Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-07-15 / 14. szám
Interjú Goldmark Ferenccel, a Goldmark családról Goldmark József, az úgynevezett konyhagyufa piros foszforos gyújtóoldatának feltalálója, az 1848—49-es szabadságharc veresége után, elmenekült az országból, eljutott Amerikába, részt vett Észak és Dél háborújában, komoly szerepe volt Észak győzelmében, fegyvereik tűzerejét egy katonai találmánya sokszorosára növelte. A család egy másik tagja a híres zeneszerző, a Keszthelyen született Goldmark Károly, a Sába királynője című máig világszerte játszott opera megalkotója volt. Goldmark Sándor budapesti lapkiadónak — aki 1919 után Bécsbe távozott — három fia maradt: Péter, János és Ferenc. A Magyar Hírek szerkesztői szobájában ül velem szemközt Goldmark Ferenc, azaz Francis M. Goldmark, és arra kell gondolnom, hogy ez a családregény összefonódik az elmúlt másfél évszázad világtörténetével. Vendégem a legidősebb bátyjáról mesél. — 1906-ban született a bátyám Budapesten, és tavaly decemberben, 71 éves korában halt meg: autóbalesetet szenvedett. A korszak egyki leghíresebb feltalálója volt; részben az ő nevéhez kapcsolódik a színes televízió, a sztereó lemez megalkotása; utolsó nagy felfedezése az elektronikus video-felvevőkészülék volt. Érdekes pályafutás az övé. 1936-ban vette át a Columbia Rádió- és Tévé Társaság kísérleti laboratóriumának vezetését. Már 1940-ben úttörő jellegű munkát végzett a színes televízió kialakításán; a háború után folytatta a témát, majd a Columbia Broadcasting televízió társaság igazgatója lett. Péter — halála előtt két héttel — vette át Carter elnöktől a National Medal of Scienoe-t, a legmagasabb amerikai tudományos kitüntetést. Közbevetek egy kérdést: Hogyan fogadta a tudós munkájának ezt a legmagasabb elismerését? — Mindig szerény ember volt. Ha munkájáról beszélt, saját érdemének inkább az újítást, a fejlesztést tartotta. Gyakran hangsúlyozta, hogy a fő dolog számára a gyakorlati megoldás; arra volt büszke, hogy találmányai új utakat nyitottak az ipar számára. Űjabb kérdés: Hogyan egyeztette össze a Goldmarkleszármazás tudatát, az amerikai karrierrel? — Állandóan hangoztatta magyar származását, büszke volt a családjára. Magyar eredetét egyébként az amerikai sajtó is mindig megemlítette. Mi jutott a feltalálói és alkotói örökségből a másik két testvérnek? — A bátyám, John jelenleg a New York-i Mannes College of Music elnöke. Kitűnő zenész, úgy látszik ő Károly ősünk örököse, míg Péter a feltaláló József folytatója volt. És Ön? — Én az apám nyomdokain járok. Közgazdász vagyok, néhány nagy nyugati nyelven anyanyelvi fokon beszélek. A spanyol tudás lehetővé tette, hogy először Venezuelában dolgozzam, majd az ENSZ-nél lettem A nyelvet ápolni, frissíteni kell! Beszélgetés Szathmári István egyetemi tanárral ségük természetesen nem, vagy alig gyarapodott. Nehezebben jutnak hozzá hazai kiadású sajtótermékekhez is, így nagyobb mérvű az elszakadásuk a mai magyar nyelvtől, kultúrától. Pedig azt tapasztaltam, hogy határtalan lelkesedés él bennük — szombaton és vasárnap más nemzetiségű feleségükkel együtt szinte az egész napot az egyesületben töltik — ezt bizonyította az előadásaimat követő érdeklődés is. Mindenhol, mindenkinek azt javasoltam, olvassanak többet magyar nyelven, hallgassanak rádiót. A tanításra is vállalkozóknak pedig, hogy vegyenek részt a nyári, debreceni pedagógus-továbbképző tanfolyamon,'ahol mélyebb ismereteket szerezhetnek a mai magyar nyelvről és oktatási módszereiről. ön szerint kik fordítanak nagyobb gondot anyanyelvűk ápolására és gyermekeik magyarul taníttatására? — Tapasztalataim szerint, a külföldön élő magyarok esetében nemcsak az egyén határozza meg saját nyelvi kultúráját. Sokkal inkább az egyesületi élet, különösen ha van állandó találkozóhelyük. Azon belül is az azonos érdeklődésűek — jelen esetben a magyar nyelv iránt érdeklődők — létszáma, valamint a közösségeknek az általános és anyanyelvi műveltsége. Nem közömbös persze az egyesületi vezetők szerepe sem; sokat számít, hogy szorgalmazzák-e, segítik-e a nyelvművelést, nyelvtanulást. Igen tanulságos volt számomra Manchesterben Füsti Molnár Lajos kolléga órája. Csaknem negyven gyermek vesz részt ezen (5—6 évestől 17—18 évesig), továbbá néhány angol feleség, de a többi szülő is ott ült a körben és így sok minden ragad rájuk is. Füsti Molnár Lajos nagy energiával és hozzáértéssel, segédkönyvet állított össze 600 illetve 1000 szavas tananyagra. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy mihamarabb meg kellene jelentetni itthon egy magyar nyelvkönyvet, idegenek számára. A tanár — nagyon helyesen — a beszélt nyelvre fektette a hangsúlyt, grammatikát csak annyiban oktatott, amennyire valóban szükség volt. Hogyan lehetne hatékonyabban segíteni a mai magyar nyelv tanítását, ápolását az egyesületekben? — Az utóbbi öt esztendőben nagyot léptünk előre, ezt a lendületet kell megtartanunk. Mindenekelőtt — a különböző körülményeknek megfelelő — könyvekre van szükség. Növelni kell a debreceni pedagógustovábbképző tanfolyam létszámát, az előbb említett okok miatt. Továbbra is minden támogatást meg kell adnunk az egyesületi élet fellendítéséhez, a mai magyar kultúra megismertetéséhez. Lintner Sándor Hogyan került kapcsolatba az anyanyelvi mozgalommal? 1951-től 1955-ig az Idegen nyelvek Főiskolájának magyar tanszékét vezettem. Itt az idegen nyelvek és a magyar nyelv kapcsolatát vizsgáltuk. 1970 óta az Eötvös Loránd Tudományegyetem mai magyar nyelvi tanszékén a leíró nyelvtannal, stilisztikával, nyelvünk alakulásának vizsgálatával, az egyetemi oktatás szakmódszertanával való foglalkozást irányítom. — A Szombathelyen rendezett II. Anyanyelvi Konferenciára meghívott a Védnökség. A felkérésnek nagyon megörültem, hiszen a mozgalom fő célkitűzése egybeesett kutatási területemmel, de azon túl is, nagyon szívesen segítek honfitársainknak magyarságtudatuk megőrzésében. ön ez év februárjában Angliában és Franciaországban járt, az ottani magyar egyesületek meghívására és az MVSZ felkérésére. Mi volt utazásának célja? — Előadásokat tartottam a mai magyar nyelvről: Újdonságok a mai magyar nyelvben, Milyen a mai magyar nyelv? és A mai magyar nyelv sajátosságai címmel. Beszámolóimat minden esetben hosszabb-rövidebb vita, illetve több érdekes hozzászólás követte. — Meglátogattam néhány magyar iskolát, tanulmányoztam az oktatás módszereit és megkíséreltem a segítségükre lenni, erősíteni, ápolni a magyar egyesületek és az MVSZ kapcsolatait. Ahol lehetőségem kínálkozott rá, — Oxfordhan, Cambridge-ben, Londonban és Párizsban — tanulmányoztam az ottani egyetemek oktatási módszereit. Végül pedig kiélve „utazói” szenvedélyemet, Londonban megnéztem a szürrealista és a dadaista művészek kiállítását, Párizsban pedig nagyon érdekelt a vizuális költészet kiállítása, ahol Nagy Pál és Papp Tibor értő kalauzolásával jártam. Tapasztalatai szerint a külföldön élő magyarok nyelvhasználata hogyan tart lépést a mai magyar köznyelv változásaival? — A külföldön élő magyarok nyelvhasználata általánosságban nem, vagy kisebb-nagyobb kitéréssel tart lépést a hazai köznyelvvel. Mindenki jobbára azt a nyelvezetet használja, amelyet az óhaza elhagyása előtt beszélt, noha országonként eltérőek -a lehetőségek. Párizsban például könnyen hozzá lehet jutni a magyar kiadású újságokhoz, s könnyű fogni a magyar nyelvű rádióadásokat. A párizsi Magyar Műhely című folyóirat is sokat segít a nyelv ápolásában. Mégis sokan panaszkodtak, hogy nem értenek egyes szavaikat és az azokhoz kapcsolódó fogalmakat. Volt, aki így fogalmazott: el tudja olvasni az Új írást, mert magyar Dr. Szathmári István, a budapesti Eötvös Loránd Tudomány Egyetem dékánja Novotta Ferenc felvétele nyelven íródott, de nem minden esetben érti. Megváltozott volna a nyelv? Az előadásaimban rámutattam: a szókincs változik bizonyos fokig, de a nyelvtan, a nyelvi rendszer lényegében nem. Gondoljunk csak az űrhajózás szülte új és igen jó magyarságú elnevezésékre: űrséta, űrrandevú, holdkomp stb. Ugyanakkor természetesen a használatból kiment tárgyaknak, megszűnt tisztségeknek, az idejétmúlt cselekvéseknek a neve elavulttá válik, majd el is tűnik a nyelvhasználatból, legfeljebb archaikus stíluselemként bukkan fel a szépirodalomban. — Más a helyzet azonban például Manchesterben, ahol egyébként —1 úgy láttam — nagy megbecsülésben élnek a magyar munkások. Az itthon szerzett művelt(és önmagáról) Goldmark Ferenc (jobbra) Rédei Jenővel, a Magyar Kereskedelmi Kamara alelnökével Geszti Anna felvétele közgazdász szakértő. Aztán az ismert Westinghouse vállalatnál dolgoztam, jelenleg pedig a New York-i National Foreign Trade Council nevű — hatszáz nagyvállalatot tömörítő — kereskedelmi egyesülés európai képviselője vagyok. Mi a közös vonás, amely két bátyjával — a testvéri szereteten túl — összeköti? — A Goldmark-leszármazás öntudata és a magyar eredet vállalása. Ugyanakkor a magam útját járom. Szeretném erősíteni a gazdasági kapcsolatokat az USA és Magyarország között. Most, hogy a legnagyobb kedvezmény elve Magyarországra is vonatkozik, tehát a hátrányok nélküli kereskedelem hivatalosan lehetségessé vált, úgy gondolom, hogy kezdetben az élelmiszerek és gyógyszerek, meg más világszínvonalat elért iparcikkek területén — később pedig más árucikkeknél is — emelkedni fog az USA-ba irányuló magyar export, először persze szerény mértékben. A magam részéről szívesen egyengetem ezt a fejlődést. Ezért is tárgyaltam mostani ittlétem alkalmával a Kereskedelmi Kamara vezető munkatársaival. Elég jól ismerem a lehetőségeket, hiszen gyakran járok haza. Nem okoz nehézséget egy három évtizede amerikai gazdasági szakember számára, az amerikai kereskedelmi élet közponjában működő embernek a más alapokon épült magyar gazdasági élet sajátosságainak megértése? — Nem könnyű persze követni a gyors változásokat. Tréfásan azonban azt mondhatom, hogy segít a nyelvtudás, nekem nem kell tolmács a magyar viszonyok megértéséhez. És ebben — hízelgés nélkül mondhatom — támaszkodhatom a Magyar Hírekre, amelynek régi olvasója vagyok. A lap pontosan közvetíti a mai magyar valóságot, ebben biztos vagyok, hiszen gyakran és sokfelé járok az országban, sok emberrel volt és van módom beszélgetni. A családja is ápolja a magyar származás tudatát? — A feleségem is magyar, ö egyetemi könyvtáros. A fiam is erősen érdeklődik Magyarország iránt. Nemrég velem együtt utazott haza. A vonaton a vámellenőmek magyarul köszönt vissza és kérdésére, beszél-e magyarul, büszkén felelte, hogy tudja a nyelvet. Mikor aztán elhangzott a szokásos szöveg: „van-e valami elvámolni valója?”, hozzám fordult: „Mit is mondott, Daddy?” A magyar érzés töretlen, de a nyelvet még gyakorolni kell. Sz. M. 5