Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-29 / 2. szám
A nemrég megnyílt Radnóti Miklós Színpad Gábor Viktor felv. Radnóti Miklós versei franciául Az UNESCO közreműködésével a Pierre Jean Oswald Editions 1975-ben Párizsban Marche forcée (Erőltetett menet) címen Radnóti verseket jelentetett meg J. L. Moreau fordításában. Az Art et Poesie című irodalmi, művészeti folyóirat 1976 évi nyári számában a Franciaországban élő Beregi Tibor (Théodore Beregi) magyar újságíró, irodalmár ismerteti a kötetet, és méltatja Radnóti munkásságát. „Nem ismertem Radnóti Miklós magyar költőt, nem is találkoztam vele. Nem volt a barátom; soha nem leveleztünk. ö Budapesten élt, én pedig Párizsban; de csodáltam frissen teli, finom és szelíd költészetét, amelyből áradt az érzelmek szabadsága és az életöröm” — írja Beregi. Kitér Radnóti és a francia kultúra kapcsolataira, idézi a költő Párizsról szóló verseit. S balról, a park nagy fái közt az egyik úgy sárgáit az égre, mintha előre látná már az őszt. Szabadság, hosszúcombú drága nimfa, aranyló alkonyatba öltözött, bújkálsz-e még a fátylas fák között? A gauche dans le Luxembourg un arbre aux feuilles qui jaunissent sentait Fau tömne et son retour. O liberté, nymphe chérie aux longues cuisses, tói que le crépuscule habillait dőr, les grands arbres voillés te cachent-ils encor? Ismerteti a költő érzékenységét, ahogyan tájékozódott a harmincas évek fenyegető eseményeiben. Garda Lorca halott! hogy senki se mondta nekem még! Háborúról oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő így tűnik el! hát nem gyászolta meg őt Európa? Lorca est mórt. Se peut-il que personne encor ne me l’ait dit? Se peut-il, quand le bruit de la guerre se répand si vite, que les poétes disparaissent ainsi? L’Europe n’a done pas porté son deuil? Beregi Tibor avatott tollal emlékezik meg a költő tragikus sorsáról. Idézi Radnóti utolsó verssorát: Mellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már, mint a húr, ha pattan. Tarkólövés. — így végzed hát te is, — súgtam magamnak, — csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem. — Der springt noch auf — hangzott fölöttem. Sárral kevert vér száradt fülemen. J’étais tömbé prés de lui. Comme une corde qui saute son corps, roide, s’est retourné. La nuque, á bout portant... El toi comme les autres, pensais-je, il te suffit d’attendre sans bouger. La mort, de notre attente, est la rose vermeille... 11 a encore des soubresauts, aboyait-on lä-haut, De la boue et du sang séchaient sur mon oreille. A költői életművet összegezve a cikkíró megjegyzi, hogy „a magyar irodalom egyik mártírját, Radnóti Miklóst a halála után véglegesen elismerték és szülőhazájában kiadták összes műveit; Magyarországon utcákat neveztek el róla, művelődési házak viselik a nevét, s könyvek, tanulmányok, cikkek határozzák meg igazi helyét a XX. század magyar költészetének a történetében; életét és műveit tanítják a középiskolákban és az egyetemeken... Radnóti Miklós a jövő, az ifjúság számára az élet költője marad, a tavasz költője, az emberség költője” — fejezi be cikkét Beregi Tibor. A. A. 12 VENDÉG A Rí. SZÁZADBÓL Ugyan melyik fürdő büszkélkedhet 1600—1700 éves vendéggel? Jobban mondva a vendég múmiájával? — a Lukács fürdő! Feltételezések szerint a mai Lukács fürdő közelébe jött a köszvényes betegségére enyhülést keresni az az idősebb, előkelő nő, akinek múmiáját megtalálták a Táborhegyen. Az Aquincumhoz nem messze lévő Józsefhegyi forráscsoportot valószínűleg ismerték a rómaiak, hiszen a Duna menti hadiút közelében volt. Ezt a forráscsoportot megemlíti II. Endre is 1212-ben kelt rendeletében, amely Buda külső határát „inter Budám et calidas aquas” — Buda és a hőforrások között állapítja meg. Tehát nem lehetetlen, hogy a mai Lukács fürdő első vendégei a III. században már itt fürdőztek. A törökök idején „Barat Dergemine”, vagyis a lőpormalom melletti fürdőnek hívták. Állítólag Musztafa pasa építtette a malmot, és létesítette a mai malomtavat. A tóban fakadó források köré sáncot emeltek, a felduzzasztott víz télen-nyáron hajtotta a malmokat. A malommal szomszédos fürdő medencéiben előkelő vendégek lubickoltak. Kétszáz évvel később, 1852-ben azonban Palugyai Imre ezt írta; „A Császár fürdő tőszomszéd közelében levő malom udvarában van az úgynevezett Lukács fürdő, melynek felette csekély számú kádjai leginkább a vidékről érkező földmívelők által szokott gyógyul használtatni.” 1884-ben Palotai Rezső megvásárolta az elhanyagolt fürdőt egy óbudai molnártól, s a ma látható Lukács fürdő az ő elképzelései alapján valósult meg. Előbb a gyógyfürdő és az uszoda, később pedig az iszapfürdő készült el. A Duna felőli, ma reumakórházként használt épület hajdan szálloda volt. A Lukács fürdő iszaptava hosszú ideig Budapest páratlan érdekességű gyógyfürdőjének számított. A tó téglalap alakú épületekkel körülvett medencéjének az alját iszap borította. A források — szám szerint 44 — a fenéken törtek fel. Gyógyító hatásukat azonban csökkentette, hogy a nyitott medencében a víz hőfoka 30 °C alá hűlt le. Emiatt 1959-ben zárt medencét építettek. Régen török pasák voltak a fürdő törzsvendégei, ma színészek, írók, orvosok, mérnökök, tisztviselők. Reggelente innét indulnak a színházi próbákra vagy a filmgyárba, Rádióba. Boldizsár Iván ha éppen itthon van, minden reggel itt úszik, s két tempó közben megbeszéli a világ dolgait Ipper Pállal, a népszerű tévé kommentátorral. A Lukács fürdő törzsvendégei 'között sok az orvos, ők jönnek a legkorábban: nyolckor már a kórházban vannak. A fürdő főorvosa dr. Frölich Lóránd is mindennap úszik néhányszáz métert, sőt, issza is a források vizét! Az ivócsarnokban kapható gyógyvíz sok betegség ellen hatásos gyógyszer. D. J. A Lukács fürdő udvara a hatalmas platánfákkal Reggelente törzsvendégek töltik meg a medencét. Lent: A hálás vendégek megemlékezései Novotta Ferenc felvételei
