Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-03 / 11. szám
„ISMERNI KELL BARTÓK EGÉSZ ÉLETMŰVÉT” \ Beszélgetés Pauk György hegedűművésszé* Az évtizedek óta Londonban élő Pauk György, aiz elmúlt öt esztendő alatt, most "vendégszerepeit harmadik alkalommal idehaza. S nemcsak hegedűjének zengő szépségével nyűgözte le hallgatóit, hanem szuggesztív játékának, évről évre nemesébbé érett férfias lírájával, bensőséges szenvedélyével, kifejezésmódjának sokrétűségével is. — Erkel Színházi koncertjén Bartók Hegedűversenyét játszotta, a japán Kobajasi Kenicsiro vezényletével. Megindító volt Bartók Hegedűversenyének hiteles anyanyelvi m egszólaltatása. — Az anyanyelvi hangzást annak a jóvoltából sikerült megvalósítanom, hogy Magyarországon születtem, és a budapesti Zeneakadémián Zathureczky Ede növendéke voltam. Bartókot világszerte játsszák, de a külföldiek közül Yehudi Menuhin előadása a legmeggyőzőbb, márcsak azért is, mert Bartókhoz baráti kapcsolat fűzte, jól ismerte szándékait, elképzeléseit. A mű hiteles megszólaltatásához az is nélkülözhetetlen, hogy az előadó ismerje A Kékszakállú herceg várát, a Csodálatos 'Mandarint és Bartók egész életművét. Mint ahogy egy Mozart szonátát sem tudnék a maga sajátos stílusában eljátszani, ha nem ismerném operáit és a többi művét. — Eddigi pályáján vajon hányszor játszotta Bartók Hegedűversenyét? — Gyerekkorom óta körülbelül hatvanszor. Ez a mű ma is nehéz feladatot ró a szólistára, csakúgy, mint a zenekarra. Jó néhány nagy karmester vezényletével játszottam a művet, köztük Bernsteinnel is, Boulezzel is, de az a legjobb érzés, amikor magyar karmesterrel, például Doráti Antallal adhatom elő. Felejthetetlen számomra a Hegedűversenynek az a megszólaltatása, amelyet Kertész István dirigált a Chicagói Szimfonikus Zenekar közreműködésével. örültem volna, ha az (Erkel Színházi esten ezúttal is Ferencsi'k Jánossal kerülök össze, dehát ő most külföldön turnézik, nagy sikerrel. — Játszotta-e Solti Györggyel a Hegedűversenyt? — Eddig még nem, s ez is egyik vágyam. Egyébként ő hívott meg a Szimfonikus Zenekarhoz, s ezzel ő indította el amerikai koncertsorozataimat. Soltival első közös hangversenyünk Londonban volt, 1965-ben. Emlékszem, Mendelssohn és Mozart szerepelt a műsorunkon. — De hogy visszatérjünk Zathureczky Edéhez, milyen emlékeket őriz róla? — Hegedűjátékomat jórészt neki köszönhetem. Zathureczky tanítása annyira belémrögződött, hogy külföldön, Amerikában, Ausztráliáiban meg Angliában, amikor azok hallanak, akik még ismerték őt, rögtön fölfedezik játékmódomban az ő stílusjegyeit. Az a tervem, hogy lassan-lassan megint elkezdek tanítani, kötelességemnek érzem, hogy folytassam, tovább adjam mindazt, amit itthon, a Zeneakadémián Zathureczkytől kaptam. — Itt látom Bartók Hegedűversenyének a partitúráját, a dedikáció: „Pauk Györgynek, kiváló fiatal kollégámnak legjobb kívánságaimmal a jövő nagy sikerekhez, 1970. november, London, Székely Zoltán...” Bartók a Hegedűversenyt tudvalévőén neki írta, neki ajánlotta. Székely Zoltán tavaly hazalátogatott, hogy végre itthon is eljátssza a művet... — Székely Zoltán csodálatos ember, és csodálatos művész. Azokban az években, amikor a hírneves Magyar Vonósnégyes primáriusa volt, nékem megadatott a sorstól, hogy az ő előadásukban mind az öt Beethoven kvartettet hallhattam. Székely Zoltán a partitúrát akkor dedikálta nekem, amikor Londonban járt, és én épp a mű egyik előadására készültem. Remélem, hogy még lesz rá alkalmam, hogy szólózását is halljam. — Az a hír járja, hogy újabban dirigál is... — Csak kamarazenekart. Nagy örömmel csinálom. Nagy zenekar dirigálásáról nem is álmodom. — A zeneirodalomból, kinek a műveit játssza legszívesebben? — Mozartot érzem magamhoz a legközelebb. Meg Beethovent, Schubertét. És persze Bachot. A modern zenét is nagyon szeretem. Csaknem minden 'húszadik századi hegedűversenyt eljátszottam már. Fontosnak vélem, hogy repertoáromat állandóan gyarapítsam. Legutóbb William Walton Hegedűversenyét tanultam meg, angol zenét mindeddig nem játszottam, és ez most jó alkalom volt, mert a nagy zeneszerző hetvenöt éves születésnapját ünnepeltük. — Zeneakadémiai szonátaestjén örültünk, hogy milyen különleges zenei csemegéket tűzött műsorára ... — Nem szívesen játszom úgynevezett sláger-darabokat, inkább azon igyekszem, hogy ritkábban elhangzó műveket szólaltassak meg. Ügy tudom, Schönlberg utolsó művét, a Fantáziát nemigen játszották még Budapesten, sőt Schubert Rondeau bmllamt-ja is alig kerül előadásra. Egyébként Séhiff Andrással most játszottam együtt legelőször. Fenomenális tehetség, nagyszerű művész, nem kísérő csupán, hanem kiváló partner. Most közös próbáinkon kiderült, olyannyira azonosak a zenei elképzeléseink, hogy játékunkat jóformán meg sem kellett szakítanunk. Remélem, az elkövetkező időszakban jó néhányszor muzsikálunk majd együtt. — Tudjuk, hogy a kamarazenélés igen fontos része pályájának ... — A 'kamarazenélés világszerte mind népszerűbbé válik, talán azért is, mert a régifajta hegedűesték repertoárja divatjamúlt, a virtuóz, csillogó kisebb művek édeskevés zenei mondanivalójával a mai közönség nem elégszik meg. Az ugyancsak Londonban élő Franki Péterrel, mi már idehaza, tíz-tizenegy éves korunktól kezdve nemcsak jó barátok voltunk, hanem rendszeresen szonátáztunk, és tévedhetetlenül ismerjük egymás zenei ízlését, világát. Közös repertoárunkon rengeteg mű szerepel, köztük valamennyi Mozart, Brahms, Beethoven, Schumann, Debussy, Ravel, Bartók... De hat év óta nemcsak ketten kamarazeneiünk, hanem triózunk is: csellópartnerünk Ralph Kirshbaum, fiatal, kiváló amerikai művész. A kamarazenélés jótékonyan ihat szólójátékunkra is, fülünk érzékenyébe differenciáltabb a zenei hangzásra, előadásmódunk koncentráltabbá válik. — Ralph Kirshbaum az idei évadban Budapesten is sikerrel vendégszerepeit, Schumann a-moll gordonkaversenyét játszotta az Erkel Színházban. — Karácsonykor Budapestre jövünk a trióval, és együtt is bemutatkozunk a hazai közönségnek. Franki Péter -is az idő tájt szólókoncertezik itthon, s ezenkívül vele együtt lemezre játsszuk Bartók két szonátáját. Újdonság az is, hogy Láng István, az én fölkérésemre Hegedűversenyt komponált nekem, s azt Lehel György vezényletével mutatjuk be. Ügy tervezem, hogy ókkor családostul jövök Magyarországra, s ha jó az idő, kirándulunk vidékre is. — IWégr csak azt mondja el, milyen hegedűn játszik? — Stradivarin, a hangszer 1714-ből való. Egykor Joseph Massert, a nagy hírű belga hegedűművész tulajdona volt, ő játszott rajta, a hegedűt róla nevezték el. Amikor utazom, sose adom ki a kezemből. Például idén februárban a dél-afrikai nedves meleg nyár után, hirtelen belecsöppentem vele az európai télbe, hófúvásba. Az ilyenfajta éghajlati változást nemcsak az emberi szervezet, hanem a hegedű eleven fája is megsínyli. Szeretettel kell óvni, vigyázni rá. Gách Marianne Pauk György Bach Partitáját játssza az egyik próbán Jobbra: Délelőtti próbán Schiff Andrással a Zeneakadémián Fejes László felv. Egy örökség viszontagságai Pintér József, az 1848-as szabadságharc bukása után az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Hosszú évek, évtizedek keserves kuporgatása után szeszgyárat alapított New Yorkban. Az ötlet bevált, és az első világháború kitörésekor már az Egyesült Államok egyik leggazdagabb embere. Szeszgyára mellett Detroitban három felhőkarcolója van, továbbá Texasban 250 ezer hold mezőgazdasági ingatlant mondhat magáénak. Birtokában van a Pacific Vasutak részvényeinek 40— 50 százaléka. Nőtlenül és leszármazott nélkül halt meg, 1916-ban. Vagyona árverésre került és a befolyt 7 millió dollárt egy New York-i bankban helyezték letétbe. (Ez az összeg, a Magyar Nemzeti Bank évfolyama szerint, kamataival ^együtt ma mintegy 80 millió dollár.) Mivel semmiféle végrendelkező iratot nem találtak, az amerikai — és nemsokára a magyar — hatóságok, megpróbálják felkutatni az örökösöket. Magyarországon rengeteg Pintér család él, így aztán a nyomozás holtpontra jutott. Az öreg anyakönyvi kivonatokból nem lehetett minden kétséget kizáróan megállapítani, kit, vagy kiket illet a vagyon. Az első világháború és az utána következő időszak zűrzavarai is nehezítették az eljárást. Eltelt húsz év. Az amerikai milliomos hátrahagyott iratai közül, ki tudja hogyan, előkerült egy szabályszerű végrendelet, amelyből kiderült, hogy Pintér József (született 1816. március 15-én Zagyvarékás községben, Pintér József és Zsigray Borbála szülőktől) minden vagyonát Magyarországon élő négy testvérére hagyta. Még testvérei lakóhelyét is megjelölte: Békéscsaba, Eger, Abony és Túrkeve. Az eset akkoriban nagy szenzációt keltett Magyar - országon és az Egyesült Államokban egyaránt. Magyarországon a Pesti Napló 1936. november 6-i számában jelent meg egy cikk, Amerikában pedig a Newarki Hírlap 1937. február 5-i számában egy riport. Bár a milliomos testvérei ekkorra már meghaltak, tizennégy leszármazottjuk tarthatott igényt a vagyonra. A tárgyalások megindultak, dr. Váczi Mihály országgyűlési képviselő ebben az ügyben ki is utazott Amerikába, és azzal tért vissza: az örökség megvan. Aztán a második világháború közbeszólt. Minden megint abbamaradt. Aztán az örökösök egy csoportja 1948-ban folytatta a kutatást. Egy James Dunbar nevű gondnok válaszolt, hogy megvan a hagyaték, de amikor az örökösök a részletek felől érdeklődtek, nem jelentkezett többé. Űjabb évek teltek el. minden eredmény nélkül. A hatvanas években a Pénzintézeti Központ érdeklődik — eredménytelenül. Csak ellentmondó adatok vannak: a milliomos esetleg nem is New Yorkban, hanem a Bajjan nevű fürdőhelyen halt meg, s az örökség már valószínűleg nincs meg, illetve nem lelhető fel. Az idő jobban eltüntette a nyomokat, mint a trópusi erdő az egykori városokat. Csak az azóta jócskán megszaporodott számú örökösök reménykednek még... Pokorny István 4
