Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-12-02 / 24. szám
Stefi és Eszter Tízéves a Milánói Magyar Klub A MALÉV 410-es járatának kapitánya puhán tette le a hatalmas gépet Milánó repülőterének betonjára. Még egy negyed óra, s kint állunk a várócsarnok előtt, ismeretlen-ismerős milánóiak, magyarok és olasz hozzátartozóik gyűrűjében. „Mi újság Pesten?” „Kellemes volt-e az utazás?” „Hát az időjárás, hideg van-a odahaza?” — Záporoznak a kérdések, alig győzünk felelni. Villan a fényképezőgép vakuja . .. Gyorsan, csak egy pillanatra, álljunk meg... Jó, már kész is a felvétel. Segítő kezek szabadkozásunk ellenére, megragadják a csomagokat. Mások ölelgetnek, belénk karolnak. Gyerünk a kocsikhoz. Megérkeztünk. Barátok közé. * Este fél kilencre hirdette meg a Milánói Magyar Klub vezetősége a műsor kezdetét. Nyolc óra után a Serbelloni palota gyönyörű barokk termében már minden hely foglalt. Mire elkezdődött az előadás, pótszékeket kellett betenni, de kétoldalt még a falak mentén is álltak. Komornik Ilonka, a Magyarok Világszövetségének főmunkatársa köszöntötte a tízéves jubileumát ünneplő Milánói Magyar Klubot, majd átadta az MVSZ hímzett piros-fehér-zöld zászlaját a klub vezetőjének, Tóth Eszternek. Ezután Dévai Nagy Kamilla népdalénekes, „A népművészet ifjú mestere” és Maros Gábor színművész, a Fővárosi Operettszínház tagja lépett dobogóra. Másfél órás műsorukban a virágénekektől és népballadáktól kezdve, Petőfin, Adyn és József Attilán át Radnóti Miklósig és Tóth Árpádig költészetünk gyöngyszemeit adták elő versben és dalban. Dévai Nagy Kamilla hol szenvedélyes és magávalragadó, hol lírai, máskor vidám előadásmódja lebilincselte a közönséget. Maros Gábor kulturált, mélyen érző versmondása, tiszta szép magyar beszéde és kellemes énekhangja igen nagy tetszést keltett. Mindketten fergeteges sikert arattak. A közönség nem is engedte le őket a színpadról, míg ráadást nem adtak. Ha a versek vagy dalok szövegét az olasz férjek vagy hozzátartozók nem is értették meg — hangulatukat megérezték. És vörösre tapsolták tenyerüket. Pedig az olasz közönség igényes, nem egykönnyen fogadja szívébe az előadóművészt. S a milánói magyarok? Ök bepárásodott szemmel mondtak köszönetét a műsor után a kis fogadás alkalmából a művészeknek. Volt, aki már tört magyarsággal szólt, hisz 40 vagy 50 éve él Olaszországban. Mások hibátlanul fejezték ki gondolatukat, talán egy-egy szó hangsúlya sikerült picit olaszosra. Szorongatták kezünket, öszszecsendültek a poharak, egymás után hangzottak el a köszöntők. Aztán megszólalt a tánczene — igaz, csak magnóról —, de a fiatalabb (és a kevésbé fiatal) korosztály vígan forgott a parketten. A barokk festmények hölgyei megértőén mosolyogtak a falakról. Coperchini Stefi néni már 42 évvel ezelőtt jött fivéréhez Olaszországba. Nagyocska lány lehetett már, mert egy évre rá mindörökre meghódította egy olasz fiú — Dante — szívét. De Stefi — a nénit akár el is hagyhatnám — ma is fiatal. Nem fogott rajta sem a háború, sem a bujkálás a fasiszták elől, semmilyen megpróbáltatás. Fiatal lélekben, tettrekészségben, tenniakarásban. A belülről fakadó derű, humora, minden iránt fogékony, érdeklődő szelleme ma is fiatalossá teszi. Férje, Dante, nem beszél magyarul, de gyanítom, titokban mindent megért. S megérti Stefi néni aktivitását, kezdeményező készségét is. „Klubra volt szükségünk, hogy megtarthassuk magyarságunkat és ápolhassuk a magyar beszédet, itt Itáliában, ahol a férjeknek nem akaródzik megtanulni nyelvünket” — mondja. „Csináljunk klubot” — hangoztatta mindenütt, s hangya szorgalommal gyűjtötte éveken át a milánói magyarok címét, míg összegyűlt annyi név, hogy megalakulhatott az egyesület. És hetente összejöttek, hogy egymással magyarul beszélgessenek, hogy ne felejtsék el anyanyelvűket, hogy olasz földön is. mely új hazájuk lett, megmaradjanak magyarnak. A fiatal Tóth Eszter öt éve él férjével Milánóban. Két éve vette át Stefi nénitől a klub elnökségét. Az utóbbi esztendőkben Ámor minden bizonnyal jó munkát végzett: az olasz fiatalemberek közül sokan választottak maguknak magyar lányt feleségnek. Megnőtt Milánóban a magyar fiatalasszonyok száma. A 250 tagnak több mint a fele ifjú feleség. A klubhelyiség ma az a biztos pont, ahol péntekenként találkoznak, bár az is igaz. hogy sokszor nincs kire hagyniuk otthon a gyereket. Eszter azonban fáradhatatlan, ötleteinek tárháza nagy. Munka miatt nem tudnak eljönni pénteken a klubba? — Tartsunk hát nyitva szombaton is! És vonzó programokat kell szervezni, legalább havonta! Novemberben például Krúdy estet tartanak, amelyen dr. Síkos Anna, a milánói egyetem magyar tanára mond beszédet és olvas fel egy novellát. A decemberi karácsonyest a gyerekeké, de farsangkor a felnőtteknek rendeznek táncmulatságot. Márciusban az Ambrosiana könyvtárban megkoszorúzzák Petőfi szobrát, s ha beköszönt a jó idő: közösen kirándulnak valahová. Eszter a kultúráról sem feledkezik meg: lesz filmvetítés, meg kiállítás is a klubban. Nemrég például a Pármában élő Fodor Éva festőművésznő állította ki képeit, a modenai Puppi Adrianna pedig szőtteseit. Vannak lemezeik és egy kis könyvtáruk is. Eszter szerint azonban nagyon kevés kötet képviseli a mai magyar irodalmat. Arca elborul, amikor a kisgyerekekről esik szó. Mert bizony a legifjabb korosztály alig tud magyarul. Az anyukáknak, a munka mellett, nemigen van idejük rá, hogy magyarra tanítsák a gyerekeket. De ez év végétől, egy Megérkezés után a milánói repülőtéren: Dévai Nagy Kamilla, Maros Gábor, Coperchini Dantené és Tóth Eszter Adametz Imre felv. kisebb csoportnak megindítják a szervezett oktatást a klubban. Bíznak benne, hogy a jó példa sok követőre talál. Stefi néni átadta a stafétabotot Eszternek. De aktivitásával nagy segítséget nyújt ma is a fiataloknak, akárcsak a többi „öreg”: Szőts Albert, Novák Richárd, Kaiblinger Gyula és még sokan mások. Láttuk, tapasztaltuk, az idősebbek és a fiatalok, vállvetve, lelkesen dolgoznak, hogy olasz hazájuk jó polgáraiként is megmaradjanak magyarnak, s ottani hozzátartozóikkal, barátaikkal megismertessék az itteni kultúrát, a mai magyar valóságot, szépülő, fejlődő életünket. I .énárt György MAGYAROK MÄCONBAN M. Émile Magnien, a mäconi Lamartine Múzeum tudós igazgatója nemcsak körülvitt a gazdag emléktárral büszkélkedő termekben, hanem vaskos munkáját is nekem adta a város és a vidék történetéről. Ebből tudtam meg. hogy portyázó őseink 937-ben ezen a szép francia tájon is végigszáguldottak — nem éppen kellemes emlekeket hagyva maguk után. Az a magyar „megszállás” viszont amelyben a negyvenezer lakosú, pompás fekvésű Saóneparti város 1978 októberében részesült, reméljük, kellemesebb és gyümölcsözőbb lesz. A helyi művelődési központ serény igazgatója, Guy Foissy drámaíró nyilván azért választotta éppen Magyarországot ennek az évadnyitó hónapnak a „céltáblájául”, mert nem felejtette el; mielőtt most végre Párizsban is sikeres szerző lett, előbb a Dunaparton jelent meg kötete, s nálunk sugározta a tévé és a rádió modern ihletésű egyfelvonásosait. OCTOBRE HONGROIS feliratú transzparensek a város utcáin, magyar rendezvényeket hirdető plakátok a falakon — valóban fergeteges volt ez a magyar „lerohanás”, amelynek szellemi hadműveleteit az ultramodern Centre d'Action Culturelle nevű közművelődési központból irányította Foissy, harminc munkatársával. Itt rendezték a kiállításokat, itt hangzott el néhány előadás, de a magyar események kiterjedtek a város akadémiájára, könyvtárára, zenedéjére, s környék ifjúsági házaira is. ZENE A legkönnyebb „behatolási terület” természetesen a. magyar muzsika, hiszen Bartók és Kodály ma már Franciaországban is „tömegcikk”. „Támadásunk” ezen a téren is széles kiterjedésű volt: nem csak a Rajkó-zenekar aratott óriási sikert a Művelődési Központ majdnem ezer férőhelyes nagytermében, nem csak Adorján Gyula és Patrícia műkedvelő Csárdás-együttese lépett fel eredményesen a flacéi ifjúsági házban, hanem Agay Karola és Szendrey-Karper László klasszikus estje is sok zenekedvelőt Sajtófogadás Maconban. vonzott. Külön érdekességet jelentett a zenei rendezvények sorában az az előadás, amelyet J. C. Amiot, a helyi zenede igazgatója tartott a magyar muzsikáról és a Kodály-módszerről. Ez a lelkes francia muzsikus, aki Kecskeméten ismerkedett meg zenepedagógiánkkal, elhatározta: megkísérli e módszer bevezetését Maconban is. KÉPZŐMŰVÉSZET A művelődési központban a máconiak megcsodálhatták a mai magyar szőnyegszövők művészetét, többek közt Pécsi László textiltérképeit, a Párizsban kiadott Ady-album lapjait, néhány Franciaországban élő magyar festő (Kádár József, Székely Vera, Stein Anna) műveit Badacsonyi Sándor, Banga Ferenc, Bállá Margit és mások grafikai munkáit. FILMMŰVÉSZET A magyar napokat film-weekend zárta, melynek során Mészáros Márta ők ketten, Kovács András Hideg napok és Sára Sándor Fel-feldobott kő című filmjét vetítették. A rendezők szándékosan nem folyamodtak Jancsó és Makk műveihez, mert úgy vélték: őket többé-kevésbé ismerik. A filmvetítéseken kívül még filmtörténeti és filmplakát-kiállítás is hozzájárult ahhoz, hogy a franciák megismerjék filmművészetünket. TÖRTÉNELEM ÉS IRODALOM A zene, a film és a képzőművészet aránylag könnyű „támadási” felületet nyújt a mai magyar portyának. Nehezebb a helyzet azon a területen, amelyen a nyelv nagy akadályt jelent. Ezt hangsúlyozta e sorok írója azokon az előadásokon, amelyeken a hazai francia művelődésről, a fordításokról és könyvkiadásról beszélt a Lamartine gimnázium, illetve a Saint-Exupéry kollégium növendékeinek. továbbá a városi könyvtárban megjelent kíváncsiaknak. Mácon és Magyarország között van azonban egy nagyszerű híd: Lamartine. A város ma is lelkes kultuszszál adózik nagy szülöttének, s így természetes volt, hogy az 1805-ben alapított helyi akadémián a nagy demokrata államférfi és kiváló romantikus költő magyar kapcsolatairól, az 1848. március 15-én a párizsi Városháza elé vonuló magyarokról és Dr. Mandl Lajos orvos-újságíró küldetéséről szóltam előadásomban, amelynek főbb részeit a szomszéd Clunyben is felolvastam. Ezen a helyen, ahol a középkor nagy bencés-apátsága állt, szólnom kellett azonban arról a szoros kapcsolatról is, amely ezt a nagyhírű katolikus központot István királyhoz és az egész magyar középkorhoz fűzte (itteni előadásomról a díjoni rádió is beszámolt.) * * * Nem tudtam felsorolni minden eseményt, így például azt a fontos rendezvényt, amelyen Tímár János professzor és Eric Thévenon beszélt a magyar tervgazdálkodásról, valamint azt a sok „járulékos” megmozdulást (fogadások, kisipari kiállítások, borkóstolók stb.), amelyek még színesebbé tették ezt az eseménysorozatot. Amikor Lamartine, a győztes februári forradalom után megköszönte a Hugó Károly, Dobsa Lajos és Garay Antal vezette küldöttség tisztelgését, így zárta történelmi jelentőségű szónoklatát : — Amikor visszatérnek szép hazájukba, mondják meg neki, hogy annyi a francia barátja, ahány polgár Franciaországban él. M. A. Rognard, a város szocialista polgármestere pedig ezt mondta a Népszabadság tudósítójának: — Most, sok máconival együtt, meggyőződhettem a magyar irodalom, zeneművészet sokszínűségéről, magas színvonaláról, gazdagságáról. Örömmel vettük tudomásul, hogy Magyarországon milyen jelentős szerepet játszik a francia kultúra, és sajnáljuk, hogy ezen a téren nem érvényesül a kölcsönösség ... Bajomi Lázár Endre A képen: Foissy igazgató, a művelődési központ vezetője és Bajomi I.ázár Endre. Jobbra:A máconi művelődési központ 1
