamáglya. Lobogna oldalt megdőlve a a szélben, amely csak annyira erős, hogy a tűz még jobban éledjen és eloltsa a magasban a sziporkákat. A pörzsölés különös szaga, már majdnem illata terjengene a hideg levegőben, lélegzetünk fehér bokrai közt. A kutya ott hasalna hátunk mögött, várná a lehúzott disznókörmöket, míg kihűlnek szája alatt. Én megkapnám ropogós farkát, mert az mindig a gyereké. Kapnék egy tompa élű kést is, a szalma és sörtehamuból hadd sárguljon ki a sárgáspiros bőr, olyan, mint az érett télikörte. Üjabb szalmáért szaladnék, tolnám üresen a talicskát és húznám megterhelve. Aranyba öntenénk a hízót, a szalma- és szőrhamut marokba fogott szalmával csutakolnánk. Aztán újra vakarnánk a késsel, aztán a két bakra fektetett kocsiszínkapura emelnénk és forró vízzel mosnánk, csutakolnánk, vakarnánk még aranyabbra. Nézném, ahogy a böllér késével kikanyarítják a sonkákat, a forgócsont szivárványos bütykét kifejtené íves mozdulatokkal, az /ezüstös szivárványt a hús bordó, élénkpiros és kékes szivárványából. Mondtam, a további boncolásról nem álmodnék. De arról igen, mikor a hűlő húsokat eregetem a darálóba. Valami furcsa berregést, köszörűhangot, csikorgást hallanék, s olyan cikákolást, mint mikor valaki egyszerre nyeli le a palacsintát, a fejét hátra hajtja, a palacsinta végét összecsípi hüvelyk- és mutatóujjával, s magasból az egészet szájába engedi. Mert a disznóölés napján a munka is ünnep lenne. Majdnem olyan, mint az evés. A kolbásztöltő ember boldogan erőlködik, én tűszúrásom apró lyukain át pici pukkanásokkal eregetném a levegőt, mely a hús és az átlátszó héj közé szorult. Az asszonyok főznék a májas és véres hurkának valót, s külön a disznósajtba való szívet, bőrkét, szalonnás fejhúst a másik kondérban. &ZÖNYI GYULA GRAFIKÁJA így telne el a nap a munka boldogságában. így telne el a nap a sokféle ízek boldogságában is. Anyám reggelire pirítaná a májat. Mert a dolga olyan sok, krumplit nem főzne hozzá, dús, sűrű. sötétbarna szaftban tálalná elénk. Az első falat még keserű, nagyobb darab kenyeret kíván. Nem a héját, hanem a szivacsos belsejét, mert a kenyérbél üregeibe zárja az erőszakos ízeket, de a száj üreget édeskés zamattal tölti meg, a nyerset magával rántja, a finomat fönt hagyja még az utolsó falatig. Minden nyelés újabb fogadást készít elő, s egyre ízletesebbé teszi az újabbakat, s mire villánkat a kenyérhéjba bökjük, hogy a héj másik, puha oldalával kitörölgessük a tányért, szentül hisszük, hogy a világ legjobb reggelijét fejeztük be. Délre pecsenye kerülne az asztalra krumplival és savanyúsággal. Akinek még kedve tartja, ehetne a reggeli pirított májból is. A sült húsban a hízó életereje érződik. Hasonlót a hentesüzletekben nem vehetnénk, az étteremben nem rendelhetnénk. Ügy enném, hogy húsához hozzátenném a zsírosát. így lenne fölséges zamat a számban. Almomban mindenkit megkínálnék belőle. Megtudhatnák. amit most el sem tudok mondani, micsoda ebédet ehetnének disznóölés napján. És elérkezne az igaz ünnep, a disznótoros vacsora. A leves erős és éhséget támaszt. Utána már hozhatják a májas és véres hurkákat, jöhetnek pezsegve, fortyogva, tepsihez feketedve, kinyílva a kés után, mikor feszességük a késtől fölszabadul, nagyot ugranak, majdnem fölbukfenceznek a zsírban. A hurkához kepest a sült kolbász szelíd. Nem álmodnék a másnapi zsírsütés nehéz szagáról, de reggelire a vesevelőt megenném, melynek olyan az íze, amit megint nem tudok elmondani. Talán mintha valami nagyon nehezet, és mintha valami nagyon könnyűt tartanék a nyelvemen. Meghívnék minden embert, döntse el mindenki magának, milyen is a vesevelő. Meg a töpörtyű hordós káposztával! Aki frissében eszi, amikor még párolog, de nem égeti a száját, az megtudhatja, miért jött a világra. A disznóölés talán az év legnagyobb ünnepe lenne, de inkább csöndes, jó érzésű álom. Kitelelhetünk. Van kenyerünk, borunk, húsunk, békességünk. Játszhatunk, pihenhetünk a farsangon át tavaszig, mikor fehér virággal ébreszt a cseresznyefa. 18
