Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1978-10-07 / 20. szám

*/ Óriások Magyarországról Wigner Jenő Bojár Sándor felvétele lelkiismeretemben, amiért részt vettem az atombomba megépítésében? Nem érzek, mert a nukleáris láncreakciót mindenho­­gyan feltalálták volna, és megborzadok a gondolattól, hogy azt először egy agresszív nemzet találta volna fel, nem mi.” 1963-ban kapta meg a fizikai Nobel-díjat a következő indoklással: „Nagyban hozzá­járult a mennyiségi mechanika, a szilárd anyagok elmélete, és a nukleáris láncreak­ció elméletének kidolgozásához.” 1971-ben vonult nyugalomba. 41 évig ta­nított elméleti fizikát, ami egyedülálló az amerikai felsőoktatás történetében. Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődik az atomkor, ezt felelte: „Én nem tudom, mit értenek atomkoron. Azt remélem, hogy egy emberibb korba fogunk lépni, hogy mindig több lehetőség lesz az emberi értelem, ér­zelem. az emberi boldogság fokozására és kielégítésére. Nagy tévedés azt hinni, hogy az emberi életben az anyagi javak a leg­fontosabbak. Az emberi boldogsághoz szel­lemi javakra is szükség van.” * A Reviews of Modern Physics, Amerika vezető tudományos folyóirata, méltatva a magyar származású természettudósok sze­repét megjegyzi, hogy ezeknek a magyar tudósaknak olyan hatása van az Egyesült Államok szellemi életére, hogy aki külö­nösen kiemelkedő teljesítményt ér el, azt „tiszteletbeli magyar” címmel tisztelik meg. A mi három magyar óriásunk egyike a hangon túli sebességű repülést és az űr­repülést adta a világnak, a másik a sebes komputereket, míg a harmadik a modern fizika szilárd alapjait rakta le, amelyre fenntartás nélkül építheti a fizika világa további csodáit. Nem tiszteletbeli, de igazi magyarok, akikre méltán utalt Dean Rusk, az Egye­sült Államok külügyminisztere 1966. évi, amerikai magyaroknak szóló üzenetében: „Minket különösen áthat annak az életerő­nek és rendkívüli szellemi képességnek a tudata, amellyel magyar származású polgá­raink az évek során hozzájárultak az ame­rikai élet és kultúra gazdagításához ” Dr. Nagy János — USA I. díj Szerte a világon sokan vannak óriások Magyarországról. A legtöbb és talán a leg­értékesebb az első világháború után került az Egyesült Államokba. Hármat választottam ki közülük: Kár­mán Tódort, Neumann Jánost és Wigner Jenőt, akik a reálfizika területén olyan maradandót és egyedülállót alkottak, amely nélkül a XX. század jóval visszamaradot­­tabb lenne a fejlődésben. Ezek az óriások testileg inkább alacsonyak: rájuk igazán illik az én Dunántúlom szólásmondása, hogy „nem méterrel mérik az embert”. Mikor megkérdezték őket, miért van az. hogy olyan sok magyar származású ameri­kainak van kiváló alapképzettsége, — ér­dekes, mindegyikük azt mondta: ez a magyar középfokú oktatás elsőrangú taní­tási módszerének az eredménye. ♦ A legidősebb Kármán Tódor volt közöt­tük, aki 1881-ben született Budapesten. Ott is kezdte iskoláit, az édesapja által ala­pított mintagimnáziumban, majd a Buda-Kármán Tódor pesti Műszaki Egyetemen szerzett gépész­­mérnöki oklevelet Az első világháborúban tartalékos tüzértisztként szolgált, s ekkor vetette meg a helikopterépítés tudományos alapjait, amelyen az azóta hatalmas fejlő­désnek indult helikopter ipari gyártása alapul. Nagyszámú dolgozatával megterem­tette az aerodinamika tudományos alapjait. A háború után a németországi Aachenben kapott katedrát, majd 1930-ban a Califor­nia Institute of Technology elnöke hívta meg. Nyugalomba vonulásáig itt tanított, és iitt vezette a kísérleti intézetet is. Nagy szükség volt erre, mert az amerikai tudo­mányos világ éppen azt nélkülözte, amiben Kármán nagy volt: az elméleti alaposságot és a képzelőerőt. 1961-ben John F. Kennedy elnök az újonnan alapított Nemzeti Tudo­mányos Érmét, az Egyesült Államok leg­nagyobb polgári kitüntetését elsőnek neki adományozta. De Kármán mindennél büsz­kébb volt arra, hogy „a levegő és a repülés atyjának” hívták. * Neumann János 1903-ban született Buda­pesten. Középiskoláit a Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte, majd a Műegye­temen kapott diplomát. 1926-ban ugyanitt matematikai doktorátust szerzett. Ugyan­azon évben a zürichi műszaki egyetemen vegyészmérnöki oklevelet kapott. Rövid ideig a göttingai egyetemen taní­tott. Már 23 éves korában megírta alap­vető fontosságú dolgozatát a mennyiségi mechanikáról, amely később a nukleáris­éi az atomfizika alapja lett Neumann János Amikor 1933-ban, a princetoni Advan­ced Study Institute megalakult, Albert Einsteinnel együtt az elsők között lett tag­ja az intézetnek. Hamarosan az elektromos agyak — a komputerek — legnagyobb tekintélye lett az egész világon. További célja volt az időjárás szabályozása. Matematikai érdek­lődése és tudása szinte egyedülállóan szé­les skálájú volt. 1955-ben, egyik nagy si­kert aratott előadása után, arra a kérdésre, hogy a technika mai fejlődése mellett az emberiség túléli-e ezt a fejlődést, így fe­lelt: az emberiség túlélése a régi alapok fenntartásától függ, s ezek — a türelem, a rugalmasság és az intelligencia. ♦ Ha bármilyen okból azt kérdeznék, hogy a három magyar óriás közül melyik a leg­­különb — bár ezzel én nem értékösszeha­sonlítást tennék —, gondolkodás nélkül Wigner Jenőt választanám. De mindjárt be is vallom, hogy választásomnak szigorúan személyes oka van: ő az egyetlen, akit személyesen ismerek. Wigner Jenő 1902-ben született, ő is a Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, mint Neumann János, csak egy osztállyal fölötte. 1920-ban szerezte doktorátusát Ber­linben vegyészeiből. De mindjárt irányt is változtatott, áttért az elméleti fizika terü­letére. Princetonban telepedett le. Einstein­nek is tanítványa volt. Neumann Jánossal együtt ő is részese volt a „Manhattan Pro­ject” megindításának, de az atombomba tényleges kidolgozásában már nem vett részt. Mégis, jóval később így nyilatkozott erről: „Hogy érzek-e valami megbánást a Totóval Magyarországra Az „Egy kis hazai” című nyári műsor egyik eseménye volt, amikor megforgatták a szerencsekereket és a nézők közreműkö­désével kihúzták a Szülőföldünk Rádió világbajnoksági totópályázatának nyerte­sét. A szerencse Szabó Ferenc brémai la­kosra mosolygott: magyarországi utat nyert. A Szülőföldünk Rádió vendégeként Sza­bó Ferenc szép napokat töltött Magyaror­szágon. Hazautazása előtt látogatást tett a Magyarok Világszövetsége székházában is, ahol Molnár István főtitkár-helyettes fo­gadta. Szabó Ferenc elmondta, hogy rend­szeresen jár Magyarországra: végignézte a válogatott selejtező mérkőzéseit. Éppen ezért töltötte ki meglehetősen borúlátóan a totó-szelvényt. A beszélgetésen nemcsak a sportról, ha­nem Szabó Ferenc magyarországi élmé­nyeiről gok szó esett. Szabó Ferénc Gábor Viktor felvétele Az 1978-as „Honismereti” pályázatról A szakembereket is meglepte a rendkí­vül értékes és gazdag anyag, amely a Ma­gyar Rádió „Szülőföldünk” Szerkesztősége és a Magyarok Világszövetsége idei „Hon­ismereti” pályázatára a világ minden ré­széből érkezett. Csaknem minden ország­ból kaptunk értékelhető munkát, ahol hon­fitársaink élnek, összesen 152-en ragadtak tollat, hogy gyűjtőtevékenységük eredmé­nyét papírra vessék, és elküldjék Budapest­re. Mondhatom, élvezet volt elolvasni és tanulmányozni — a többségében — nagy gonddal és ügybuzgalommal megszerkesz­tett dolgozatokat, amelyekből a magyar múlt sok érdekes, a gyűjtők új hazájában fellelhető emlékét ismerhettük meg. Tudományos körökben nagyra értékelik nálunk azt a serény, társadalmi gyűjtő- és kutatómunkát, amely itthon, Magyarorszá­gon sok év óta igen szép eredménnyel fo­lyik. A „Honismereti körök” százaiban sokezer ifjú és felnőtt szorgoskodik népünk tárgyi és szellemi hagyatékának, művészeti értékeinek a gyűjtésén azért, hogy szűkebb pátriájának múltját jobban megismerje. Eközben rendkívül sok, eddig ismeretlen adattal segítik a tudományos szakembere­ket, alkotó művészeket és a közművelődés munkásait is, akik azon fáradoznak, hogy népünk történetéről minél teljesebb és mi­nél hitelesebb képet tárjanak az utódok, a világ elé. Talán éppen ennek a széles körű hazai társadalmi mozgalomnak a sikerei kész­tették a pályázat kiíróit arra, hogy hasonló felhívással forduljanak szerte a világon ki­­sebb-nagyobb csoportokban élő honfitár­sainkhoz. Nem tévedtek: a pályázat ered­ménye valóban lelkesítő; hasznos hozzá­járulás a magyar múlt még teljesebb meg­ismeréséhez. Ki gondolta volna, hogy akad ebben a rohanó világban ember — ilyen az Egye­sült Államokban élő dr. Nagy János —, aki hangyaszorgalommal összegyűjti azok­nak a magyar tudósoknak az adatait, akik az USA-ban nőttek a világ szellemi óriá­sai közé, és akik mindvégig megmaradtak magyarnak. Vagy mint a dél-afrikai Pre­toriában élő Hévizy Judit, aki egy odasod­ródott magyar ember — szinte regénybe illő — igen tanulságos élettörténetét mu­tatja be írásában. Nellmápiusz Hugó Lajos előbb aranyásó volt. később gyáralapító, politikus és végül olyan gazdaság létreho­zója lett, aki a számára idegen világban is magyar fákkal, gyümölccsel és állatok­kal vette körül magát, és ebben maradan­dót tudott alkotni. Ezzel az adott korszak és környezet érdekes, „törekvő” emberét állítja elénk, aki az odavetődött európai ember nehéz életét, sikeres és sikertelen küzdelmeit éli végig, míg végül révbe jut. Filmtéma is lehetne, oly érdekes. E kiragadott néhány szemelvény is jól példázza, milyen sokszínű a pályázati anyag. Sok érdekes és ismereteinket gazda­gító történetre, értékes adatra derített fényt ez a sikeres akció, amely megérdemli, hogy eredményei minél szélesebb nyilvá­nosság elé kerüljenek. Bízom benne, hogy a sikeres kezdetnek a folytatását is üdvö­zölhetjük majd. Maróti Gyula a Honismereti pályázat zsűritagja i .v\

Next

/
Oldalképek
Tartalom