Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-10-22 / 21. szám
BÁN OSZKÁR AZ AMERIKAI MAGYAR KÖLTÉSZETRŐL VI. lünk Neményi Lili, Svéd Sándor, a Járóka zenekar, és több magyar író, költő. — Most hol él? — Clevelandtól harminc mérföldnyire keletre, Fairport Harborban. Azt hiszem, a világon ez az egyetlen hely, ahol magyarok és finnek ismét egy közösségben élnek. A városka lakossága finn, magyar és szlovák eredetű. Nem is olyan régen az iskolai értesítéseket még angolul, magyarul és finnül állították ki. Itt az Erie tó partján nagyon sok vegyes házasság jött létre: néhány finn megtanult magyarul, a magyarok pedig finnül. Már három éve szolgálok itt. Sajnos, a gyülekezet magyarul beszélő tagjainak az átlagéletkora már közel jár a hatvanhoz, s a fiatalok közül nem mindenki beszél magyarul. Éppen ezért megszerveztük a magyar nyelvoktatást. Minden évben indítunk egy kezdő osztályt, hogy azok akik magyarul akarnak tanulni, akadálytalanul bekapcsolódhassanak az oktatásba. York. Azóta Neve York igen nagy várossá fejlődött ki. A hét magyar lány megfáradva végre elérkezett a tengerpartra. Ivóvizet kerestek, de nem találtak. Végül egy indián mutatott nekik egy kutat, amelyikben olyan magasan állt a víz, hogy a könyökével elérte. Magyarjaink ezt könyöki kút néven ismerték hosszú ideig. Sajnos az indiánok sohasem tanulták meg, hogy kell leírni, és így lett belőle Connecticut. (Bizony a magyar nyelv nem gyerekjáték.) Könyöki kúttól, vagyis Connecticuttól északra egy dombos vidéket találtak a Marika társai. Már tél volt, amikor a kalandozásaik során arra a vidékre eljutottak. Egy nap fakéregböl szánkót csináltak, és mint gyermekek csúszkáltak a dombokon. Egyszer csak Ida odakiáltott az unokatestvérének: „Gyere ide Marika! Itt messze csúszhatsz.” Ennek a helynek a neve még ma is „messze csúszhatsz”, de sajnos az amerikaiak annyira kitekerik a magyar szavakat, hogy csak a tudományos kutatások folyamán találtam meg mi is az ősi jelentése n Massachusetts szónak. Messze csúszhatsz vidékéről nagyon vágytak már a lányok az óhazába... A Marica. mert most már a Marika így nevezte magát, végre elhatározta, hogy ideje lesz egy hajót keresni és felkutatni a testvéreket. Éppen jókor érkeztek az óceánhoz. Munkánkban sokan segítenek, mint például a feleségem, akinek már az édesanyja is kint született az Egyesült Államokban. A feleségem jól beszél magyarul, és rajong a magyar kulturális munkáért. Ezért kísért el az Anyanyelvi Konferenciára. — Hogyan látja a jövőt? — Bizakodom. Bár megeshet, hogy egyegy kisebb magyar településen meghalnak az öregek, megszűnik egy-egy magyar egyesület, de a magyar nép, Magyarország továbbra is létezni fog. Ha mindnyájan tudomásul vesszük, hogy Magyarország nélkül nincs magyarság, akkor az egyházak és a lelkipásztorok segítségével fenntarthatjuk távol a szülőhazától is a magyar nyelvet, magyarságunkat. A lelkipásztorok, egyházi vezetők sokat tettek, tesznek ennek érdekében, s bízom benne, hogy szolgálatunknak ezután is meglesz a gyümölcse. Ott volt egy hajó. Egy Erikson nevű emberrel találkoztak, akitől megkérdezték: „Merre mén?" Miután az kelet felé mutatott, a lányok megkérték, hogy ingye magával mind a hetet. Nem értette őket, de gondolta, hogy mit jelent a „merre mén?” A lányok a hajóba ülve az északra elterülő földrészt a kérdésük alapján úgy nevezték el, hogy „mén”. Eléggé helytelenül, ma már úgy írják, hogy Maine, de azért még most is helyesen ejtik. Itt majdnem véget is ér a magyarok kalandozása, de az történt, hogy Erikson egy viharba került és több hetes hánykódás után ért csak partot Európa északi részénél. A Marica a lányokkal kiszállt és a legnagyobb meglepetésükre egy hatalmas magyar településre akadtak. A fiatal legények marasztalták őket. Nem is kellett sok bíztatás nekik. Letelepedtek. Ahová eljutottak a világkörüli útjukon, az nem más mint a mai Finnország. A Marica egyszer elment Árpádot meglátogatni, de a legjobb tudásom szerint nem mondta el senkinek, hogy Amerika róla lett elnevezve. Én is csak a tudományos kutatásomnak köszönhetem, hogy a fent leírt titok nyitját megtaláltam. Kötelességemnek tartottam, hogy ezt a történelmet átformáló felfedezést magyarjainkkal tudassam, hogy megismerjék Amerika felfedezésének igaz és tárgyilagos történetét. Az. első világháború után bekövetkezett gazdasági, társadalmi és politikai eltolódások következtében új kivándorlásra kényszerített népcsoport került előtérbe a kivándorlási statisztikákban. A kereskedők, az iparosok, a városok fizikai munkásai, s a legkülönfélébb foglalkozásokban dolgozó emberek százszámra vették kezükbe a vándorbotot. Írók és költők is voltak köztük. A proletárdiktatúra leverése után nyolc-tíz munkásköltő vándorolt Amerikába, köztük Illés Ágota, Kálnay Ferenc, Kuhn László, Lutheran István, Moór Péter és Nagy Jenő. Moór Péter Három sírfelirat című hatsoros verse ízelítőt adhat az újabb amerikai magyar munkásköltők lírájából. Szovjet hős fejfájára Nézd mosolyunk, utazó, hirdesd a világnak - a földön: Mit tettünk, örömest tenné újra szívünk. Barnaruhás katona fejfájára Fordulj el, vándor, üzenő szavunk csupa bánat: Merre a vérünk folyt, fű-fa, virág nem nő. S. S. Elit-gárdista fejfájára Előbb hevenyén betakart cinkos-kéz barna fövénnyel; Kondor falt fel utóbb, rá, hogy a Föld kivetett. A polgári lapokban is szóhoz jutott két jelentékeny költő: Mészáros Zoltán és Tehet László. Mészáros 1891-ben született. 1923-ban vándorolt Amerikába. Két évvel később mindkét lábára megbénult. Élete hátralevő részét — majd 30 évet — New York város kegy elemkenyerén egyszobás lakásában, ágyban és tolókocsin töltötte. Két verseskönyve jelent meg: Búzakalászok és Magány. Az utóbbi Tamócy Árpád hetilapjának a nyomdájában készült, Tarnócy támogatásával. Csak néhány barátja és jóakarója támogatta. Könyvét elküldte amerikai magyarok címére egydolláros számlával. Nyolc kivételével a könyveket visszautasították, és így Mészáros ráfizetett a postaköltségekre is. Tehel László a húszas évek második figyelemre érdemes magyar költője Amerikában. Gimnazista korában kezdett verseket írni. Az első világháború idején hadnagyi rangban feleségül vett egy lányt, akihez lövészárkokban és gránáttölcsérekben írt szerelmes verseket. 1922-ben Amerikába vándorolt szép feleségével, hogy megóvja a fiatalasszony lelki békéjét az elkövetkező vészkorszak keserveitől. Az Ember, Göndör Ferenc New Yorkban megjelent hetilapja, és az Amerikai Magyar Népszava közölték verseit. 1941-ben, a zsidótörvények behozatala után Tehel örökre abbahagyta a versírást. Washingtonban élt súlyos emfizémával. Üjabban Petőfi- és József Attila-verseket fordít angolra. A következő három versszakból álló, cím nélküli vers Tehel maradandó írásainak egyike. Az én ősapámat honszerző útjában Nem látta Verecke. Félelmes kardjáról nem szól hősi ének S nem tanítja fényét dicső, nagy nevének Történelmi lecke... Talán úgy zsuppolták át a cseh határon, Űzve, verve, nyögve ... Könny volt a szemébe, jaj volt a szavába, Veszprém határáig bírta el a lába S lerogyott az új hazai rögre... Félholtan, veretten ... A magyarságomat — ő fizetett érte — Ötöle szereztem. A két világháború között még néhány magyar költő jelentkezett Amerikában, köztük Lesznai Anna, aki írt is néhány verset amerikai tartózkodása alatt, de nem számít a tulajdonképpeni amerikai magyar költők közé. 1945 után jó néhány író, költő emigrált az Egyesült Államokba és Kanadába. Nem tartom magam hivatottnak ezek kritikai értékelésére. Kannás Lajos egy versével szeretném befejezni a rövid híradást. Címe Now is the time... (Most itt az idő). Kannás Pesten hallgatott filozófiát. Bécsben szerzett doktori oklevelet. 1951 óta pszichológus Los Angelesben. Nem véletlenség, hogy Kannás angol címet adott versének. A Now is the time... valóban amerikai vers, ami történetesen magyarul íródott. Kannás 1963-ban írta versét Medgar Evers, az NAACP nevű nagy fekete nemzetközi politikai szervezet Mississippi-állambeli szervezőjének meggyilkolása után egy hatalmas, országos tüntetés idején, amelyen 200 00 emben — fehérek és feketék egyaránt — vett részt, és amely Washingtonban, az Egyesült Államok fővárosában, 1963. augusztus 28-án nyert befejezést. Kannás versében nem említi az áldozat nevét sem, mert: A meggyilkoltnak nem kell szó, s a könny is méltatlan hozzá, kit tarkóba lőttek... Ezért kell minden színek mágiáját, hogy végre csak az emberarcot lássák, elmosnia az ítélő időnek. Nagy kár, hogy a magyar irodalmi kutatás figyelmét elkerülte az amerikai magyar irodalom. Sok minden veszendőbe ment így. Törekedni kellene rá, hogy ne legyen ez az értékes termés a magyar jövő pótolhatatlan vesztesége. VÉGE Apostol András magyarok Amerikát? munkáját. Személyesen engem is igen élesen támadtak. Ügy gondolom azonban, hogy nem az efféle személyes viták, hanem a vitathatatlan példák határozzák meg egy-egy mozgalom sorsát. Azok, akik végigolvassák a közösen szerkesztett tankönyveket; akik meglátogatják a balatoni táborokat és a sárospataki iskolát; akik részt vesznek a debreceni magas színvonalú tanfolyamon, azok — külön meggyőzés nélkül is — láthatják, milyen hasznos! a magyarság számára a munka. Áz ellenzők egyre kevesebben lesznek. Az én személyes céljaim igen egyszerűek: egyre több magyar származású gyermeket, fiatalembert megismertetni a magyar nyelvvel, a magyar kultúrával. — Mi a követendő módszer? — Nincsen egyetlen, egyedül üdvözítő módszer. Minden területen meg kell találni azt a formát, amely hasznos lehet. Én — mint cserkészvezető — nagy jelentőséget tulajdonítok a nyári táborozások nevelő erejének. Azt szeretném, ha egyre több magyar származású gyerek juthatna el a Balaton partjára, táborozni, nyelvet tanulni. S azt szeretném, ha az amerikai magyar cserkészmozgalom is átvenné az itthoni hasznos tapasztalatokat. Természetesen nem úgy, ahogy egyik-másik tengerentúli „tankönyvszerkesztő” képzeli — tudok ugyanis olyan tankönyvekről, amelyek oldalak tucatjait vették át szóról szóra az Anyanyelvi Konferencia kiadványaiból, idézőjel és a szerzőkre való legcsekélyebb hivatkozás nélkül. Nem is hivatkozhattak, hiszen szóban ők elítélték ugyanezeket a könyveket. Ez rossz út. Sokkal hasznosabb volna, ha például a cserkészmozgalomban tanítók közül néhányan ellátogatnának Debrecenbe, s az ott tapasztaltakat hasznosítanák saját munkájukban. — Mit tart ön a legutóbbi konferencia fő eredményének? — A nyílt légkörről már beszéltem. Van azonban ennek a nyíltságnak olyan következménye, amit erősen hangsúlyoznunk kell. Ez pedig az elszigeteltség feloldása. Az amerikai magyarság ugyanis nem egységes: többé-kevésbé elszigetelt csoportokban él. Természetes, hogy a legfontosabb összetartó erő a magyar nyelv és a magyarságtudat. Ha őszintén, nyílt légkörben közelítjük meg az egyes csoportokat, ha megmutatjuk, hogy egyetlen célunk az elszigeteltség feloldása a magyarsághoz való tartozás jegyében — akkor az egész magyarságnak teszünk pótolhatatlan szolgálatot. Ennek a munkának eszköze és célja elsősorban a fiatalság lehet. Mindig rájuk kell gondolnunk. S. P. 3. A III. Anyanyelvi Konferencia során Bárczi Géza emlékszobát avattak fel a Zichy kastélyban Gábor Viktor felv. A III. Anyanyelvi Konferencia résztvevői a Fővárosi Művelődési Házban találkoztak a népművészet mestereivel. Képünkön: népviseleti és néptánc bemutató Gábor Viktor felv. < i i I 1 i % 1 01 A i \ 4 I 1 i I l i J l I I {
