Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-01-03 / 1. szám
előcsarnoka Rent« Ferenc tanácselnök Őszi munkák a Hámán Kató Tsz földjein k tárában könyvtárban kell nekünk és fordítva. Nem veszünk össze rajta. Megkínálhatom egy pohár borral? Fogadja el, a verpelétiektől kaptuk . — Amikor én bejöttem a tanyáról, hát csak elsírtam magam. Az asszony is. Dehát a gyerekek erősködtek, hogy iskola így, tévé meg mosógép úgy, hát... ráálltam. A munkához is közelebb kerültem, ugye. Most meg már úgy megszoktam. Mert a jót, azt gyorsan megszokja az ember. Villany, fürdőszoba, tévé... A tavasszal kint jártam a tanyán — hát csak álltam, és arra gondoltam, ki nem mennék én abba a sárba többet, ebben a kutya életben. Pedig hát ott születtem, ugye, ott nevelkedtem... és mégse. (Domán Kálmán, tehenész, 48 esztendős.) • Kovács Gyula: — Az, hogy Tiszafüred lesz az üdülőközpont ellátója, nekünk jelent nagy feladatot. Emberek tízezreinek kell itt kenyeret, húst, tejet, zöldséget előteremteni. Hát ezt, most, hogy egyesültünk, meg tudjuk oldani. A szomszédos községben felépítettünk egy 'húsfeldolgozó üzemet, ahová mi szállítjuk a sertést, a marhát. Most még nagyobbrészt elfuvarozzuk a húst, a kolbászt Pestre, de ha felépül az üdülőközpont, majd elfogy itt helyben, nem kell fuvarozni. Még ebben az évben felépül a tejfeldolgozó is — most szerelik a gépeket. Nézze, ha együtt vagyunk, pénzünk is, emberünk is több van. Meg tudjuk valósítani, amit elképzelünk. • — Szóval, hat bébielemet kér... Ahhoz a magnóhoz? Riportermagnó? Mutassa! Philips? Az jó. Lehet ezen tánczenét is hallgatni? Mert föl akarok menni Pestre, venni akarok én is magamnak valami ilyesmit. (Beszélgetés a Tisza II. Áruház eladópultjánál.) * Dr. Kaltenbach Jenő (csendes beszédű, szakállas-szemüveges fiatalember. Néhány hónapja dolgozik a tanácsnál.): — Hogy kerültem ide? Nevetni fog — a Népszabadságban olvastam egy cikket a tiszafüredi tervekről. Utolsó éves joghallgató voltam, gondoltam, ez nekem való feladat. Idejöttem, jelentkeztem, fölvettek. Tudja mi volt a legszebb? Mikor költöztünk, a feleségemmel, itt álltunk az esőben a bútorokkal. És egyszerre csak odajött a tanács egész vezetősége, az elnökkel az élen, és elkezdték hordani befelé a szekrényeket. Akkor éreztem először, hogy... befogadnak. • — Nézze ezeket a gyerekeket! Első pillantásra csak azt látja, hogy rosszabbul öltözöttek, mint a többiek. De micsoda gond őket tanítani! A nyilvántartásban úgy szerepelnek, mint „veszélyeztetettek”. Hogy ki veszélyezteti őket? Legtöbbször saját édes apjuk. Erősen élnek itt még a régi szokások: a háznál a férfi az úr; az hozza a pénzt, ihat, kiabálhat, verekedhet. így azután sok gyerek megsínyli ezt, visszamarad a fejlődésben. Szellemileg is. Mi már csak mentjük, ami menthető: tanítunk, gyógypedagógiai módszerekkel. Igyekszünk semlegesíteni az otthoni sokkokat. Ebben az évben már egész nap itt maradhatnak a gyerekek, itt esznek, itt játszanak, itt csinálják a leckét. Mondja, mikor halnak ki ezek az átkozott szokások? (Elmondja: Gergely Piroska, képesítés nélküli tanítónő. Érettségi után vették föl. Most a Gyógypedagógiai Főiskola levelező hallgatója.) • Ugyanebben az iskolában a többi osztály berendezése: kis asztalkák, padok helyett székek. Az osztályok különálló kis épületekben helyezkednek el. A táblák előtt színes függöny, a pedagógus előre fölírhatja az óra anyagát, nem kell ezzel az órán bíbelődnie. Minden szabad helyen virág. A tantermek parkettásak, csiszolva, lakkozva. (Az újságíró saját megfigyelése.) * Tóth András, a Sztár Áruház igazgatója: — Mikor ez az áruház épült, mindenki kételkedett: minek ide egy harmadik áruház? Csak fölösleges konkurrenciát jelent, a meglevő kettőnek. Azután kinyitottunk és az első évben 19 millió forint forgalmat csináltunk úgy, hogy a másik két áruház forgalma semmit sem csökkent. Csupán az történt, hogy az emberek már nem Szolnokra vagy Pestre járnak bevásárolni, hanem itt, helyben költik el pénzüket. Hiszen ugyanazt a választékot kínáljuk, mint a nagyvárosok. — Nekem megvan az utóbbi tíz év története filmen. Ott voltam minden kapavágásnál, minden építkezésnél. Nem zajlott le itt nélkülem megnyitó, vagy más hivatalos esemény. Én vagyok Tiszafüred élő múzeuma. Csak egy kis pénz kellene a tanácstól, vagy más szervtől és egy olyan falutörténeti filmtárat csinálhatnék, amely párját ritkítja az országban. Hiszen ezeket az éveket meg kell örökíteni. Csak egy kis támogatás kellene. (Sallós Gyula, járási tanácsi osztályvezető, amatőrfilmes.) Rente Ferenc: — Álljon ide mellém az ablakhoz. Képzelje el, hogy öt év múlva beszélgetünk. Akkor már itt lesz a Tiszából lett tó, alig egy kilométerre innen. Ott, látja? Ahol most a mezők vannak. Ott végig üdülők lesznek, meg szálloda, mozi, áruház. Amott, a két gyártelep mellett áll majd egy harmadik is, most folynak a tárgyalások róla. Azok a poros utak betonburkolatot kapnak ... és ott, az a lakótelep sokkal nagyobb lesz. El tudja képzelni? Idejár majd a fél Alföld fürödni, pihenni. Hát... ez lesz. Most még nagyon útközben vagyunk — de, tudja, nagyon jó dolog, ha tudjuk, mit miért teszünk... • — Mégha egy ólat ácsol az ember, akkor is először nekifog, és megrajzolja a deszkákon a méreteket. Csak azután fogja meg a fűrészt. Hát így van valahogy nagyobban is, ha már éppen tőlem kérdezte. Először meg kell rajzolni a méreteket. Vagyis tervezni kell. Főleg, ha várost építünk. (Beszélgetés vörösbor mellett.) Sós Péter János Vásárlás előtt, vásárlás után Gábor Viktor felvételei Tiszafüred múzeuma. Lent: Az épülő tejfeldolgozó
