Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-12-30 / 26. szám
Bujdosó nyelvemlékeink A FEHÉRVÁRRA VEZETŐ HADIÚT Budapesttől Győrön át száznegyvennégy kilométerre van Pannonhalma, s a fővároshoz valamivel közelebb Tihany és a Tihanyi-félsziget. Ehhez a két helységhez kötődik a háromezer évvel ezelőtt kialakult magyar nyelvnek eredeti kéziratban fennmaradt legrégibb szórványemléke és ebben első, írásban megőrzött ősi mondattöredékünk. A pannonhalmi bencés főapátságot királyságának második esztendejében, 1001-ben alapította István, az első magyar király. A tihanyi bencés apátságot pedig ötvennégy évre rá, uralkodásának nyolcadik esztendejében, 1055-ben I. András király. A tihanyi apátság alapítását közlő királyi oklevél, a Tihanyi alapítólevél nemcsak a magyar nyelv múltjának nagy értéke, hanem legősibb nyelvemléke a finnugor nyelvcsalád népeinek is. Az alapítólevelet napjainkban Pannonhalmán őrzik. A bencés főapátság, benne az 1225-ből való templom és rendház, a négyszáz Árpádkori oklevelet számláló levéltár és a háromszázezer kötetes könyvtár a síkságból hirtelen kiemelkedő, messziről látszó magaslaton áll. Ezen a magaslaton már 996-ban elkezdődött az építkezés. Az épületrengeteg egyes falai egyidősek Magyarországgal. A bencés rendház egyik folyosóján két zárt vasajtó áll egymás előtt. Az egyik zár kulcsát az állam, a Győri Állami Levéltár, a másikét az egyház, a bencés rend őrzi. Kinyílik a vasajtó, s a küszöbön át belépve két magas mennyezetű, de szűk helyiséget látunk. A bejárattal szemközti falon jól láthatóan két felirat olvasható: Itt élnek a holtak. És a némák beszélnek. Az egyik fal mellett páncélszekrény áll. Fölnyitják a páncélajtókat, s a szekrényből súlyos, aranyozott rámában kiemelik a Tihanyi alapítólevél eredeti kéziratát, a sárga színű, töredezett, birkabőrhártyából összevarrt kéziratlapot. Az alapító oklevél, amely a hajtogatástól helyenként fölrepedt, latin nyelvű. A betűk tisztán kivehetők. A magas udvari méltóság, az alapítólevél főpapi fogalmazója kilencszázhuszonkét évvel ezelőtt valószínűleg a korabeli tintát, a cserfagubacs sötét levét használva rótta hártyalapra a sorokat. A fogalmazó sorvezetőt is használhatott, erre vallanak az oklevél, mély, de már fakuló csíkjai. Az 1055-ben kelt latin okirat, amelyet Andreas rex (András király) látott el kézjegyével. bencés apátság alapítását rendeli el. Az új bencés apátságot Tichonban (Tihanyban), a Tihanyi-félszigeten állítják fel. Az oklevél fölsorolja, hogy az alapító király milyen királyi birtokot, birtokrészeket adományoz a bencéseknek az apátság fenntartásához és működéséhez, és hány személyt, milyen szolgáló népeket rendel ki a szolgálatukra. A királyi adománylevél sok más közt húsz szőlőmívelőt, tíz halászt, öt lovászt, három csordást, három juhászt, két kanászt, s még két méhészt is említ. A bencés kolostor szolgálatára adományoz a király két szakácsot, két vargát, két ácsot, ötvöst, molnárt, tímárt, s mosásra, konyhai munkák végzésére parasztasszonyokat, parasztlányokat. I. András méneseiből évenként ötven csikót fognak jut-RUFEY PÉTER több mint két evtizede járja a vila got, az országot, könyvtárakat, kézirattárakat, Erdélyt, Bécset, Szlovákiát, Párizst, írói szülőházakat, páncélszekrényekben őrzött ősi kéziratokat bújva, hogy egybegyűjtse, megírja a magyar nyelvemlékek bujdosását, a magyar írásbeliség századait. Hogyan került első ismert versünk, az Ómagyar Mória-siralom kézirata Belgiumba? Hol rejtekeztek évszázadokig Bolassi Bálint elveszettnek hitt szerelmes versei? Hogyan vált majdnem temetési szemfedővé Petőfi Sándor írói szerződése Amerikában? Miként mentették meg a második világháború romjai közt Madách Imre Tragédiájának a kéziratát? Ki fedezte föl az ősi székely rovásírást egy konstantinápolyi istálló falán, s hogyan kerültek tömegsírba Radnóti Miklós versei, a XX. századi magyar líra legtragikusabb kéziratai? Errői beszél és még sok minden másról szól a BUJDOSÓ NYELVEMLÉKEINK, anyanyelvűnk regényes élettörténete, amely a budapesti Móra könyvkiadónál jelent meg. A szerző a Magyar Hírek megszabott oldalterjedelméhez igazította, rövidítette könyvét, amelyet folytatásokban közlünk. tatni a tihanyi bencéseiknek. A latin nyelvű oklevél fölsorolja azokat a birtokdarabokat is, amelyeket a királyi kegy juttatott a bencés rendnek. Az adományföld nem egyetlen birtokból állt. Tizennyolc különböző helyen voltak azok a szántóföldek, legelők, szőlők, gyümölcsösök, vásárok, révek, halászhelyek, amelyek — vagy amelyeknek a haszna — a tihanyi apátság tulajdonába kerültek Egyik birtokrészük Tolna megyében volt, mégpedig a Fehérvárra, a Székesfehérvárra vezető hadiút közelében. Az oklevél közli az egyes birtokrészek határát — így került a Tihanyi alapítólevélbe számos földrajzi név —, és megjelöl, megnevez még egyes fákat, bokrokat is. Ebben a korban, a XI. század Magyarországán az írásos nyelv nem a magyar, hanem a latin volt. Magyarul beszéltek, de latinul írtak, azon a nyelven, amely a keresztség fölvételével, a kereszténység térhódításával nyomult előre. Az írás kizárólag az egyházi férfiak tudománya volt. A latin nyelvű alapítólevelet fogalmazó magas egyházi méltóság számos helynevet, szót nem latinul, hanem magyarul írt az oklevélbe. A helynevek, hatámevek, fa-, bokor-, szőlőnevek magyar nyelvű beiktatása a föltevés szerint jogi szempontból volt fontos. El akarták kerülni, hogy a magyarul többféleképpen értelmezhető latin helymegjelölés később birtokvitára adjon alkalmat. A magyar helyneveket már nem kellett magyarra „lefordítani”, azok önmagukért beszéltek. Az oklevél latin szavainak a sűrűjéből szerényen világítanak elő az ómagyar helynevek, szók, ragok, képzők — csaknem, száz ségi magyar szó. Tudtunkra adják, hogy itt voltak már közel ezer éve is. Ott éltek az emberek ajkán, s létezni, tovább élni akarva bekéredzkedtek idegen nyelvű szövegek ajtai mögé. Bolatin — ez volt a mai Balaton régies magyar neve. Fűk — Siófok. Thelene — Tolna. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, amely szavaink első írásos előfordulását, szavaink eredetét, múltját beszéli el, megjegyzi, hogy körte szavunk kurtuel alakban először a Tihanyi alapítólevélben fordult elő. Kurtuel? A XI. századi magyar nyelvben egy-egy betűnek számos hangértéke volt, s u-val jelölték a v hangot is. Az etimológiai szótár elbeszéli, hogy a körtét körívéi, kertvél, körtvélynek neveztük, s ezekből csak a XVIII. században lett körte. A sár feu Sárfőt jelentett. A kues kút köves kutat. Az alapítólevél szerzője — nehogy később vita tárgya lehessen ez a határrész? — a köves kutat is magyarul írta be. S azt a monarau bukureát is, amelynek régi magyar nyelven, az alapítólevél keletkezése idején mogyoróbokor értelme volt. A mogyoró, mogyoróbokor szavunk is a Tihanyi alapítólevélben fordult elő először leírva. A Tihanyi alapítólevél egyik sorában egyszerre több ismerős szó bukkan elő: egymás mellett hat régi magyar szó. Az anyanyelvtől eltérő, idegen latin szókkal azt kellett volna megfogalmaznia a király főpapi írnokának, hogy a bencéseknek ajándékozott egyik földrész a Székesfehérvárra vezető hadiútig terjed. Ült az egyházi méltóság — Miklós püspök? bencés szerzetes? királyi szolgálatban álló lelkész? — a sárga hártyalap fölé hajolva, és a határrészt a környező latin szövegen belül ómagyar nyelven írta be: feheruuaru reá meneh hodu utu reá — a Fehérvárra menő hadiútra! Ilyen ősi mondatokból, töredékekből, mai nyelvünkkel már nehezen forgatható régies szókból, e furcsának tűnő kettős —,uu — magánhangzókból, köves kutakból, mogyoróbokrokból. régi oklevelek latinjának homályos réseiből bukkan elénk az a magyar nyelv, amelyet itthon és a nagyvilágban tizenötmillió ember beszél. Az ismeretlen nevű és életű szerző hártyalapra vetett soraival kezdődött el a magyar nyelv írásos élettörténete. Voltak — talán még vannak is — ennél régebbi szórvány nyelvemlékeink. „Belviszályok, háborúk, rablások, tűzvész, könnyelmű őrzés miatt sok becses kézirat elpusztult, sok elnyűtt a folytonos használatban” — írta Horváth János irodalomtörténész. „Nagyon sok feltáratlan, ismeretlen, föl nem kutatott ómagyar nyelvi emlék lehet kelet-franciaországi, bajorországi, ausztriai kolostorokban. Ha meg tudnánk egyszer szervezni e kolostorok átkutatását, akkor sok mindent találhatnánk” — mondotta az első magyar anyanyelvi konferencián Bárczi Géza. Az őrző oltalom vagy csak a véletlen szerencse mentette meg hosszú évszázadokon át a Tihanyi alapítólevelet? Több mint kilencszáz év óta mindig a birtokunkban volt. Az ősi oklevelet őrző Pannonhalmán a második világháború végén nemzetközi vöröskeresztes kórházat rendeztek be. Vörös kereszteket festettek az épületek tetőire; a repülőgépek nem bombázták Pannonhalmát. A magyar / nyelv bölcsőjét őrző hártyalap érintetlen maradt. RUFFY PÉTER 14
