Magyar Hírek, 1979 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1979-03-24 / 6. szám

Telt ház volt. Sokan álltak, néhányan a földön ültek, s így is akadtak _ jócskán, akik kívül rekedtek. Mindez nem egy kisstadionbeli popkoncerten, hanem a szombathelyi Bartók-teremben. A plakát Péczely Sarolta dalestjét hirdette. A hangverseny valódi, meleg sikert és őszinte ünneplést hozott az előadónak. Azért hangsúlyozom az „őszintét”, mert a hallgatóság — a kevés szakmabelitől eltekintve — nem tudta, hogy akinek tapsol, az Kodály Zoltánná.

— Magyarországi bemutatkozó koncertjét hét év tanulás előzte meg. A Német Demokratikus Köztársaságban. Miért éppen Dagmar Freinwald-Lange tanárnőt választotta oktatójául?

— A válasz egyszerű: kitűnő tanár. Véletlenül ismerkedtünk össze. Láttam őt tanítani, s úgy döntöttem, utánautazom Berlinbe. Nem sokkal azelőtt kezdtem foglalkozni énekléssel, első tanárnőmre ma is nagy szeretettel gondolok. S hogy mégis külföldre utaztam, abban nagy szerepe volt, hogy ott nyugodtan, minden más gondtól elszakadva készülhettem. Ez az egyetlen, amit itthon soha nem kaphattam volna meg: a tanuló idők nyugalmát.

— Későn, huszonéves fejjel kezdett új pálya építéséhez ...

— Világéletemben énekelgettem, de nem árultam el különleges hangi adottságokat, igy hát, amikor úgy döntöttem, énekes akarok lenni, ki se mertem ejteni senki előtt a vágyamat. Először is meg kellett szereznem a hangomat — a munkaeszközömet — az énekléshez. Olyan ez, mint amikor egy szobrásznak először ki kell bányásznia a követ, amelyből meg akarja faragni élete művét.

— ön korábban már járt a Zeneművészeti Főiskolára.

— Kétszer is. Először érettségi után. Karvezető szakra jártam másfél évig, tehát míg férjhez mentem. Akkor ugyan abbahagytam a hivatalos tanulmányokat, de 1967-ben visszatértem a főiskolára. Azt hittem, hogy az ember kétszer is beléphet ugyanabba a folyóba. Azonban akkor már nem azt kaptam a főiskolá-Kodólyné Péczely Sarolta

FOTÓ: VÁMOS LÁSZLÓ

MEGTANULNI A DALOK LELKÉT

tói, amit Ikerestem, pontosabban: már nem azt kerestem, amit kaphattam. Valami másra vágytam. Koncentrált munkára, erőfeszítésre. Kodály mellett ahhoz szoktam, hogy mindig olyasmit akarjak elérni, amit nagyon nehéz, majdnem lehetetlen. Így aztán egy ideig kerestem az utam. Foglalkoztam az iskolai énektanítás gondjaival, de vonzott a pszichológia is, sok könyvet olvastam e tárgyban. Közben nyelveket tanultam és elmerültem a francia költők világában. Aztán egyszerc-sak úgy éreztem, nincs miért tovább kutatnom — az éneklés a végcél.

— A_ Kodály név Magyarországon — de a világon mindenütt — fogalom. Szeretet, tisztelet, megbecsülés övezi, ön mégis lánynevén lépett pódiumra.

— Ha pódiumra lépek, akkor saját magamat, mint énekest kell vállalnom. Nem akarom felhasználni a Kodály nevet arra, hogy

más szemmel nézzenek, más füllel hallgassanak.

— Koncertje első felét Kodálydaloknak szentelte.

— Ez nagy felelősséget rótt rám, de nem tudtam lemondani róluk. Nagyon szeretem őket. Otthon, édesanyám mindig ezeket a feldolgozásokat énekelte, tehát a szó igazi értelmében, a bölcsőtől kezdve ezeknek a daloknak a világában cseperedtem fel. Oly közel állnak hozzám, hogy még azt a nagyon természetes szorongást is fel tudták oldani bennem, amely el kellett, hogy töltsön, ha Kodály-dalokat énekelek.

— Nem hiszem, hogy szorongania kéne, hiszen, ha valaki tudja, hogyan kell Kodály-dalokat énekelni, hát ön az.

— Nem tartom magam szaktekintélynek. Sose is tudtam volna másnak előírni, hogy egy dalt így vagy úgy kell énekelni, mert „én csak tudom, hiszen Kodály mellett élhettem”. Nem. Pontosan úgy közeledem hozzájuk, mint bárki más, aki megpróbálja megtalálni a dalok lelkét. Ha ebben a Kodály mellett töltött évek segítségemre vannak, az az én szerencsém, de semmiképp sem jogosít fel, hogy azt higgyem, az az autentikus, ahogyan én éneklem a dalokat. Ez csupán a felfogásom róluk, amit magam vállalok.

— Tudjuk milyen tevékeny szerepet vállalt Kodály szellemi hagyatékának ápolásában. Részt vesz a Kodály-társaságok, szemináriumok munkájában, iskolai Kodály-köröket karol fel, rengeteg időt és energiát áldoz az önként vállalt misszióra. A frissen választott életforma, a koncertezés mellett vajon jut-e erő mindezek folytatására?

— Nyilván, a jövőben gyakrabban kényszerülök választásra. Kevesebb lesz az életemben, amit társadalmi szereplésnek neveznek, megcsappannak a külsőségekben lemérhető, látványos cselekedetek. De természetes, hogy ha valamit tennem kell, azt ezután is megteszem. Mindkét tevékenységem egész embert kíván, mindkettőben el kell merülnöm, ha jól akarom csinálni.

— Kodályné milyen terveket melenget magában?

— Egy sereg dolog vár rám. A századik születésnapra szeretnék múzeumot berendezni közös lakásunkból, esetleg archívummal kiegészítve, de tervezem egy levelezési gyűjtemény kiadását is, amelyet persze nem én szerkesztek, de az előkészületekben részt veszek. Ilyen és ehhez hasonló tervek megvalósításával foglalkozom.

— És Péczely Sarolta?

— Az elkövetkezendő évben már sokat leszek a Német Demokratikus Köztársaságban, tanulni fogok. Mivel ott hivatalosan elvégeztem a főiskolát, s egy tanári vizsgám még hátra van, hamarosan át kell esnem ezen is. Emellett olyan sokat leszek itthon, amennyit csak tudok. És persze szeretnék minél többet és minél jobban énekelni.

B. E.

21