Magyar Hírek, 1976 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1976-11-06 / 23. szám
SZÁNTÓ MIKLÓS: TÁVLATOK Manapság divat a munkanapló-vezetés, az elvégzett feladatok elemzése. Ezekben az őszi napokban sokan keresnek telefonon, személyesen. Esténként fáradtan kerülök haza, van bennem türelmetlenség: elaprózódnak, elperegnek a percek. Elővettem a munkanaplóm, és meglepődtem: a kis ügyek látszólag véletlenszerű tömegén keresztül lehetetlen volt meg nem látni a vaskövetkezetességgel érvényesülő törvényszerűt. Mindez talán elvontan hangzik. Vizsgáljuk meg a gyakorlati tényeket. Egy szokvány-hét három munkanapja alatt hívtak telefonon Londonból, Göteborgból, Párizsból, Torontóból, Grazból. A pesti telefonjaim és látogatóim közt volt Bécsben, Amszterdamban, Stockholmban, Clevelandben, Sydney-ben és Kolozsvárott élő magyar. Az említett három nap alatt címemre negyvennégy levél érkezett. Nem állítom, hogy minden írás, valamennyi beszélgetés létfontosságú ügyekről szólt. Vannak, akiket megismertem utazásaim során, és egy folyamatos, váltakozó helyszíneken történő beszélgetéssorozat újabb — most pesti — állomásán jelentkeznek, elmondják tapasztalataikat, panaszkodnak, vitatkoznak. Volt, aki címváltozását jelentette be, és a puszta tényközlést egészítette ki pár kedves szóval. 1963-ban az amnesztiarendelet után látogatott haza Londonból két pici gyerekkel egy világgá futott fiatal házaspár. A Magyar Hírek egyik munkatársa írt róluk és most — közel másfél évtized után — örömteli eseményre hívták meg az újságírót. Férjhez ment az egyik kislány: az esküvő Pesten, a Lenin körúti házasságkötő-teremben történt, és arra hivatalos volt az újságíró is. Svédországból a híres vívóedző írt, egyik tanítványa bajnokságot nyert. Egy amerikai nagyvárosból cikk érkezett: írója lejegyezte emlékeit, az 1938-as budapesti világtalálkozó résztvevője volt. A Német Szövetségi Köztársaságból jött látogató, a jövő évi balatoni gyermektáborozás időpontjairól, anyagi és "tanulmányi feltételeiről faggatott. Érdekelte minden tapasztalat, előre tisztázni kívánt minden részletet, mert a gyerek nagyon érzékeny, visszahúzódó alkat. A szülők töprengtek, az új pajtások közt felenged-e a gyerek tartózkodása, a tanárok tudnak-e bánni a nehéz természetű kisfiúval? Levél az angol iparvidék egyik városából. A levélíró szakmunkás, a gyár csökkentett munkaidőben dolgozik, több a szabad idő: megkaphatná-e a Magyar Hírek azon példányait, amelyek Tárd falu mai helyzetét írták le. szeretné újra olvasni a folytatásos riportot, és hiányzik néhány lapszám. Betoppan egy norvégiai magyar, panaszkodik. Gépkocsit bérelt, kétszer is baja volt a motorgyújtással. Az iroda vonakodott kicserélni a kocsit. Levél Franciaországból: írója nem ért egyet a forintbeváltási kötelezettséggel. Amszterdami látogatóm a Fővárosi Operettszínház hollandiai előadásairól mesél. A színészek német kiejtését nem nagyon dicsérte; főleg azt fájlalta, hogy a humor, amely magyarul az igazi, németül fakóbb lett, de az énekesek mindenért kárpótolták. Levél Kanadából: valaki táncruhát, csizmát rendelt, és azon háborog, hogy a cég „valamelyik kétbalkezes embere két darab ballábas lábravalót küldött". Egy Sao Pauló-i olvasónk az „Egy megye — egy falu” sorozat folytatását kéri, mert a szülőfaluját szeretné legalább írásban, képben látni. Egy izraeli levélíró azt a lapszámot szeretné megkapni, amelyben Varga Imre megrendítő Radnóti szobráról közöltünk fotót. Egy brüsszeli honfitárs vitatkozik egy írásunkkal: nem lát különbséget áremelkedés és infláció között. Argentínából arról ír valaki, hogy tudomása szerint a Valóság című folyóirat tárgyilagos vitacikket közöl a sumér-kérdésről, erről szeretne többet olvasni. Egy New York közelében élő lelkész megköszönte a nemrég kapott új fordítású bibliát, és arról elmélkedik szép levelében, milyen segítséget jelent ez a hívek magyarságának fenntartásában. Azt hiszem, elég a felsorolásból, és nem szükséges tovább szaporítanom a példákat. Mi a közös a sokféle ügyben? Képzeljük magunkat a levélírók, a telefonálók helyzetébe. A befogadó országok politikai közélete, a mindennapok tele vannak eseményekkel. A stockholmi sportember tanítványa aranyérméről ír, miközben választott hazájában a negyvennégy éve kormányzó párt egy másik politikai csoportnak adta át a helyét. Az amerikai levélíró, a magyarság anyanyelvi gondjaival foglalkozik, mialatt országában tetőzik az elnökválasztási kampány. Én nem hiszem, hogy akár egy pillanatra is hátat fordítanának az előttük zajló eseményeknek: jó állampolgárok, tisztességgel dolgoznak, biztosítják családjuknak a megélhetést, szavaznak. De azt is megtanulták, hogy a jelen nem más, mint a múlt és a jövő metszéspontja, és ők, másfél évtizede megszokták, hogy életük szerves része a szülőfölddel való kapcsolat is. Zajlanak körülöttük a fontos és a lényegtelen dolgok. Sok tiszavirág-életű, egynapos esemény, divatok, szenzációk jönnek és mennek. A hozzánk kötő szálak tartós, sok esztendeje kipróbált, a közel és távol jövőre szóló erős kötelékké váltak. Ady Endre, akinek 1977-ben ünnepeljük 100. születésnapját, egyik versében a „percemberkék” nyüzsgéséről ír, akikkel szemben „nagyot, szépet, emberit, magyart” tenni azoknak kell, akik építeni készek. A mi látogatóink, levelezőink a történelemre függesztik szemüket. Tudják, hogy a földgolyó emberei számára nincs más alternatíva, mint a békés egymás mellett élés, és azoké a józan politikusoké a jövő, akik az enyhülés módozatait keresik — nemrég Helsinkiben, a következő esztendőben Belgrádban — négyszemközti tárgyalásokon és világfórumokon. A gazdasági, politikai, kereskedelmi és kulturális egyezmények végrehajtásának dolgos hétköznapjaira lehet csak és szükséges figyelni; az öblös szónoki fordulatok elhangzanak, s elenyésznek gyorsan és nyomtalanul. A politika csak akkor eredményes, ha a fejlődés mély törvényszerűségére épít; a szülőföld folytatja a kapcsolatok szélesítésének, mélyítésének, eddigi, jól bevált útját, mert ez a magyarság közös érdeke. És honfitársaink túlnyomó többsége Clevelandtől Göteborgig és Sydney-től Grazig tudja, helyesli és viszonozza ezt. Ezért cseng a telefon naphosszat a Magyarok Világszövetsége és a Magyar Hírek szerkesztőségében, ezért kopogtatnak a látogatók, ezért érkeznek a levelek, ezért kérdeznek, felelnek, kérnek, vitatkoznak és javasolnak. Az országgyűlés őszi ülésszakán Pozsgay Imre kulturális miniszter terjesztette elő a közművelődési törvényjavaslatot MTI — Tormai Andor felvétele Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának a titkára felszólalt a vitában MTI — Tóth István felvétele Az országgyűlés őszi időszaka TÖRVÉNY A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL A szocializmus útján elinduló hazánk a felszabadulás előtti Magyarországtól éppoly súlyos terheket örökölt kulturális téren, mint a politikai és a gazdasági életben. A közművelődési törvényt a parlamentben benyújtó Pozsgay Imre kulturális miniszter hangsúlyozta, hogy a felszabadulás után a háború sújtotta ország újjáépítése, a gazdasági élet megszel vezése, a politikai stabilizáció előkészítése mellett is volt erő a művelődés megszervezésére. A nép valóban „éhezte” a művelődést, a tudást, a tájékozottságot. Soha nem látott lendülettel indult hazánkban a közművelődés, amelyet a szellemi élet legjobbjai, kommunisták, szövetségesek és szimpatizánsok, a háború előtti haladó szellemi mozgalmak irányítói és résztvevői, a legjobb értelmiségiek szerveztek. Két évtizede még népművelésről beszéltünk, mert elsősorban népünik tömegeinek minél gyorsabb szellemi felemelkedésének elérésére kellett összpontosítani az erőket. Olyan mértékben azonban, amint előrehaladtunk a szocialista társadalom építésében, s kezdett kultúrális téren is mind szélesebb körben kibontakozni a forradalom, világossá vált. hogy minőségi változásra van szükség. A népművelés fogalmát — amely művelőkre és művelendökre, alkotókra, terjesztőkre és befogadókra osztotta az embereket — a közművelődés fogalmával váltottuk fel — mondta a miniszter. Ez demokratikusabb és közösségi magatartásra ösztönöz. Olyanra, amely tudomásul veszi, hogy a művelődés az egész közösség és minden -egyes állampolgár joga, lehetősége és feladata. A közművelődés fogalma tartalmazza azt is, hogy a művelődés nem egyszerűen elfogadást és passzív ismeretszerzést, hanem az alkotás és terjesztés folyamatában való cselekvő részvételt is jelent. Ma már nem lehet a nép nélkül és mindennapi élettől elvonatkoztatott módon gondolkodni a kultúráról. Felelősen gondolkozó tüdőseik, művészeik, pedagógusok, politikusok kutatják az emberiség új lehetőségeit, s egyre többen vélik úgy. hogy a művelődés, mégpedig a nép művelődése révén lehet úrrá az ember nemcsak a természet erőin, «hanem a maga teremtette viszonyokon és eszközökön is. Ehhez pedig szocializmusra, folyamatosan gyarapodó műveltségre van szükség. A művelődésügynek és a törvény előkészítésének nagy lendületet adott a párt XI. kongresszusa, majd a Hazafias Népfront programnyilatkozata, amelyet a legutóbbi országgyűlési választásokon az egész nép saját programjaként ismert el. Így jutottunk el a közművelődési törvény megalkotásáig, amelyet a parlament 1976 októberi ülésén fogadott el. A Magyar Szocialista Munkáspárt nevében felszólaló Győri Imre, a Központi Bizottság titkára a többi között megállapította: „Az 1975 nyarán Helsinkiben megrendezett európai biztonsági és együttműködési konferencia záróokmányának megfelelően őszintén törekszünk minden ország, így a kapitalista országok szellemi életével meglévő kapcsolataink bővítésére és elmélyítésére is. A kortárs nyugati irodaiam szinte valamennyi humanista értéke megjelent, megjelenik Magyarországon, filmimportunkban, a televíziós müsorcserében, színház-, zene- és képzőművészeti életünkben is fontos szerepet töltenek be nyugati partnereink. Csak az elmúlt öt év alatt több tízezer tudományos célú utazás irányult a nem szocialista országokba. A békés egymás mellett élés és a nemzetközi ideológiai harc keretei között a polgári társadalommal fenntartunk és fejlesztünk minden ályan kapcsolatot, amely a népek kölcsönös szellemi és anyagi gazdagodását, a népek közötti bizalom növekedését, a béke légkörének fenntartását szolgálja. Ugyanakkor elutasítjuk az ember- és népellenes szellemi termékek átvételét, az országunk életébe való beavatkozást és szorgalmazzuk a kultúrális csere tényleges kölcsönösségét.” A közművelődés irányításában és szervezésében résztvevő szervek feladata, hogy minden állampolgárra kiterjedően közreműködjenek a művelődési igényék állandó fejlesztésében és kielégítésében, az alapműveltség kiegészítésében; az általános műveltség rendszeres gyarapításában; az erkölcs, a magatartás, az életmód és az ízlés fejlesztésében; a közéleti tevékenység fejlesztésében; a munkakultúra, a szakmai képzettség rendszeres kiegészítésében és megújításában; a művelődési közösségek kialakításában és fejlesztésében; a szabad idő hasznos eltöltésének megszervezésében és a kulturált szórakozás feltételeinek megteremtésében; a kulturális alkotóképesség kibontakoztatásában. A művelődés fejlesztése a szocialista társadalomban szükségszerű. Fejlődtek és fejlődnek az igények, amelyek a magas szintű közművelődési tevékenység kialakítását sürgetik. Ugyanakkor vannak olyan rétegeik, amelyek hátrányos helyzetük miatt, a rendelkezésre álló lehetőségekkel sem tudnak élni. Feladatunk tehát, hogy e rétegek körében széles körű társadalmi összefogással, korszerű módszerekkel és eszközökkel fejlesszük a művelődési igényeket, tegyük általánossá a műveltséget. A szocialista termelési mód és a szocialista demokrácia fejlődése nem nélkülözheti a művelt állampolgárok sokaságát, a sokoldalúan fejlett személyiségek tudatos munkáját és közéleti tevékenységét. Ezt csak az egész nép folyamatos művelődése és a kultúra létrehozásában való részvétele útján lehet elérni. Péthő Tibor GÁDOR ISTVÁN Kossuth-díjas keramikus november 11-én tölti be 85. születésnapját. Az idős művész ma is fáradhatatlanul dolgozik: modern kerámia térplasztikát alkot. A bal oldali képeken kerámia edények és kisplasztikák Bojár Sándor felv. *
