Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-02-26 / 4. szám
KADAFALVAN hold földek után járt ki, hanem a végzett munkája szerint! 12 hold szőleje volt- az édesapjának, ezen osztozott 9 testvér! Katonáéknál lovastüzér szakaszvezető volt, mire hazajött a frontról, tönkrement a szőlő. Lehetett kezdeni elölről. Tavaly hat és fél ezer hektót vásárolt fel a téesz, nekik termett majd tízezer hektó boruk, úgyhogy volt mivel gondolni a pincemesternek. — Még az a szerencsénk, hogy van kivel összefognunk. Itt a szomszéd, a helvéciai nagy bortermelő állami gazdaság. Nekik mi csak kis unokájuk vagyunk. Már olyan présgépjeink is vannak, amit nem bírnánk egyedül kihasználni. Nekik is préselünk bérbe. Jól keres vele a téesz! Tizenöt évre szól az együttműködési szerződés. Olyan korrekt partnereket, mint a Helvéciai Állami Gazdaság, keresve se talál az ember. A szövetkezetnek vannak apró különálló kis szőlőparcellái. Ezeket nem lehet, nem érdemes géppel művelni. Kiadják nagycsaládos téesz-tagoknak bérbe. Egy 1300 öles parcella bére 2600 forint. Terem 20—25 hektót. De utána kell ám állni, mert másképp a bérleti díjat se hozza be. — Jó ez a világ! — mondja az idős pincemester —, akinek ereje is van hozzá. Volt itt olyan gazda, aki 140 hektó bort adott le! — Csak nem csinált bor volt az a rengeteg? — Az nem! Ide csinált bort behozni nem lehet! Ott az a masina, azon megvizsgálom mindet! Aztán meg is kóstolom. Aki negyven-ötven éve kóstolgat bort, annak csak észre kell vennie! Meg aztán kitaláltunk valamit a spekulánsok ellen. Tudjuk mi azt kívülről, melyik évben melyik dűlőbeli szőlő hány maligán fokot ad. Akinek eltérő, magasabb maligánfokú bora van, azt elküldjük vegyelemzésre, és az átlagon felüli maligánfokú borért kevesebbet fizetünk! Ügyhogy itt meggondolja, aki cukrot löttyint a mustjába... Én még ahhoz is ragaszkodom, hogy a hordó közepéből legyen a minta. Mert felül több, alul kevesebb a szesz ... Mire Gömöri Antallal végigbeszéljük ezt is, azt is, eljön a dél. Fekete kendős öreg nénikék szállingóznak befelé a hófútta utakon az iskolához, ahol a közgyűlés lesz. Fekete kabátjuk, kendőjük imbolyog a sűrű hóesésben. Jönnek egyesével, csoportostul. Az ajtóban ákom-bákom betűkkel felírják a nevüket a jelenléti ívre. Aztán letelepszenek, melengetik a hidegtől meggémberedett, sok havas utat taposott lábukat, sok nyáron át, sok kapanyelet szorongatott kezüket is. Az elnök itt az emelvényen is olyan, mint amilyennek az irodában reggel megismertük. Egyszerű, tisztabeszédű, pontosan fogalmaz. Se hányavetiség, se fellengzős ígérgetés nincs egyetlen mondatában sem. Panaszkodik a téesztagságnak, hogy ez mégis borzasztó, még csak február van, de már eddig is 40 jelentést kellett fogalmaznia a felettes szerveknek! — Hogy fogok én kijutni a határba, ha ez így megy? Igaz, ezt nem maguknak kéne elmondanom, de elmondom én majd odafent is. A szövetkezeti gazdáknak arról beszél, hogy mindent, ami jó volt a régi, magángazdálkodás idején, azt mind át kell menteni ebbe a modern gazdálkodásba is! Ezért jó az, ha mindenki elmondja a véleményét. Arról, amihez ért. Mert voltak, meg vannak itt még olyan emberek, akik ismerik a homoki föld meg a szőlő természetét! Arról is beszél az elnök, hogy hivatták valamilyen értekezletre, ahol a miniszterhelyettes szóvá tette: jelenleg 27 olyan szerv van az országban, amely mint hatóság felettese a termelőszövetkezeteknek. Ezek mind utasíthatnak, mind jelentést kérhetnek. Képzeljenek el egy olyan befogott lovat, amelyiknek huszonheten kapaszkodnak a gyeplőjébe. És húzzák, lehetőleg 27 felé. Aztán mélységesen meg vannak botránkozva, ha nem halad az a ló. Hát valahogy így nézünk ki most! Segítőkész irányítást várunk, nem pedig az amúgy is nehéz munkánk megnehezítését. Hamarosan nem lesz ez így, csökkentik az adminisztrációt legalább a felére, aztán majd tovább. — Az jó lesz — mondják a szövetkezeti gazdák —, hogy egyre jobban békén hagyják az embert, és adnak időt a vezetőknek is a hasznos munkára. Az elnöki beszámolóból kiderül, hogy bár rossz esztendő volt ez az 1976-os, a szárazság miatt, de így is 14 százalékkal termeltek többet, mint 1975-ben. Különösen a paradicsom-termelés volt jövedelmező, hátha még az első virágzás is megkötött volna! Az adó, meg a kötelező biztonsági alapra járó összeg befizetése után a többletjövedelmet kiosztják a tagoknak. Napi átlagban 100 forintot keres egy téesz-tag Kádafalván, ez havi 2600 forint. De, hogy szorgalmas volt a tagság: nem 12 hónapból áll ez az esztendő, mert lesz még egy havi fizetés a többletjövedelemből. Szünetben meg lehet beszélni az eddig hallottakat, aki akar. felszólalhat, akár az elnöki beszámoló, akár a szövetkezet évi gazdálkodásával kapcsolatban is. Egy szép, tiszta arcú, bajuszos öregember a kályha mellé telepedett. Piros-barna erezetű cseresznyéből hajlított görbe botjára támaszkodik. — Nem szólal fel? — Nem én! — Miért nem? — Mert most nincs mit mondani, amúgy meg mért jártassam a számat feleslegesen? — Zárszámadó közgyűlésen nem szólalt még fel soha? — Dehogyisnem! — Legutóbb mikor? — Legutóbb? Két esztendeje. Akkor volt szó róla, hogy egyesüljünk az Üj Tavasszal. Na, akkor én felszólaltam. Az egyesülés ellen. — Miért nem akarta, hogy egy legyen a két szomszédos szövetkezet? — Mert ismertem az elnököt. Az Űj Tavaszét. Kifogásom volt ellene. „A magaviseleté nem embörséges vót.” Elmondtam. Nem is lett az egyesülésből semmi! Gömöri György 75 éves. — Már csak a háztájiban dolgozik? — Fenét! A közösben is, mindennap! Kapom a nyugdíjat, az 1600, a magam háztájijából eladok 20 hektó bort, azon felül felfogtam a közösből másfél hold szőlőt. Annak a termése felesben az enyém. De úgy, hogy a téesz ekekapál, nyit, takar, megadja a permetléhez a szert! Ez a téesz az én tanyámon alakult meg. Három napig én voltam az elnök! — Nocsak! Akkor volna miről beszélgessünk! — Hátha még a legelején kezdhetném. Azt beszélték, én voltam itt valamikor a legjobb gazda. Szőlős család voltunk. Én úgy megszerettem a szőlőt, hogy mind a három gyerekem benne maradt. — Milyen ember ez az elnök? — Én tudom, ha valaki! Három évig bérelte a téesz a pincémet. Jártak oda az udvaromra éjjel-nappal. Ahogy ez az ember idejött a gépállomásról elnöknek, megváltozott minden. Ahogy bejártak a pincébe, ahogy nyitották, zárták a kaput, ahogy a pincét meg az udvart becsben tartották, akkor én már tudtam, hogy nem lesz baj, ha ez az ember marad. Ide adta nékem a pincekulcsot, nézzek be a pincébe, rend van-é ott? Nálam is hagyta! A becsület nekem is megvolt! — Bírja még a kapanyelet? — Még ma se jár előttem senki! Igaz, korábban kezdem mint más. Én már négykor ott vagyok a sorok között. így haladok annyit, mint a többi. Lassan. Elosztva az erőt. — Van, aki az elnök ellen szavaz? — Hogyne volna! Rongy ember mindenütt akad. Aki nem szereti se a rendet, se az igazságot. Aki magának akarja azt is, ami másnak jár. Ilyen ember mindenütt van. Ezek szavaznak az elnök ellen. Én rá. Nekem kétszer se kellett mondani, hogy lépjek be. Tíz holdat vittem a téeszbe. Mind szőlő volt! Megértettem a szót, nem hadakoztam ellene. Olyan világ úgyse volt sose, hogy ne parancsoltak volna az embernek. Nem is lesz... csak aztán az a kérdés; ki parancsol, mit, meg hogyan. Tetszik ez a nyílt, egyenes, őszinte elnöki beszéd. Nemcsak nekünk, de úgy látszik, a szövetkezet tagságának is. Nincs mit húzni az időt, most már csak az szóljon, akinek fontos mondanivalója van, odakint szürkül, a késő délutáni homályban már úgy sem lesz könnyű hazabotorkálni a messze tanyákra. Mindenki otthon vacsorázik, és mindenki otthon iszik meg egy pohár bort — ha kedve lesz hozzá. Nekem tetszik ez az újfajta szövetkezeti zárszámadás! Sok mindent hozott mostanában az idő a szövetkezetek életében az elmúlt néhány év alatt. Sok mindent, ami tetszik. És miért ne szólhatna az ember bizakodással ezekről a változásokról? Az elnök meg a vezetők elkísérnek bennünket a kapuig. Segítenek megmozdítani a hóba fagyott kocsit. És nem sündörög oda a csomagtartóhoz egyik téesz-vezető se, sem az elnök megbízásából, sem a maga szorgalmából — egy demizson ajándékborral, hogy „ki tudja, mégis, kik lehetnek ezek, nem árt megnyerni őket!” Nekem a Kadafalvi Mathiász téesz zárszámadásában ez volt az egyik legbiztatóbb jel — a jövőt tekintve! Bal oldali kép: Egy pohárral a leg jobbikból I 9
