Magyar Hírek, 1978 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1978-05-20 / 10. szám
IRODALMUNK A NAGYVILÁGBAN ZILAHY LAJOS A LÉLEK KIALSZIK Űj Radnóti-kötet jelent meg angol fordításban a michigani Ann Arbor-ban működő Ardis Kiadó gondozásában, ötven verset vett fel a gyűjteménybe a fordító, a magyar származású Emery George, A kötet címe (Subway Stops — Földalatti állomások) minden bizonnyal a költő háborús pokoljárására utal. Emery George mindkét szükséges nyelvnek — a magyarnak s az angolnak — jó művelője, s ezen felül harmadik nyelven is jól ért: a költészet nyelvén. Nagy László versei nemrégiben finn kiadásban láttak napvilágot. A nem túl terjedelmes, de lírikusunk életművét bemutató gyűjtemény tartalmazza a nagy lélegzetű remekléseket (A vasárnap gyönyöre, Rege a tűzről és a jácintról, Himnusz minden időben, A város címere. Zöld angyal, József Attila, A forró szél imádata). A fordítók — Hannu Launonen és Jávorszky Béla —, több mint egy éve fogtak neki a munkának, s a kötet 1977 nyarán nyerte el végső formáját. Megjelent az első holland nyelvű József Attila válogatás. Az utca és a föld című kötetet Sivirsky Antal és Willem Brandt fordították. 54 verset válogattak a kötetbe. (Az Élet és Irodalom nyomán) Ady publicisztikája angolul A földkerekség legkülönbözőbb országaiból és fővárosaiból érkeztek és érkeznek még most is a jelentések az Adyünnepélyekről, az Ady-kiállításokról, sőf, újabb Ady-fordításokról. Az egyik legjobb és legfontosabb hazai kiadvány a Corvina kiadásában megjelent prózai Ady-kötet. (Endre Ady: The Explosive Country. A Selection of Articles 'and Studies 1898—1916). A 334 oldalas kötet G. F. Cushing professzornak, a londoni egyetem Szláv és Kelet-európai Intézete ügyvezető igazgatójának bevezetőjével és fordításában jelent meg. Cushing professzor anyanyelvi szinten tudja a magyar nyelvet, és ami ennél is fontosabb, jól ismeri a magyar klasszikusok óriási szókincsét, ö fordította le Illyés Gyula Puszták népe című művét, és a külföldi olvasók számára kibővített ragyogó Petőfi-életrajzát, benne 500 Petőfi-sort. Petőfi prózájából is van külön fordításkötete. Cushing részletes bevezetőt írt az Ady-kötet elé. Ebben, helyesen, azt tételezi föl, hogy a külföldi olvasó nem sokat tud sem Magyarországról, sem egyik legnagyobb költőnkről. A tanulmányt a külföldön élő magyarok is nagy haszonnal olvashatják. A tudós fordító a maga korába és történeti tájába helyezi a filozófus-költőt. Az amerikai történetírásban újabban sokat foglalkoznak az osztrák—magyar monarchiával. Cushing fölhívja a figyelmet arra, hogy a problémáról a kor költőivel. íróival kell konzultálni: Kari Krausszal, Robert Musillal, Jaroslav Haáekkel, s mindenekelőtt Ady Endrével. Ady roppant gazdag újságírói tevékenysége szűkebb hazájából, Erdélyből kiindulva a századelő európai központjának. Párizsnak lüktető életén keresztül tekint a középkori feudalizmusba süllyedt Magyarországra, és ezt az állapotot tűzzel-vassal fenntartó bécsi udvarra. A demokrácia és parlamentarizmus égető problémái, az osztályharcok és népi szabadságharcok első megnyilatkozásai, a fehér és színes nemzetek meginduló viaskodásai, Európa és Amerika kölcsönhatásai és ellentétei — és mindenekelőtt és mindenek mélyén — a magyarság, a magyar nép létének, modern berendezkedésének és szerepének égető gondjai Ady hosszabb tanulmányaiban és rövidebb cikkeiben kerülnek az olvasó elé. A kötet Bartók, Kodály és Lukács György mellett Adyt a legnagyobb nemzetközi érvényű, modern, magyar szellemnek mutatja be. Gál István CORVINA BOOKS clEndre Country a Jelection (Articles and Studies 1898-1916 (RÉSZLET A SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓNÁL 1977-BEN MEGJELENT KÖTETBŐL) Szombat délután három óra volt, szeptember huszonkettedikén. Gyorsan kellett ledobálnom a rengeteg poggyászt, mert a gyorsvonat csak egy percig állt. Kisfiámat a karomba vettem, Jennifer pedig megnémúlva várakozott a poggyászok mellett. Jó időbe tellett, amíg, érzéseim fojtogatásától felszabadulva, rá tudtam kiáltani az egyetlen öreg hordárra, akit azonnal felismertem. — Jóska bácsi! Az öreg gépiesen megmarkolta a kofferek fülét, és közben az arcomra nézett. Nem ismert meg. A sínek mellett ott állott az állomásfőnök, és unott mozdulattal szalutált a továbbinduló pesti gyorsnak. Karomon Andrew-val és oldalamon Jenniferrel megállottám előtte. Nem ismertem a saját hangomra, amint halkan mondtam neki: — Szervusz, Gyula... Lehetetlen volt leküzdenem fájdalmas csodálkozásomat, hogy mennyire megöregedett. A bajusza megvastagodott, arcát idegen és komor vonások lepték el. Látszólag megrezzent, amikor megszólítottam. összehúzta a szemét, és az arcomba nézett. És szinte ijedten dadogta: — Te vagy...? Te vagy az... ? Nem tudtunk összeölelkezni, mert Andrew a karomba volt. Csak megszorítottuk egymás kezét. — Anyád... Anyád nem tudja ... Miért nem írtál? A jövő hétre vártunk benneteket... — Ez itt a kisfiam, és ez itt a feleségem ... Jennifer ijedt kis mosollyal tűrte, hogy Gyula magához rántsa és megcsókolja. Ez számára éppen olyan szokatlan volt, mint minden, ami most körülvette. Siettem a kijárat felé. Közben megvillant előttem egy-egy arc ... Igen, ez Hudák, a hentes... Az ott Kárády bácsi... — Csak menjenek előre... Én is nemsokára otthon leszek — mondta izgatottan Gyula, miközben felsegített bennünket a kocsiba. A kétlovas, zörgős, öreg fiáker elindult velünk. Ez a közlekedési eszköz külön élmény volt Jennifer számára, mert életében még soha nem ült lovas kocsiban. Én közben a házakon, a boltokon, a cégtáblákon jártatlam a tekintetemet. Minden olyan ismerős volt, mintha tegnap láttam volna. És mégis minden idegenné vált. Idegen volt az utca lassú zaja, egy parasztszekér éles csörgése és egy nótázó cselédlány hangja, amely kihallatszott az egyik udvarból. És mintha a házak távollétem alatt öszszezsugorodtak volna. A tornyot és a templomot is magasabbnak képzeltem. Úgy látszik, Gyula az állomásról hazatelefonált valahova, és megüzente anyámnak, hogy jövünk. Mikor a kocsi befordult az utcánkba, Rózsa már a sarkon állott, és mikor meglátott bennünket, szinte a lovak közé szaladt. Sírt, és kiáltozott. Alig ismertem volna rá, annyira meghízott. Kiszállottunk a kocsiból, ő karjába vette Andrew-t, és felindult kérdéseket intézett Jenniferhez, aki mindezt sápadtan hallgatta, mert egy árva szót sem értett belőle. Minden egyes kérdés után hozzám menekült a tekintetével. Ekkor megláttam anyámat. Kilépett az utcaajtón, és pápaszemét abba az irányba fordította, ahonnan a zajt hallotta. Lehet, hogy e tíz év alatt válla kissé meghajolt, de olyan alacsonynak tűnt föl nekem, hogy az első pillanatban alig akartam elhinni, hogy ő az. Megkisebbedett termete valami különös idegenszerűségbe burkolta. Bizonytalanul kapkodta a fejét, ebből rögtön éreztem, hogy a látása azóta nagyon meggyengült. És messziről láttam, hogy teljesen megőszült. Egyszerre megérezte, hogy jövök. Elindult gyorsan, de nem pontosan az én irányomba. Végre kinyújtott karja megtalált. Néhány pillanat múlva bent az udvaron Jennifer és Andrew is szemben álltak anyámmal. S ekkor anyám a sírástól remegő szájjal Jennifer arcába kiáltotta öszszes angol tudományát, az egyetlen angol szót, amit tudott. A feleségem nevét. — Jene! Jennifer zavartan nézett rám: — Mit mond? Azt hitte, hogy anyám magyarul szólt hozzá valamit. Persze éveken át a feleségemről mindig csak így írtam haza: Jene. Eszembe se jutott megmagyarázni, hogy Jene, amely a Jennifer név rövidítése, csak leírva és magyar szemmel olvasva Jene, de angolul Dzsinnek ejtik. Anyámék minden levelükben leírták: ...és mit csinál Jene? Csókoltatjuk őt is milliószőr ... Ok mindnyájan, ő és Rózsa és Gyula sógor, sőt az ismerősök is, mindig így mondták egymás között: Jene. És most egyszerre kisült, hogy ez a Jene nincs, és nem is volt soha. Ügy vettem észre, anyám elszégyellte magát. Tekintete elveszett a pápaszem vastag üvegje mögött. Mintha tekintetével és gondolataival t>isszavonult volna valamitől. Bementünk a szobába, anyám ölébe vette Andrew-t. — Nem tudod, ugye... Én vagyok a te nagymamád... Na, szólj már valamit... Miért nem beszélsz? Andrew ijedten forgatta kerékre nyílt szemét, és azon igyekezett, hogy lecsússzon anyám öléből. — Andrew még nem tud magyarul — mondottam. E pillanatban magam is éreztem, hogy milyen különösnek hangzik ez. Hányszor elhatároztam, hogy holnap nekikezdek, és magyarul fogom tanítani a fiamat. De aztán mindig közbejött valami. Soha az első leckéig sem jutottam el. Anyám e pillanattól kezdve hallgatagon és szomorúan nézte a fiamat. És mintha ettől kezdve velem is hidegebb lett volna. Mintha anyai szíve irántam is kihűlt volna. Néhány pillanat múlva hangos és elnyújtott „kézit csókolom’’ kiáltással egy tízéves fiúcska lépett a szobába. Az iskolából jött felhevülten, könyviekkel a hóna alatt. Még sohasem láttam ezt a gyereket. Rózsa megsimogatta a fiúcska csapzott homlokát, és zavartan mondta: — Ez itt Gyuszi, a kisfiam... De mindjárt kézen fogta, és átvitte a másik szobába, mert a gyerek ruhája foltos és szakadozott volt. Nemsokára kimosakodva és átöltözve jelent meg. Megjött Gyula is, és kérdéseinek pergőtüze alá fogott. Anyám és Rózsa százfelé szaladtak, hogy uzsonnát készítsenek. Minden percben visszajöttek valamit kérdezni vagy mondani. Jennifer és Andrew sápadtan és egymáshoz bújva hallgattak ebben a beszédforgatagban. Az arcukon láttam, hogy az ó fülüknek valami kellemetlen idegen zörej volt a magyar nyelv. A Korona Szállodában vettem szállást, mert az én régi kis szobámba a kofferjeink sem fértek volna be. Jennifer hősiesen viselte azokat a megpróbáltatásokat, amiket egy magyar vidéki szálloda jelentett számára. Néha órákon át magára hagytam, és ilyenkor kézimunkázott. Ez a magány még mindig könnyebben elviselhető volt neki, mint az ebédek és vacsorák, amelyeken minden szót nekem kellett tolmácsolnom. Egy este fáradtan, poros cipővel jöttem haza. Kisétáltam, és még egyszer megnéztem a régi házunkat. De alig ismertem rá, mert új épületrészt építettek hozzá. A fák nagy részét azóta kivágták. Eltűntek az öreg tujafák, és eltűnt az omladozó csorgós kőkút, amelyet valamikor teljesen betakart a folyondár. Eldobták a régi kerítést is. Most teljesen új, fehérre festett drótháló kerítette be az udvart és a kertet. Anyámat egyedül találtam odahaza, amikor a szobába léptem. Még nem gyújtott lámpát, a karosszékben ült, és egyenesen maga elé nézett. Pápaszeme különösen csillogott a homályban, ugyanúgy, mint valamikor, az apám halála utáni napokban. Nem tudhatta, hol jártam, de a hallgatásomból megérezhetett valamit. Kezemre tette a kezét, és hoszszú csönd után halk, beteg hangon kérdezte: — Ott jártál? ... — Bólintottam, ö is bólintott. Kis idő múlva így szólt: — Borzasztó, hogy mennyire megváltozott ... Aztán egyszerre józan hangon mondta: — A pénzt, amit tíz év alatt küldték betettem a takarékpénztárba. Csak éppen annyit vettem el belőle, hogy ne éljek itt ingyenkenyéren. Ha meghalok, a fiadé lesz. — Rosszul teszi, anyám. Azt szeretném, ha minden évben fürdőhelyre menne. Ha utazgatna. Bécsbe, az Adriára... És ha Gyulának gondjai vannak, nekik is adhat belőle... Nem folytathattuk tovább ezt a beszélgetést, mert látogatók érkeztek. Liebschütz bácsi, a patikus és a felesége. Szegény Jenniférnék a helyzete napról napra nyomasztóbb lett. Andrew még csak eljátszogatott valahogy, de ő abban a barbár hotelszobában töltötte minden idejét. Már azon gondolkoztam, hogy valami ürüggyel megrövidítem látogatásom idejét, mert a negyedik napon anyám is, Rózsa és Gyula is néha úgy éreztük, hogy nincs semmi mondanivalónk egymás számára. Ekkor váratlanul kábel érkezett Hoskyntől. Az üzletmenetben zavarok vannak. Szükséges volna, ha minél előbb visszatérnék. Másnap útra keltünk. Vissza Honoluluba, a földgolyó másik felére. Anyámnak azt mondtam, hogy jövőre újra hazajövök. Mindnyájan kijöttek az állomásra. Én kihajoltam a vonatablakból, úgy lengettem a zsebkendőmet. Anyám ott állt az üresen maradt sínek mellett, bizonytalan irányba fordítva fejét, az elmenő vonat felé. Ott állt mozdulatlanul, csak a pápaszeme csillogott. Most nem támogatta kétféléi sem Rózsa, sem Gyula. Szeptember huszonnyolcadika, este hat óra. Hegyeshalomnál leszálltak a vonatról a magyar vámtisztek, és az osztrák kalauz már végigment a folyosón. Ekkor a lelkem mélyéig megrázott valami. Arcomat elfordítottam, és csak a kezemmel intettem Jennifernek, hogy Andrew-t vigye ki a fülkéből. Jennifer megérezte, hogy miről van szó. Megragadta Andrew-t, és kivitte a folyosóra, hogy ne lássa apját e pillanatban. Engem egész testemben rázott a zokogás. Tudtam, hogy soha nem fogom látni többé anyámat és szülőföldemet. Zilahy Lajos (1891—1974) író, szerkesztő. 1916-ban jelenik meg Versek c. kötete. Hamar ismertté lesz regényeivel: Halálos tavasz. Két fogoly, Valamit visz a víz, A lélek kialszik, A fegyverek visszanéznek, A földönfutó város — és színműveivel: Süt a nap, Szibéria, A szűz és a gödölye. Tagja a Kisfaludy Társaságnak, szerkesztője a Híd c. folyóiratnak. Pegazus néven irodalmi igényű filmvállalatot alapít. Fatomyok c. színművét 1944-ben a náci megszálláskor betiltják. 1945-ben első elnöke a Magyar—Szovjet Művelődési Társaságnak, szerkesztője az Irodalom és Tudomány c. folyóiratnak. 1948-ban az Amerikai Egyesült Államokban telepszik le, ott publikálja The angry angel és The happy century c. regényét is. „A lélek kialszik” című regénye 1932-ben született, s egy más korszak, más kapcsolatrendszer dokumentuma, amely a mából visszanézve még megrázóbb. r 13
