Magyar Hírek, 1977 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-29 / 2. szám
Magyarország kis ország. Gyakorlott gépkocsivezető egyetlen nap alatt elér keleti végétől a nyugati határszélig. Tízmillió néhányszázezer ember, tizmillió néhányszázez,pr sors. Minden négyzetkilométeren — a statisztika átlaga szerint — százhét. Érdemes kilépni a statisztikából, és a riporteri kíváncsiság útján haladva személyesen megzörgetni minden ajtót, meghallgatni minden életutat. S ha a föladat lehetetlennek látszik is — megismerni a legjellemzőbbeket. Hiszen a sorsokból épülnek a családok, a falvak, a városok — a nép. A három riporter életkora együtt nincs száz év. A valóság megismerésének vágyából tesszük fel a ma kérdéseit, amelyek a harmincévesek generációjának érdeklődéséből fakadnak. Brennbergbányától Gyulaváriig, Záhonytól Nemesmedvesig, Tornyosnémetitől Drávaszabolcsig 93 030 négyzetkilométeren él, dolgozik, tervezget tíz és félmillió ember: magyarok és nemzetiségiek, fiatalok és vének, álmodozók és gyakorlatiasak. Munkájuk és örömük nyomát viseli ez a föld, amelynek területi mérete sorozatunk címe lett: 93030 km2 Égőkegy és forrás vize fölött... Scharf Károly hetvenhat esztendős nyugdíjas bányász ablakából a határszélre láthat. A határszél: keskeny, szinte jelképes csíkocska az osztrák Alpok lábánál. Emitt a falu: Brennbergbánya. A falu, melynek csak történelme van... Több mint kétszáz éve felejtette hanyag módon égve tábortüzét egy sopronbánfalvi marhapásztor. Másnap, mikor visszatért, már égett a hegyoldal egy darabon. Nem a bozót, a növényzet: maga a hegy.. „Brennender Beég” — ordította a derék, de gondatlan pásztor földijeinek, s ez a kiáltás nevet adott a későbbi bánya. Brennbergbánya lakói számára. 1791. október 31-én kötötte az első bányabérleti szerződést Riedler János és Steiger Dávid Sopron városával. Az újonnan alakult bányatársaság gondokkal küzdött: szene nem kellett senkinek. Még Ferenc császár (mint részvényes társ) is csak annyit tudott elérni, hogy Bécs felé elkészüljön egy hajózható csatorna. A Sopronba vezető csatorna építését azonban a magyar főurak megakadályozták. Az ősi virtus kifogott a józan észen: Bécsbe olcsó víziúton jutott a brennbergi szén, Sopronba azonban csak a szekerek hordhatták: az urasági földek háborítatlanok maradtak. Így a nehéz és veszélyes bánya javarészt Ausztria számára termelt szenet. A második világháború után már csak rövid ideig működött a tárna, a kimerülőfélben levő bányát nemzetgazdasági okokra hivatkozva bezárták. A bányászok többsége — régi vájárdinasztiák utódai — elköltöztek Várpalotára és Tatabányára. Brennberg ma múzeum. Az itt élő ezervalahány ember többsége öreg. Fiatal nemigen marad meg itt, távol ipartól és szórakozástól. Scharf Károly bácsi fia és két lánya is boldogabb vidékre költözött. Az itt maradók többnyire nyugdíjból, gazdálkodásból és az emlékek felidézgetéséből élnek. Nem könnyű az életük: a szén elvitte a község erejét is. A vizet ma is lajtos kocsin hordja körbe Neubauer József. Minden család két vödörrel kap. Scharf bácsi gyakran összejön a többi öreg bányásszal. Néha fölballagnak az öreg haranglábhoz — onnan jól látni a szénszállító drótkötélpálya lábait. — Ha meghal valaki közülünk, ráadják a bányász díszruhát. Bányásztemetést kap, mint egykor, a szép időkben ... A megüresedett házakba ritkán kerül új lakó. Nem messze az elmúlással csendben perlekedő bányászfalutól egy másik kisközség Balf, legszebb éveit éli. Brennbergnek a tűz, a szén adta az életet, Balfnak a víz. A gyógyító víz. A balfi gyógyvíz sem új fölfedezés. Már 1197-ből írás említi az akkor Farkasdnak nevezett község csodatevő fürdőjét. A források menti ásatások még régebbről, Marcus Aurelius idejéből hoztak felszínre pénzdarabokat. A forrás gyógyító hatását tehát korán fölismerte a környék — a nagy napok mégiscsak mostanában köszöntöttek be az azóta Sopronhoz csatolt faluba. Azóta, amióta a Soproni Állami Szanatórium gondozza. Dr. Nagy László, a szanatórium főigazgató főorvosa: — A kénhidrogén tartalmú víz, az atypusos kímélő klíma és a természeti környezet ideális gyógyhelyet kínál Balfon. A Fekete-forrás, a Silvanus-forrás és a Farkasdforrás vize elsősorban a reumás ízületi bántalmakban szenvedőket gyógyítja. Az évek folyamán kidolgoztunk egy nagyon szigorú terápiás rendszert. Ez a rendszer éppen úgy szabályozza az itt élők gyógymódjait, mint az életvezetést, a napi ritmust. Nem pihentetjük: aktívan gyógyítjuk az ide kerülőket. A soproni szanatórium balfi részlege hatalmas őspark közepén terül el. Százéves hársfák között áll a főépület. A fürdőrészben medencék, kádak, elektromos berendezések fogadják a látogatót. Laboratóriumok, röntgenszobák, orvosi készülékek teszik teljessé a képet. Az itt lakók egy része külföldről érkezik majd. Vadonatúj a fürdőtelep nemzetközi gyógyszállója — az év elején nyitja meg kapuit. A luxusberendezésű, antik és stílbútorokkal berendezett épületben minden igényt kielégítő kényelem várja a gyógyulni érkezőket. A külföldiek természetesen fizetnek az ellátásért — a hazaiak a társadalombiztosítás fejében ingyen gyógyulhatnak itt. Az üdülőnek saját bárja van: stílszerűen Patikabár a neve. A védett bútorzat között sem lazulhat az orvosok által megszabott fegyelem — a záróra itt akkor van, amikor jószerivel más bárok, éjszakai klubok nyitnak. A Patikabár nem kis nevezetessége a szanatóriumnak, de a fürdőkápolna még híresebb. 1773-ban épült, a freskó Dorfmeister István munkája. A kápolna meglehetősen rozoga állapotban volt — az Országos Műemléki Felügyelőség azonban helyreállította és restaurálta. Dr. Nagy László: — A források, a sétautak, a park; a gyógyászati berendezések és a medencék; a szállodai részek, a kápolna és a Patikabár együtt teljes szanatóriumi komplexum. Igyekeztünk olyan gyógyközpontot létrehozni, ahol a betegek az itt töltött időt nem érzik kényszerűségnek, a gyógyulás mellett pszichológiai egyensúlyuk is helyreáll. Általában nehéz munkából, rohanó életritmusból érkeznek ide emberek — a gyógyítás mellett a pihentetést is feladatunknak tekintjük. * A Sopron környéki erdők nemcsak szenükről, vizükről, klímájukról nevezetesek — hanem vasútjukról is. Itt működik az ország egyetlen magánvasútja. 1976-ban ünnepelte századik születésnapját a Győr— Sopron—Ebenfurti Vasút, a GYSEV. Száz esztendővel ezelőtt nagy vállalkozásnak látszott, hogy egy részvénytársaság alakult a Győrtől Ebenfurtig vezető vasútvonal megépítésére. Az alapítástól számított 90 esztendőre a vasút építői teljes koncessziót kaptak. Ez a koncesszió a hatvanas években lejárt — de az Osztrák Szövetségi Köztársaság és a Magyar Népköztársaság kormányai meghosszabbították a vasút tulajdonjogát. Így a GYSEV változatlanul közös részvénytársasági formában üzemel tovább. Az eltelt száz esztendő alatt a vasút jelentősen kibővült. A gabona- és cukorszállítmányok csak a szárnyvonalakon keresztül érhették el úticéljukat, tehát a GYSEV vezetősége felépítette a szükséges vonalpályákat. Ezért aztán a forgalom mindkét világháború után jelentősen megnövekedett, 1968-ra elérte, sőt meghaladta a hétmillió utast. 1974-re a hat és félmillió árutonnát. A vasút azonban idejekorán ráébredt, hogy az egyszerű szállításnál többet is tehet a két ország idegenforgalma érdekében. Különleges helyzetét kihasználva már a második világháború előtt filléres vonatokkal, autóbuszokkal, ismertető füzetekkel segítette a soproni és sopronkörnyéki műemlékek megtekintését. A századik évforduló környékén pedig újabb, modernebb szolgáltatási formákat keresett és talált. Ma már a GYSEV önállóan is szervez nyugat-magyarországi látogatásokat. Saját szállodájában alhatnak, saját éttermeiben étkezhetnek az utasok, akik természetesen a GYSEV utazási irodájában állították össze a programot. A látnivalókhoz pedig még a vasút jóvoltából is csatlakozik egy-kettő. Nagycenken a Széchenyiek kastélya mellett a keskenyvágányú múzeumvasút, Sopronban pedig az idén fölépülő új pályaudvar. A nemzetközi koncesszió most 2007-ig érvényes. A soproni és ebenfurti vasutasok máris úgy számolnak, hogy a GYSEV számára a harmadik évezredben is szabad lesz a pálya... * A sopron-környéki erdők sok titok tudói. Ezen a tájon, az Alpok lábainál, nyílt az első magyar bánya, itt él, két ország határán, két nép, keveredve egymással. És itt él háromezer éves múltjával az egyik legrégibb magyar város Sopron, amely a helybeliek szerint a leghűségesebb is. Utazásunkat Lintner Sándor és Sós Péter János riportjaival, Gábor Viktor fotóival Sopronban folytatjuk. Az első GYSEV-vonat a nagycenki Széehenyi-múzeuinvasúton Finta Béla felvétele Brennbergbánya
