Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1977-12-31 / 26. szám

ÉRDEKELTÉRÉSEK, ÉRDEKEGYEZTETÉS MAGYARORSZÁGON A békés egymás mellett élés többek között azzal jár, hogy világszerte nmlliók kerekednek fel, utaznak más országokba, megismerkednek más nemzetek, népek életével, szokásaival, kul­túrájával, társadalmi gyakorlatával. A kíván­csiság nagy hajtóerő, segítségével biztos ala­pokra helyezett ismereteket szerezhetünk, ha van türelmünk félretolni kliséket és előítélete­ket, ha van kitartásunk és nem elégszünk meg féligazságokkal és van bennünk törekvés a megértésre. Azok az újságírók, tudósok, akik vették a fáradságot, hogy világos képet nyerje­nek a magyar fejlődés sajátosságairól — ta­pasztalataim szerint — egyik jellegzetességként jegyezték föl, hogy Magyarországon elfogadott alapelv az egyéni, a csoport- és társadalmi ér­dekek megkülönböztetése. Sőt, úgy találták, hogy ez az elv politikai gyakorlatunk egyik legfontosabb hajtóereje. Egy nemzetközi tanácskozáson az esti felké­szülést és pihenőidőt kellett rászánnom arra, hogy az érdékeltérések kérdésének hétköznapi eseteivel foglalkozzam és kezelésük részleteiről tájékoztassam érdeklődő külföldi kollégáimat. Hosszú időn keresztül csupán azt hallották tőlünk, hogy a társadalmi tulajdon megterem­tésével szinte automatikusan megoldottuk a társadalmi érdek érvényesülését, és lényegében megszűnt az annyi bajt okozó egyéni és cso­portérdek. Amikor pedig a konfliktusnélküli­ségnek e túl szép, és tegyük hozzá, megalapo­zatlan nézeteivel találkoztak, joggal nem hit­ték el. A fejlett nyugati országok tapasztalatai szülték az előbbivel ellentétes másik szélsősé­get, amely „az ízlések és pofonok különbözők” közmondás mintájára találta ki az „ahány em­ber: annyi érdek” elvét azzal, hogy mindez ki­zárja bármilyen közakarat érvényesülését Most azonban meglepte őket a mi új gyakorlatunk, amelynek az a lényege, hogy a szocializmust építő társadalomban is a legkülönfélébb érde­kek találhatók, és a jó politika fokmérője: mennyire képes megtalálni és elfogadtatni a közös nevezőt. Mert az egyéni és a csoportér­dek összeegyeztethető a társadalmi érdekkel; ha viszont konfliktusba kerülnek — és kerül­hetnek —, a társadalmi érdek elsődlegessége alapján kell és lehet megtalálni azt a megol­dást, amely mindenki számára legalábbis elfo­gadható. A szocialista társadalom nem tagadja, sőt mindenkor számításba veszi, hogy a mun­kamegosztásból érdekellentétek származnak, hogy az osztályok és rétegek érdekei, sőt szük­ségletei és igényei nem mindenben és nem mindenkor egyeznek. A különbségek szükség­­szerűek. Ugyanakkor a kölcsönös függőség ál­talános rendszerében egyre erősödik az egy­másrautaltság, amely egyesíti az embereket. A közérdek érvényesülése éppen azt jelenti, hogy az érdekviszonyoknak ez a mozzanata válik mindinkább meghatározóvá. Aki Magyarországon jár, látja, hogy a váro­siasodás gyorsan halad előre: lakótelepeket építünk, egész negyedeket korszerűsítünk. A lakásigény azonban rendszerint nagyobb, mint amennyi lakás épülhet, ezért a rászorulók közt rangsorolni kell. Az alacsony keresetű, több gyermekes dolgozók előnyben részesülnek. Vagyis az egymást keresztező egyéni érdekek közt a méltányosság elve alapján sorrendisé­get állapítunk meg. Előfordul, hogy például egy városiban csak vasgyár van. A férfiak számára van munkalehetőség, de az asszonyok nem tudnak megfelelő keresettel járó elfoglaltságot találni. Ilyen esetekben az említett város veze­tősége könnyűipari üzemet szervez. De képzett műszaki személyzet helyben nincs. Ezért jó fi­zetéssel, lakás felajánlásával máshonnan kell hozni valakit. A szükséglethez képest amúgy is kevés lakás egy részét tehát a bevándorlóknak kell adni, a helybeliek hátrább kerülnek a ki­elégítés sorrendjében. A valóságban tehát nem­csak a lakásigényeket kell egyeztetni, hanem más, eltérő minőségű egyéb érdekeket is. És egyidőben több város is akar könnyűipart, te­hát a meglevő műszaki gárdát többfelé is csá­bítják, egymásra licitálnak. Az ország általános érdeke azt kívánja, hogy az érdekeltek keres­sék, és találják meg az optimális megoldást. Az is mindennapi dolog, hogy az üzemekben dolgoznak gyakorlott, régi munkások, akik azonban nem szereztek magasabb szakképzett­séget. Az említett üzemek felvesznek tanfolya­mot végzett fiatal munkásokat, akiknek azon­ban kevés gyakorlati tapasztalatuk van. Melyik csoport kapja a magasabb bért? Ha az egyéni érdekek összecsapnak, és a kérdésben vita ke­rekedik, megindul a tárgyalás, az alkudozás. Mire van szükség a probléma megoldásához? A munkásnak legyen meg a társadalmi, intéz­ményes „képessége”, lehetősége érdekei érvé­nyesítésére, hogy létrejöhessen a tárgyalás, a tranzakció, a megegyezés. Az üzemi demokrá­cia szervei, például a szakszervezetek, mint szakmai érdekképviseletek és a különböző fó­rumok megadják a biztosítékot arra, hogy a vi­tás ügyekben megoldást találjanak. Az állami üzem munkaadó is, és ez magában rejti a szembenállás lehetőségét. Ugyanakkor a dolgozó nemcsak munkavállaló, hanem társtu­lajdonos is, és ez a tény az érdekellentétek ki­­békítésének megfelelő és elégséges alapja. A szakszervezet, mint érdekképviselet az állam­mal, mint munkaadóval szemben is védi a dol­gozók érdekeit, vétójoga van. Ám a szakszerve­zet egyúttal partnere is az államnak, hiszen mindkettő: az állam is, a szakszervezet is, a ha­talmon levő munkásosztály sajátos intézmé­nyei. Érdeklődő kollégáim közül sokan kérdezték, hogyan működik ez a gépezet, olajozottan fo­­rognak-e vagy még csikorognak-e a csapágyak. Nyugodtan felelhettem, hogy példáimat a min­dennapi gyakorlatból vettem, de ezzel együtt alkotó elégedetlenséggel nézzük, elemezzük és javítjuk megoldásainkat. Az érdekegyeztetés bonyolult és nehéz munkáját gyakoroljuk, ta­nuljuk, és menet közben keressük meg a job­bat, a célravezetőbbet. Az emberekben, a ki­sebb és a nagyobb közösségekben tudatosul az egymásrautaltság, a mások által végzett munka hasznosságának elismerése. így haladunk az ér­dekek egyeztetésével folyamatosan előre a nemzeti egység megszilárdításában, a fejlett szocializmus építésében. — ő — r MAGYAR­OSZTRÁK VÁMÜGYI EGYEZMÉNY Magyar—osztrák vámügyi egyezményt írt alá Buda­pesten dr. Hannes And­rosch alkancellár, szövetségi pénzügyminiszter (képün­kön balról) és Faluvégi La­jos pénzügyminiszter. A megállapodás olyan intéz­kedéseket tartalmaz, ame­lyektől a határforgalom meggyorsulása várható. Dr. Hannes Androsch-t hivata­lában fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke is. MTI — Tormai Andor felvétele Lázár György; a Miniszter­­tanács elnöke Norvégiában Lázár György — május ■ 2. és 4. között — Odvar Nordli miniszterelnök meg­hívására hivatalos látoga­tást tett Norvégiában. Kí­séretének tagjai között volt dr. Bíró József külkereske­delmi miniszter és Kár­páti József, hazánk oslói nagykövete, a Magyarok Világszövetsége volt főtit­kára. A két miniszterel­nök elvileg megállapodott az új magyar—norvég hosszúlejáratú kereskedel­mi egyezmény megkötésé­ben. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy sokat várnak a magyar—norvég kooperációs vegyes bizott­ság tevékenységétől. Szívé­lyes légkör jellemezte a nemzetközi politika idősze­rű kérdéseiről folytatott megbeszéléseket is. A tár­gyaló felek egyetértettek abban, hogy Európának a béke és biztonság kontinen­sévé kell válnia. A magyar miniszterelnököt látogatása során fogadta V. Olaf nor­vég király. * Lázár György személyé­ben először járt Norvégiá­ban magyar miniszterelnök. A tárgyalások napirendjén elsősorban a két ország kapcsolatainak fejlesztése szerepelt. Kormányfőnk mostani látogatását megelő­zően több miniszterünk tárgyalt már Norvégiában: 1970-ben Péter János kül­ügyminiszter, 1975-ben dr. Polinszky Károly oktatási miniszter és tavaly dr. Schultheisz Emil, az egész­ségügyi tárca vezetője. A norvég kormány tagjai kö­zül a mezőgazdasági-, az oktatási- és a külügymi­niszter tárgyalt az elmúlt esztendőkben Budapesten. A rendszeressé váló kor­mányszintű találkozók ki­emelkedő állomása volt Trygve Bratteli miniszter­­elnök 1974. évi magyaror­szági látogatása. Gazdasági- kereskedelmi kapcsolataink ugyan még nem számottevőek, de bíz­tató fellendülésnek lehe­tünk tanúi: az elmúlt esz­tendőben exportunk 40 szá­zalékkal, importunk 5,5 százalékkal növekedett. A fejlődés további lehetőségei adottak, hiszen mindkét or­szágban ösztönzik a piaci kapcsolatok szélesítését. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÖZGYŰLÉSE \ \Am Wjf»f WwL Május első napjaiban tartotta meg a Magyar Tudomá­nyos Akadémia 137. közgyűlését. Az együttes üléseken és a szekció üléseken vezető tudósaink számos aktuális tudományos kérdésről tartottak előadást. A közgyűlés az Akadémia elnökévé Szentágothai János akadémikust, ed­digi megbízott elnököt, új alelnökévé pedig Somos András akadémikust választotta meg. Tiszteleti taggá választot­ták Hauser Arnoldot, az Angliában élő kiváló művészet­szociológust és Szabó T. Attilát, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem nyugalmazott professzorát, az újabb magyar nyelvtudomány egyik legjelentősebb személyiségét. Ké­pünk a közgazdasági szekció ülésén készült; Bognár Jó­zsef akadémikus „A világgazdasági korszakváltás és a magyarországi társadalomtudományok feladatai” címmel tart előadást. Az elnökségben helyet foglaltak (képünkön balról jobbra): Osztrovszki György akadémikus, az Orszá­gos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese, Nyers Rezső, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igaz­gatója, Eörsi Gyula akadémikus, az MTA Állam és Jog­­tudományi Osztályának elnöke és Szalai Sándor akadé­mikus Novotta Ferenc felvétele 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom